45 éves a legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor.
Ez papírra vetve csak egy mondat, de a KITE Zrt., és az ez idő alatt vele bármikor is kapcsolatba került mezőgazdasági szereplők számára a tapasztalatok, tények és az érzelmek széles tárházát jelenti. 45 év közös, néhol verejtékes, néhol örömteli munkáját, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma a magyar mezőgazdasági termelés innovatív lehetőségekkel felvértezve nézhessen szembe a jövő kihívásaival. Ebből az aspektusból nézve tehát már nem csak egy születésnapot, hanem ennek a közel fél évszázadnak az eredményeit ünnepelhettük közösen a KITE Zrt. tulajdonosi körével, vezetőségével és az üzleti partnereikkel a budavári Hilton Hotelben.
Az 1973 óta töretlenül fejlődő társaság, a kezdetekben még egyesület, majd egyesülés, és ma már részvénytársaság formájában igyekszik megfelelni annak a vezérelvnek, amit a kilenc alapító szövetkezet célul tűzött ki maga elé, vagyis, hogy a világon mindenkor fellelhető legmodernebb technológiát hozza be az országba, és adaptálja azt a partnergazdaságaiba. Erről a KITE Zrt. vezérigazgatóját, Szabó Leventét hallhattuk, aki egy rövid történelmi visszatekintés után számolt be arról, hogy mik a KITE Zrt. mai céljai.
„Szabó István – az innovatív fejlesztések miatt a mezőgazdasági berkekben méltán elismert – nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet vezetője, 1972-ben az akkori döntéshozóknál, Fehér Lajosnál és Dimény Imrénél kijárta, hogy az Állami Gazdaságok által létrehozott termelési rendszerek után, először és egyedülálló módon a szövetkezetek is alapíthassanak termelési rendszert, melyet Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés néven jegyeztek be 1972 decemberében.
A nádudvari termelőszövetkezeten belül önállóan működő KITÉ-t összesen 9 alapító gazdaság hozta létre azzal a céllal, hogy a tudomány és a technika területén megképződött eredmények felhasználásával, azok magyarországi adaptálásával hatékonyabb és jövedelmezőbb mezőgazdasági termelést valósítsanak meg. Így indult el 45 évvel ezelőtt mintegy 15 ezer ha rendszerbe vont területen a KITE, amelynek fő feladatai a következők voltak:
- Az egységes technológiai irányelvek kidolgozása, illetve az ebbe illeszthető gépek, növényvédő szerek és vetőmagok kiválasztása és beszerzése.
- Konszignációs raktár létesítése, az alkatrész-utánpótlás megszervezése, a gépek üzemeltetéséhez szükséges szervizháttér biztosítása.
- A végtermékek értékesítésének megszervezése, termelési tapasztalatok összegyűjtése, alkalmazása és szaktanácsadás.
- Az oktatás és a továbbképzés biztosítása.
A szerveződés sikerét mutatja, hogy 1976-ra a rendszerbe vont terület nagysága meghaladta a 330 ezer ha-t, és a gazdaságok száma elérte a 264-et. Ez utóbbiak fejlesztését különböző programokkal segítette a KITE. 1981-84 között bonyolították le az Intenzív Gabonatermesztési Programot, melynek keretein belül a csatlakozó gazdaságok hektáronként – búza esetében 1 to, kukorica esetében pedig 1,7 to – terméstöbbletet vállaltak a nyugati gépek beszerzéséhez szükséges devizakeret biztosítása érdekében.
1986 és 1992 között a KITE önálló fejlesztési programot hirdetett Szuper Intenzív Kukoricatermelési (SZIK) program néven, ahol a gazdaságok 4 to terméstöbbletet vállaltak hektáronként. Ezen program keretein belül 60 ezer ha-ral növekedett az öntözött terület nagysága, amit 255 lineár öntözőberendezés telepítésével sikerült biztosítani. A lemaradó gazdaságok felzárkóztatására Géphasznosítási Társaságot hoztak létre azzal a céllal, hogy az önerővel nem rendelkező termelők gépkölcsönzés formájában jussanak hozzá a legmodernebb technológiát képviselő rendszerekhez.
