Gépészet
Fizetett tartalom

Az öntözésfejlesztés gátjai Magyarországon II. rész

Sajnos még 2018 év elején is mindig témát szolgáltat a „Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Ágazat Fejlesztése” program, mely sokak számára elképzelhetetlen volt a korábbi cikkünket tavaly olvasva. Az öntözés fejlesztése Magyarországon valójában kiemelt prioritású terület?

Ez részben köszönhető annak, hogy a program sokadik változtatásának köszönhetően meghosszabbított határidővel, egészen 2020-ig nyújt lehetőséget az eléggé elhivatottak számára. Természetesen a forrás kimerülése is korlátozhatná a pályázat kifutását, de nem úgy tűnik, hogy erre sor kerül. A fő indok azonban, hogy 2016. augusztusa óta nyitva álló lehetőség, sajnos még eredményekben nem nyilvánult meg, de sokan sokszor elmondták, hogy 2018. március végéig /a választásokat megelőzően/ mindenkit értesítenek.

Amit viszont már most is tudunk, hogy a kiemelt prioritású témában is hatalmi szigorral jártak el a döntés előkészítése során. Az elutasítások száma, melyekkel február hónapban szembesültünk olyan mértékű volt, amire senki sem számított. Tény, hogy bizonyos esetekben a beadott pályázat olyan hibákat tartalmazott, mely nem tette lehetővé, hogy a pontozásig eljusson, de a kérdés akkor is felmerül: Miért kellett eddig várni?

Sok esetben viszont felmerül a kérdés: A „kirendelt” ügyintéző miért volt ennyire „készséges”? Sokakat ezért utasítottak el, mert a pályázat besorolása (új telep létesítése vagy korszerűsítés) volt hibás, vagy az ügyintéző által annak ítélt, hiszen a korszerűsítéssel kombinált nettó öntözött terület növekedése esetén külön rendelkezik a kiírás a besorolásról. Sok esetben az ilyen „félreértéseket” a hiánypótlások alkalmával bizonyos ügyintézők tudták orvosolni. Azt már nem is említve, hogy a hiánypótlásokra megadott határidő sokszor a 8 napot sem érte el, ami főleg elképesztő sietségnek tűnik az ismert ügymenetet figyelembe véve.

A 40% körüli visszautasítás nem sok jóval kecsegtet a porondon lévő eredmények tekintetében sem. A félsz mindenkiben ott motoszkál, hogy a beadott pályázatok elbírálásakor is lesznek meglepetések, függetlenül attól, hogy a keret bőségesen rendelkezésre áll. Az országot járva több típusú összeesküvés elmélettel is találkozik az ember, ami persze az eddig rendelkezésre álló információk alapján talán nem is annyira elképzelhetetlen.

De a jó dolgokról is pár szót ejtve, a sokadszorra módosított kiírásnak pozitív hozománya is van. A teljesség igénye nélkül:

  • Pályázat beadása 2020 augusztusi 3. napjáig
  • Egy pályázó több pályázatot is megvalósíthat, míg az összesített támogatási érték nem éri el egyéni projekt esetén az 1 milliárd, kollektív projekt esetén a 2 milliárd Ft-ot.
  • A technológiai víz is megjelenik, mint külön tétel
  • A vízjogi engedélyhez kapcsolódóan is változott a kiírás, bár az esetek döntő többségében még mindig elengedhetetlen
  • Tulajdonosi hozzájárulás benyújtása is módosult, egyszerűsítve a azt

Az eddig beadott pályázatokkal kapcsolatosan elmondható, hogy voltak páran azon szerencsések, akik már saját kockázatukra megvalósították a beruházást. Ők jártak jól! Ismerünk olyan termelőt, aki az időjárási körülményeknek köszönhetően egy év alatt akkora profitra tett szert, hogy a teljes beruházás megtérült. Ha egy kicsit visszanézünk az időbe, megközelítőleg 2012 mondható annak az évnek, amikor először terítékre került az öntözés támogatása a 2008-ban indult pályázat után. Ennek már hat éve, és még a legrosszabb esetben is 7-10 év körül kalkulálható a megtérülés, tehát ez az időtáv mondhatni elvesztegetettnek, de ha ezt akkor tudtuk volna……

Fontos viszont megemlíteni, hogy az öntözési beruházást sokan teljesen önerőből nem engedhetik meg maguknak, ezért is ilyen nagy a várakozás az eredményeket illetően. Mindenki érdeke, hogy a közel egy időben meghirdetett és már elbírált pályázatoknál (ÁTK, kertészet stb.) tapasztalható részleges vagy csökkentett értékű támogatás, az öntözés esetében ne jelenjen meg, hiszen a már eddig is sokat emlegetett rendszerben való gondolkodással ezt teljesen szembe megy.

