Nagyvilág

Dinnyeföldön késeltek a napszámosok

Police.hu

Napszámosok szólalkoztak össze egy medgyesegyházi dinnyeföldön. A vita közben egy férfi késsel hátba szúrt egy másik munkást, majd elmenekült. A rendőrök két órán belül elfogták a gyanúsítottat- írja a police.hu

Medgyesegyháza külterületén, egy dinnyeföldön, 2018. július 26-án, 9 óra 45 perc körül az ott dolgozó napszámosok két csoportja összeszólalkozott egymással. A vita közben egy férfi késsel hátba szúrt egy másik munkást, majd elmenekült. Társaival a méhkeréki közúti határátkelőhelyen akarta elhagyni az országot, de a rendőrök 11 óra 30 perckor elfogták.

fotó: police.hu

A 49 éves román állampolgárt, F. Vasiliét a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. Egyik társát is gyanúsítottként hallgatták ki, mert ő a gyanú szerint egy másik férfinak okozott – szintén késsel – könnyű sérülést. A rendőrség vizsgálja a két csoport között kialakult konfliktus körülményeit és azt, hogy kinek milyen szerepe volt abban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sertésinvázió: már a fél országot uralják az elvadult disznók

2025. augusztus 31. 16:10

Több millió vadon élő sertés okoz súlyos károkat Ausztráliában: évente mintegy 150 millió dollárnyi veszteséget szenved az agrárium és a természetvédelem.

Egyre több a fertőzött róka – veszélyes az emberre is

2025. augusztus 7. 16:10

Új kutatás szerint a rókákban sokkal gyakrabban fordul elő az emberre is veszélyes galandféreg, mint korábban gondoltuk.

Sáskajárás Ukrajnában: veszélyben a termés

2025. július 30. 13:10

Tömeges sáskajárás sújtja Ukrajnát. A falánk rovarok komoly károkat okoznak a mezőgazdaságban, az ukrán hatóságok riadót fújtak.

Biotechnológia a klímaváltozás ellen – de mikor lép az EU?

2025. július 18. 14:10

A klímaváltozás, a hozamcsökkenés és a fenntartható termelés sürgetik a döntéshozókat – vajon lekési Európa a biotechnológiai versenyt?

160 ezer tonna görögdinnye termett idén hazánkban

2020. szeptember 1. 08:02

A hibrid, vagy magszegény fajtáknak köszönhetően a magyar dinnye szeptember végégig élvezhető minőségű.

Sorköztakarási lehetőségek a dinnyetermesztésben

2019. december 19. 10:17

A magyarországi dinnyetermesztés az utóbbi időben nagy változásokon ment keresztül, ami többek között a terület csökkenésében és a technológiai elemek fejlődésében mutatkozott meg. A görögdinnye termőfelülete sajnos évről-évre folyamatos csökkenést mutat, 2019-ben kb. 4500 ha-on folyt a termesztés.

Nyár, dinnye, szeletem

2018. július 20. 07:00

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is útjára indította „Nyár, dinnye, szeletem” elnevezésű dinnye fogyasztásösztönző kampányát az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agrárminisztérium támogatásával.

673 millió forintból nemesíthetnek zöldségeket

2019. augusztus 5. 11:16

A projekt célja négy fajnál (paprika, borsó, uborka és dinnye) növényfiziológiai mérések segítségével olyan hibridek létrehozása, amelyek a klímaváltozásból adódó külső tényezők okozta stresszfaktoroknak a lehető legjobban ellenállnak.