1989-ben életbe lépett az új Gazdasági Törvény, melynek megfelelően az együttműködés egyesüléssé alakult át. Ezen gazdasági forma sajátossága volt az egyetemleges felelősség, vagyis az egyesülés tagjai a saját vagyonukkal feleltek a KITE működéséért. Az egyesülési forma megszűnése után 1992-ben részvénytársasággá alakult, amelyhez szükség volt az alapító gazdaságok vagyoni hozzájárulására, így 1992 év végére mintegy 553 millió Ft lett a jegyzett tőke nagysága. A kereskedelmi tevékenységet segítve elindult az alközponti hálózat kiépítése és az üzletágak megalakítása.
1995-ben a vállalat belekerült egy adósságcsapdába, ugyanis a bankhitel-konszolidáció időszakában a KITÉ-t finanszírozó bankok felmondták a hiteleket. Rövid, bizonytalan időszak után azonban sikerült új finanszírozókat találni. A második krízis 2008-ban következik majd be, amikor is az olajos növények terménypiaca összezuhan, 12 milliárd Ft veszteséget okozva ezzel a KITÉ-nek. Ebből 8 milliárdot a hosszú évek tartalékaiból visszapótolnak, a hiányzó részt pedig a partnergazdaságok lojális hozzáállásának köszönhetően sikerül megoldani.
2004-ben részt vettek az Olajos Növény és Pannonbúza Termelési Csoportok létrehozásában abból a célból, hogy a terménytároló kapacitások növelését állami támogatás mellett lehessen megvalósítani. A gazdaságok számára a másik előnyt az jelentette, hogy a Termelési Csoportokon keresztül történő értékesítés után árbevétel-arányosan további támogatáshoz jutottak.
Zártkörű részvénytársasággá 2006-ban alakult át a KITE, hiszen akkor már komoly akvizíciós célponttá vált.
És így érkezünk el a jelen korba, amikor kijelenthető, hogy a KITE alapításakor megfogalmazott célok és alapelvek nemcsak időtállók, de helytállók is egyben. Hiszen a jelenkor elvárásainak és a jövő követelményeinek való megfelelés azt mondatja velünk, hogy ma is szükség van egy olyan rendszerszemléletű integrátorra, aki a tudomány és a technika területén megképződött eredmények felhasználásával, innovatív megoldásaival, a különböző területeken elszigetelten jelen lévő fejlesztések rendszerbe foglalásával képes létrehozni és működtetni egy olyan komplex rendszert, amely nagy felületre kiterjeszthető, folyamatosan fejleszthető, könnyen alkalmazható, felhasználóbarát, és minden ágazatra, és azon belül minden technológiai beavatkozásra értelmezhető. Mindemellett a múlt értékeire támaszkodva, a kontinuitás elvén a kooperáló partnerekkel együtt hosszú távon fenntartható, környezettudatos, hatékony, eredményes és versenyképes mezőgazdasági termelést biztosít.
Ehhez nyújt biztos hátteret a KITE Zrt. tulajdonosa, Dr. Csányi Sándor, aki elkötelezett híve az innovációnak, és kész biztosítani a fejlesztéshez szükséges forrásokat is. A fentieket mi sem bizonyítja jobban, minthogy a KITE Zrt. az elmúlt 5 évben realizált eredményét teljes mértékben a jövőt formáló bővítésekre, fejlesztésekre, termék-, tevékenység- és piaci innovációkra fordította.”
Vagyis annak érdekében, hogy meg tudjon felelni a mai kor elvárásainak, valamint az elmúlt negyvenöt év hagyományaival és az ez idő alatt megszerzett tudással és tapasztalatokkal felvértezve szolgálhassa a mezőgazdaságot az elkövetkezendő időszakban is, folyamatosan bővíti és szélesíti tevékenységeinek és szolgáltatásainak tárházát, legyen az gyümölcsfaiskola, mezőgazdasági biztosításközvetítés, gépbérleti lehetőség, vagy a most reneszánszát élő szaktanácsadási rendszer, mely a precíziós gazdálkodás elterjesztését és alkalmazását segíti, de szólhatunk akár a külföldi terjeszkedésről is. Ez utóbbiakról a KITE Zrt. tulajdonosa, Dr. Csányi Sándor számolt be a jelenlévőknek.
