Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a szőlő az a kultúrnövény, amely a legtöbbet tett hozzá termesztett növényeink közül az emberi kultúrához. Jézus születése előtt 400 évvel Thukydidész görög történetíró már így írt.
„A Földközi-tenger medencéjében élő népek akkor emelkedtek ki a barbárságból, amikor megtanulták, a szőlőt és az olajfát termeszteni.” Az ember történelme során erről a növényről halmozta fel a legtöbb ismeretanyagot és az is igaz lehet, hogy gyümölcséből készül a világ legváltozatosabb itala a bor. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy van-e még egy olyan növény, amely körül annyi kapcsolódó „iparág” jött létre, mint a szőlő körül?
Sőt van olyan növény is a paratölgy, ami „karrierjét” éppen a szőlőnek, illetve a bornak köszönheti. Hogyne próbálnánk meg vigyázni rá, amennyire csak lehet! Magára a szőlő növényre is, de a termésére talán még jobban. Nem csoda hát, hogy a kapcsolódó iparágak között a XX. század közepétől a kémiai növényvédelem is ott van. A gyártók közül, pedig a Bayer a szőlő növényvédelmének egyik legjelentősebb fejlesztője.
Ennek a fejlesztő munkának az eredménye a Luna Experience. Valóban, a Luna Experience-t a legnagyobb növényvédelmi kihívásokra terveztük. Hatóanyagaira a tebukonazolra és a fluopiramra mi sem jellemzőbb, mint az a két szó, hogy „tapasztalat és lendület”. A tebukonazol – minden idők egyik legsikeresebb triazol gombaölő szere (Magyarországon 1996 óta van engedélye). A fluopiram egy kiváló új molekula, hasonló reményekkel az SDHI hatóanyagok között.
Mind a két hatóanyag különösen hatékony a lisztharmat típusú gombák ellen. A tapasztalatot tehát a tebukonazol, a lendületet pedig a fluopiram hozza a Luna Experience-be. A két hatóanyag teljesen más hatásmechanizmussal rendelkezik, mely garantálja, hogy a rezisztencia kialakulásának esélye a lehető legkisebb legyen. Amennyiben egy vegetációban, a szőlővédelmi technológiában kétszer alkalmazzuk – a fürtmegnyúlás időszakától a fürtlehajlás időszakáig – hatása lisztharmat ellen a vegetáció második felében is jól érzékelhető. Hatástartama erős fertőzési nyomás esetén is legalább két hét. Sikerének egyik oka, tehát a szőlőlisztharmat, de van még egy fontos dolog amiről, talán méltánytalanul kevés szó esett eddig (igaz adatunk is kevesebb volt róla). Ez pedig a virágzáskori botritisz elleni hatékonyság.
Mára már kiderült, hogy a Luna Experience-ben található fluopiram nem csak a virágot fertőző szürkepenész ellen hat ebben az időszakban, hanem a gomba hosszan elhúzódó látens jelenlétét is megakadályozza. A csírázásnak indult szürkepenész spóra ugyanis képes korai fejlődési stádiumaiban is elvegetálni amennyiben kevésbé optimálisak számára a környezeti feltételek és csak akkor aktiválódik újra, ha megint nedvesebbre fordul az időjárás. Ezt a jelenséget nevezi a szakirodalom látens fertőzésnek.
A gomba jelen van, de a fertőzés nem látható, mert tünetmentes. Amikor újra kedvezővé válnak a körülmények, a gomba szervezet folytatja a fejlődést. A Luna Experience az ilyen állapotban lévő botritisz ellen is hatékony, így hatása a későbbi időszakra is kihat. Az engedélyokiratnak megfelelően egy vegetációban maximum kétszer alkalmazzuk. Közvetlenül egymás után is kijuttathatjuk (nem kell közbeiktatni más hatásmechanizmusú készítményt), így erősebb hatás érhető el, pl. ha már megjelent a lisztharmat és blokkolni kell.