Az öntözés kicsit mindent vagy semmit témakör, hiszen részelemek megépítésével nem tudunk semmi féle eredményt elérni. Hiába van szivattyúm, ha nincs mivel kijuttatni az öntözővizet, és persze ez fordítva is így igaz.

Az eddig beadott, ezután beadásra kerülő pályázatok és saját erőből megvalósuló beruházások esetében is fontos megemlíteni, hogy az AGROTEC Magyarország Öntözési Üzletága mindenben igyekszik segítséget nyújtani, hogy az öntözés – mint ágazat – visszanyerhesse megkopott régi fényét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kiváló magágy, káros talajtömörödés és erőlködés nélkül: Moreni forgóboronák

2025. november 7. 17:10

Késes aprítóhengert, kultivátorokat, szárzúzókat és forgóboronákat egyaránt láthattak az érdeklődő gazdák a Güttler Kft. őszi országjárásán. Ezúttal a Moreni munkagépek speciális tulajdonságait és képességeit ismertetjük.

Védd az értékeid az időjárástól! – Gravetti géptároló, az elérhető minőség

2025. november 6. 12:10

Az őszi mezőgazdasági munkák végeztével minden gazdának fontos feladata, hogy a gépeket felkészítse a téli leállásra. A szervizelés mellett elengedhetetlen, hogy a gépek biztonságos, időjárásálló tárolóban legyenek elhelyezve. Ez a mellett, hogy biztosítja a hosszú távú használatot és csökkenti a fenntartási költségeket, növeli a gépek élettartamát is.

Stabil bővülés a mezőgazdasági pótkocsi-piacon

2025. november 6. 08:10

Októberben 71 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba – 42%-os növekedés, a legjobb havi eredmény idén.

Etetés és almozás ugyanazzal a géppel, túlbonyolítás nélkül

2025. november 5. 16:10

Egy állattartó gazdaságban nincs szükség túlbonyolított gépekre, inkább olyanokra, amelyek a felmerülő munkákat megbízhatóan és hatékonyan képesek elvégezni. Egy hortobágyi gazda a Kubota márkában találta meg a számítását.

Erőteljes, hatékony, tetszetős, gazdaságos – New Holland T7

2018. szeptember 3. 06:16

A New Holland méltán ismert a folyamatosan fejlődő, minden igényt kielégítő traktorkínálatáról. Ennek ékes bizonyítéka az utóbb években végrehajtott teljes körű modellfrissítés.

Jobb megelőzni, mint a szántóföldön bajlódni – gépfelkészítés profi módon

2025. június 13. 14:10

A modern gépek esetében különösen felértékelődik a professzionális szervizháttér és alkatrész-ellátás. Az AGROTEC csapata ezzel tisztában van.

XCN1050 sorvezető – Csúcstechnológia és Megbízhatóság

2018. szeptember 20. 10:58

Gyakorlatilag nincs olyan erő- vagy munkagép, amelynek irányítása ne lenne gyerekjáték a számára. Traktorok és kombájnok esetében alkalmas a gyárilag beépített rendszerek kormányzására is.

Testközelből mutatkozott be az új CR11 New Holland kombájn

2024. január 30. 15:10

Nem sokkal az agrárium legjobb fejlesztéseinek járó „Farm Machine 2024” díj hannoveri megszerzését követően a New Holland betakarítógépek új zászlóshajója testközelből mutatkozott be itthon is a hazai mezőgazdaság legfontosabb seregszemléjének számító AGROmashEXPO–AgrárgépShow 2024 kiállításon.