16℃ 8℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Növényvédelem

Új eljárást fejlesztettek ki a burgonyavírus ellen

Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének Biotechnológiai Laboratóriumában olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel a vírusfertőzött burgonya-alapanyagokból nagy hatékonysággal lehet vírusmentes szaporítóanyagot előállítani.

A burgonyát több mint 30 féle vírus fertőzheti, ezek közül a legelterjedtebbek a burgonya levélsodró, az Y, az X, az A, az M és az S vírusok. A különböző kórokozók által okozott tünetek nagyon változatosak lehetnek, kifejlődésüket számos környezeti tényező befolyásolja, valamint jelentős szerepe van a burgonyafajtának is. A fertőzött növény gyakran tünetmentes, különösen M- és S-vírusfertőzöttség esetén, ugyanakkor egyéb vírusokkal való együttes fertőződést követően a termésveszteség akár 80 százalék is lehet.

– Egyes vírusok – például a levélsodró vírus – nem találhatók meg a merisztémában. Ha a fertőzött növényről osztódó szövetet izolálunk, majd arról szövettenyésztési technika alkalmazásával in vitro laboratóriumi körülmények között új hajtást regenerálunk, akkor levélsodró vírustól mentes törzsanyagokat kaphatunk. Bizonyos vírusok, például az X, az M vagy az S vírusok fertőzésekor a merisztéma-tenyésztés önmagában nem elegendő, kombinálni kell egyéb kezeléssel: hő- vagy kemoterápiával – ismertette Dobránszki Judit, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság tudományos főigazgatója.

Burgonya esetében gyakran alkalmazzák a kemoterápiát, mely során legtöbbször egy szintetikus ribozidot (Virazol) használnak a vírusok szaporodásának gátlására. A Virazol nagyobb koncentrációban alkalmazva erősen mérgező lehet a növény számára, kisebb töménységben alkalmazva azonban csökken a hatékonysága. A kellő mennyiséggel kezelt növények mintegy egyharmada lesz vírusmentes például S vírussal való fertőzéskor.

– A Nyíregyházi Kutatóintézet Biotechnológiai Laboratóriumában számos, antivirális hatású készítményt teszteltünk különböző koncentrációkban, eltérő időtartamban, önmagukban, illetve Virazollal kombináltan. Olyan módszereket dolgoztunk ki, melyekkel csaknem 90 százalékos vírusmentességet tudunk elérni M vírus, illetve kb. 70 százalékos hatékonyságot S vírus fertőzöttség esetén. A leghatékonyabb módszer leírására benyújtottuk nemzeti szabadalom igényünket – tette hozzá Dobránszki Judit.

A vírusmentesítési módszereket a „Burgonyarezisztencia-kutatás a globális éghajlatváltozás pusztításának mérséklésére” című projekt keretén belül fejlesztették ki a Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézet laboratóriumának kutatói.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Betiltják a flufenacetet: új korszak a gyomirtásban

2025. október 21. 11:10

Az EU endokrin károsító anyagként azonosította a flufenacetet – 2025 végére teljesen kivonják a forgalomból.

38. Növényvédelmi Tanácskozás: Már lehet jelentkezni!

2025. október 13. 10:10

A Magyar Növényvédelmi Társaság és a MATE 2025. december 8-án várja a szakembereket az integrált termesztés aktuális kérdéseinek megvitatására.

Fenntartható növényvédelem? Ön is segíthet!

2025. szeptember 11. 09:10

A HUN-REN kutatói rovarölőszer-használati szokásainkat vizsgálják – még Ön is hozzájárulhat a beporzók védelméhez!

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

Júliusban jó hírt kapnak a hazai burgonyatermesztők

2024. június 21. 13:10

50 milliárd forint keretösszeggel kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és a poszt-harveszt fejlesztések támogatására kiírt új pályázati felhívás jelenik meg.

Rózsaszín burgonya lehet a jövő slágere

2019. május 29. 12:18

Mára szinte minden zöldségnövényből nemesítettek a szakemberek különleges színű, formájú egyedeket és ez a burgonya esetében sincsen másként. Cikkünkből megismerheti az Olvasó a Shetland Black, Fleur Bleue, Apache és a Blue St. Gallen különleges burgonyafajtákat.

Miért és hogyan érdemes a burgonya gumóját ültetés előtt csíráztatni?

2021. március 17. 08:36

A burgonya előcsíráztatása házikerti körülmények között is bevált módszernek számít.

Télálló burgonyafajták – fajtaválasztási tippek

2025. szeptember 8. 16:10

A télálló burgonyafajták előnye, hogy jól tárolhatók és lassabban csíráznak, így a téli hónapokban is biztosítják a konyha ellátását.