Nagyvilág

Áldás vagy átok? – Növekszik az áruforgalom az északi átjárón

Syngenta blog

Jelentősen felgyorsulhat az EU és Kína közti áruforgalom az északi átjáró megnyílásával. A Szibéria fölötti hajózóút korábban sokszor nyáron is csak úgy volt járható, ha a teherhajókat jégtörő vezette, ám a globális felmelegedés eredményeként két héttel és 6 ezer kilométerrel rövidülhet a Hamburg-Sanghaj közti áruszállítás.

Amíg a tavalyi első nyolc hónapban mindössze 5,5 millió tonna árut szállítottak az északi átjárón, addig az idei augusztus végéig már 9,95 millió tonnát.

Annak ellenére, hogy arrafelé a hajózás csak az év három hónapjában lehetséges, a globális felmelegedés a nagyobb hajózási társaságok számára megfontolandóvá teszi a szállítási útvonallal való komolyabb tervezést. Gondoljunk csak arra, hogy Skandinávia sarkkör fölötti területein hetekig mértek 30 fok körüli hőmérsékletet.

Ezért a hatalmas konténerflottával rendelkező Maerks 3600 konténerrel teszt-szállítást végzett a szibériai partvidék mentén, amit az orosz hatóságok azért is üdvözöltek, mert remélik, hogy az északi út komoly versenytársa lehet a Malakka szoroson és az amúgy meglehetősen korlátozott kapacitású Szuezi-csatornán keresztül való szállításnak.

Azonban, amíg a rövidebb hajózási utak csökkentik a tengeri fuvarozás környezetvédelmi lábnyomát, a környezetvédők aggódnak amiatt, hogy az Északi-sarkvidéken a nagyobb forgalom miatt jelentősen megnő a hóra rakódó dízelkorom. A hajóknál ugyanis nyoma sincs károsanyag-kibocsátási normáknak, úgyhogy a több évtizedes óriási dízelmotorok füstölnek, mint a gyárkémény. A füstjükből leülepedő fekete koromszemcsék pedig a napsütés hatására még inkább gyorsítják a sarkvidéki “örökjég” olvadását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

20 éve nem került elő ilyen a Balatonból, mindenki döbbenettel fogadta

2026. szeptember 16. 09:10

Az alacsony vízállás rendkívüli eseményeket, helyzeteket teremtett a Balatonon is, ahol két évtizede nem tapasztalt „csoda” történt meg újra.

Így néz ki pár év használat után a japán csúcsmárkájú flex és a kínai utánzata

2026. szeptember 15. 09:10

Érdekes összevetést készített egy német teszter, aki a japán gyártmányú sarokcsiszolója állapotát hasonlította össze a flex kínai utánzatáéval.

Hiperolcsó kínai ütvecsavarozót tettek próbára kocsikerekeken, elhűltek az eredménytől

2026. szeptember 7. 09:10

Szándékosan nagyobb nyomatékkal meghúzott kerékcsavarokon teszteltek egy kínai szerszámot, az eredmény meglepő.

Mit lehet termeszteni ott, ahol egyre kevesebb a víz? Új válaszok a hőségre és a vízhiányra

2026. szeptember 7. 07:10

A megszokott termesztési határok egyre kevésbé tekinthetők állandónak. Van, ahol már egészen szokatlan módon keresik a választ a változó körülményekre

Hasznos kiskertek: a csapadékvíz bő kétharmadát is elnyelhetik

2024. július 26. 12:10

A kertek és a legkisebb zöldterületek, balkonládák is rendkívül hasznosak a globális felmelegedés hatásainak kivédésében.

Globális felmelegedés: veszélyben az élelmiszernövények

2025. május 12. 08:10

A felmelegedés miatt a legfontosabb élelmiszernövények fele veszélybe kerülhet világszerte, főleg az alacsonyabb övezeteken.

AM: a kaszálási korlátozások feloldását kéri hazánk Brüsszeltől

2022. július 11. 10:07

Az aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium az Európai Bizottsághoz fordul az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében.

Ha most nem változik a szemléletmód, akkor mikor?

2022. szeptember 13. 07:36

Az elmúlt évek, évtizedek azonban trend szintjén egyelőre mást mutatnak, és ha az elmúlt hónapok nem hoznak szemléletváltást, akkor talán semmi...