A nagyszabású ünnepség közel 300 vendége között helyet kaptak azok az üzleti partnerek, akik a kezdetektől jelen voltak a KITE életében, vagy az idők során csatlakoztak az integrátorhoz. A legrégebbi partner, az idén a traktorgyártásának 100 éves évfordulóját ünneplő John Deere képviselője, Christoph Wigger is szót kapott a pulpituson, aki elmondta, hogy a gyártó életében jelentőségteljes ez a 45 év, amely egy olyan értékesítőhöz köti, aki, köszönhetően annak a kutatási és fejlesztési tevékenységnek, ami egyedülálló a maga nemében, mindent megtesz azért, hogy egy egyedi, a magyarországi adottságokhoz adaptált rendszert építsen azokból a lehetőségekből, melyet a John Deere kínál minden értékesítő számára.
„1973-ban más volt a világ, másképp nézett ki a keleti világrész, és más lehetőségek adódtak Magyarország számára is. A John Deere-nek ebben a környezetben sikerült egy gyümölcsöző és ma már 45 éves üzleti kapcsolatot kiépítenie, mely jelentős szerepet játszott Magyarország mezőgazdaságának fejlődésében. A KITE történelmében rengeteg mérföldkő volt, mely a mezőgazdasági termelés modernizálását hivatott szolgálni, és az ezek által jelzett út vezetett a vállalat mai vezető mezőgazdasági szerepéhez. Az akkori minimális gépértékesítési lehetőségek mellett innovatív nyugati technológiát hozott be az országba, és ebben partnere a John Deere volt. Köszönet illeti a KITE Zrt. vezetőségét, és minden munkatársát az elmúlt 45 év nagyszerű együttműködéséért.
Említésre méltó érdekesség, hogy a Deere családnak akkoriban számos kapcsolata volt Magyarországgal, hiszen nagyra értékelték a magyar lótenyésztést, és annak hagyományait. Mrs. Deere-Hewitt nagy szerepet játszott abban, hogy kulturális, kereskedelmi hidak, valamint számos értékes barátság alakult ki Magyarország és az Egyesült Államok között.
Visszatérve napjainkba, érdemes kiemelni a tulajdonos, Dr. Csányi Sándor elkötelezett munkáját, mellyel az elmúlt öt évben egy nagyon sikeres átalakítást tudott véghez vinni a KITÉ-ben. Egy olyan vezetőről van szó, aki a KITE történelmi értékeire épít az innovációba és a jövőbe való befektetéseivel. Nagyra értékelendő és lenyűgöző az a szemléletmód, mellyel a KITÉ-t irányítja, és, amely a John Deere számára kulcsfontosságú. A „Meg tudom csinálni!” elvre épülő vállalkozói szellem, a vevőközpontúság és az elkötelezettség olyan értékek, melyeket a John Deere is képvisel. Nagyra értékelik a KITÉ-n belül eszközölt változtatásokat, felvillanyozó a tudat, hogy a cég tulajdonosának az innováció és a folyamatos fejlesztés a vezényszavai.
Három szemszögből érdemes közelíteni a KITE Zrt. magyar mezőgazdaságban véghez vitt nagy mértékű fejlesztéseihez.
A KITE a „holnap kereskedője”.
A John Deere legfontosabb partnerei mindig azok voltak, akik professzionális szinten mérik fel a piacok igényeit és foglalkoznak a kiemelt partnereikkel, valamint szenvedéllyel és hozzáértéssel szolgálják ki a vásárlóikat. A John Deere elkötelezett a KITE felé, és az is érezhető, hogy ez viszont is igaz. A 45 éves együttműködés során a KITE a „holnap kereskedőjévé” vált, ami a kölcsönös együttműködés szimbóluma.
Másodszor érdemes kiemelni, hogy a KITE az „innováció világítótornya” a magyar mezőgazdasági piacon.
Meglátogatva a központot és az alközpontokat az látható, hogy az agronómiai megoldásokhoz is a legnagyobb nyitottsággal közelednek. Nem csak a mezőgazdasági gépeket, hanem a kulcsfontosságú inputanyagokat és az ezek tárolásához szükséges kapacitásokat is biztosítják. Az a szenvedélyes hozzáállás pedig, amely a precíziós gazdálkodásba vetett munkához fűzi őket, páratlan a maga nemében. A John Deere elnök vezérigazgatója, Sam Allen 2016-ban tett nyári látogatása során egyértelműen megbizonyosodott arról, hogy a KITE Zrt. egy, a világ élvonalába tartozó kereskedő, a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtja a precíziós gazdálkodás terén, amely ma világtrend a modern termelésben. A KITÉ-t meglátogató amerikai delegációk is folyamatosan azzal szembesülnek, hogy a vállalat az innováció és a technológiai fejlesztés kiemelt képviselője.”