16℃ 8℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Terményárak

Terménypiac: a repce drágult, a búza tartja az árát

Agrofórum Online

Nem kifejezetten a kereslet-kínálat határozta meg az elmúlt napok árakakulását – a nyers kőolaj ára tudott támaszt adni a repce jegyzésének, a búzát meg a devizaárfolyamok alakulása támasztotta meg.

A minden mindennel összefügg tipikus példája volt az elmúlt napok áralakulása. A nyers kőolaj ára szeptember utolsó napjaiban átlépte a 70 USD/barrell szintet, a hírek alapján nem volt várható a termelés és a kínálat növelése és ennek eredményeként az ipari felhasználású növényi olajok ára is emelkedni tudott. Az is elősegítette az olajok és így a olajosmagvak árának emelkedését, hogy az árak a sokéves minimum körül voltak, a szójabab jegyzése 10 éves mélyponton volt, s mint mondják innen már csak felfelé lehetett elmozdulni. A komplexum másik ármozgató, árbefolyásoló tényezője volt, hogy a maláj pálmaolaj termelése sem úgy alakult, ahogy várták, vannak ugyan a kínálat bővülésére utaló jelek, de egyelőre ez még nem tudta érdemben megmozgatni a piacot.

A búza esetében továbbra is az erősen tartott, megtámasztott piac a jellemző – változatlanul minden nap valamiféle információ az orosz búzahelyzetről és ez tudja most leginkább változtatni az árakat. A legutóbbi hírek a hivatalos export-korlátozás cáfolatáról szóltak, de vannak olyan megjegyzések is, amelyek arra utalnak, vannak nem-hivatalos, adminisztratív intézkedések, amelyekkel lassítani lehet a kivitelt. Ennek az is alapot ad, hogy a kivitel üteme meghaladja a tavalyi, hasonló időszak kivitelét és mint emlékezhetünk rá, a 2017/18-as szezon rekord-exportot hozott, de most arra nincs fedezet a kínálati oldalról.

A termés mennyiségét továbbra is 70 millió tonna alá várja a legtöbb elemző és így nincs is lehetőség a tavalyi 42 millió tonnás exportra, a belső ellátás biztonságos fenntartásához a 35 millió tonnás export lehet a felső korlát. Mutatják a kínálat mérséklődését az árak alakulása is – egyelőre nem megerősített hírek alapján a Fekete-tengeri kikötőben hajóba rakott árak visszatértek az augusztus elejei szintekre. Ez mintegy 15-20 USD/to-s emelkedést jelent és ez akár tartósan is ezen a szinten maradhat.

Az egyéb európai jegyzések ezt az EUR/USD árfolyam változása miatt nem tudták követni – csak az utóbbi napokban lett versenyképes az európai, leginkább a francia búza, de ez is főként a hagyományosan nyugat-európai búzát vásárló országok részéről. Ezt mutatja a MATIF, a párizsi terménytőzsde jegyzései is – szinten maradó árakat látunk, egy-két kisebb elmozdulással, de jellemzően a 200,-EUR/to körüli árakkal:

A másik fő termék, a kukorica esetében a kép ettől rosszabb, továbbra is maradt a tartott, enyhén csökkenő tendencia, s ezen nagy valószínűséggel már a további betakarítási eredmények sem tudnak változtatni. Amellett, hogy a francia és a német piac folyamatosan keresi a takarmány-alapanyagokat egyre határozottabb a jó, sőt rekord-szinteket elérő átlagokról szóló hírek a Fekete-tengeri térségéből. Ez EU28-on belüli származású kínálatot jelent, így sem az importvámok vagy egyéb, 3. országra érvényes szabályozás sem korlátozza a kínálatot. A legutóbbi napok híre volt, hogy Bulgária minden eddiginél jobb eredményt érhet el az idén és mivel rendelkeznek nagy hajók rakodására is alkalmas kikötőkkel, folyamatosan versenyt jelentenek az észak-nyugat európai piacokon. Az Unión belüli szárazföldi szállítási lehetőségek korlátozottsága is azt segíti elő, hogy ezeket a lehetőségeket kihasználják, de a fogadó cégek felkészültsége is a tengeri, illetve Hollandiában még akár az uszályos szállításokat részesítik előnyben.

Az itthoni helyzetre ezek a folyamatok érezhető hatással vannak – amint az az ábrán is látszik, a belföldi búza árak is tartják magukat, bár szerintem ebben az is szerepet játszik, hogy a kínálat „egyéb elfoglaltság miatt” csökkent, magyarán a napraforgó, a szója és a kukorica betakarítása élvezett elsőbbséget. Ez utóbbi termékek esetében sem volt fordulat, változatlanul a csökkenő ártrend érvényesül, jól érezhető, hogy a tárolók nem tudnak mindent felvenni, egyre gyakoribb az azonnali szállítási igény, amit már-már lehetetlen teljesíteni.

A további napokban nem várható ebben fordulat, az átlagok a vártnál mintha jobbak lennének, bár még jelentős területek vannak hátra, de a termelői beszámolók alapján inkább jó, semmint közepes termésről lehet idén beszélni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica és a szójabab ára is emelkedett az amerikai bizonytalanságok miatt

2025. október 19. 11:10

A lassú eladások és a hozamkérdések hajtották felfelé az amerikai gabonapiacot, miközben Európában a búza gyengült, a repce viszont drágult.

Trump Kína elleni fenyegetése vágta oda a szójabab piacát

2025. október 12. 10:10

Trump újabb bejegyzése megrázta a gabonapiacokat: miközben Amerikában estek az árak, Európában vegyes mozgás volt megfigyelhető.

Betakarítási adatokra várnak a kereskedők

2025. október 7. 08:10

Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a kukorica 2,2 százalékkal, a repce 2,8 százalékkal, a takarmánybúza pedig 0,6 százalékkal került kevesebbe, mint egy hete.

Az aratás végével csökken a búza ára

2025. szeptember 29. 10:10

Enyhe mínuszokat hozott az elmúlt hét is a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a kukorica szintén 0,5 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce 0,7 százalékkal lett olcsóbb.

Ukrán támadás jöhet az orosz exportútvonalak ellen?

2023. november 23. 12:10

Amerikában vegyes összképet lehetett látni a szerdai terménykereskedés során, míg Európában inkább a mínuszok domináltak. Chicagóban a búza 0,5 százalékkal a repce pedig 0,6 százalékkal drágult, ám a kukorica ára 0,1 százalékkal, a szójababé pedig 1,4 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica valamelyest drágult.

Terménypiac: változatlan árszintek mindenfelé

2018. február 20. 11:51

Február második hete alig hozott árváltozást a terménypiacokon, megint a tartott tendencia érvényesült.

Növekvő aggodalmak és növekvő árak a terménypiacon

2023. június 9. 06:15

Vevői fölényben telt a csütörtöki kereskedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,4 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal drágult.

Drágul a szójabab a kínai kereslet élénkülésével

2023. november 3. 08:10

Amerikában vegyes összkép rajzolódott ki a csütörtöki terménypiaci kereskedés során, Európában inkább vevői fölényt lehetett látni. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal drágult, ám a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ám a takarmánybúza értéke csökkent.