Agrárközélet

Dr. Palkovics László: vonzóbbá kell tenni az agrár-felsőoktatást!

Szent István Egyetem, Médiaközpont

A Szent István Egyetem Tanévzáró Ünnepi Szenátusi Ülését június 14-én tartották az Egyetem gödöllői campusán. Az esemény díszvendége Dr. Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára osztotta meg ünnepi gondolatait a vendégekkel, majd a ceremónia Dr. Palkovics László rektor felszólalásával folytatódott, amit a doktorrá avatás, a habilitációs oklevelek átadása, majd az egyetemi címek és kitüntetések kiosztása követett.

A 2018/2019-es tanév ünnepi lezárására június 14-én került sor a Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői campusának aulájában. Az eseményen jelen volt többek között Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese, Vécsey László, a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselője, Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és Belinszky Katalin asszony, a Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ ügyvezető igazgatója. A díszvendégek sorában üdvözölték Dr. Gálfi Pétert, az Állatorvostudományi Egyetem rektorhelyettesét, valamint Dr. Végvári Györgyöt, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettesét is.

A 2018/2019-es akadémiai év befejezése alkalmából Dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár ünnepi köszöntőjében a Szent István Egyetemre mint az agrártudományok zászlóshajójára hívta fel a figyelmet. „Mint minden felsőoktatási intézmény, így a SZIE is azért dolgozik, hogy a magyar értelmiség megújuljon. Ehhez természetesen nélkülözhetetlen az egyes hivatásokhoz kapcsolódó szaktudás, ez azonban nem minden. A szakmai tudat fejlődése mellett elengedhetetlen egy alapvető nyitottság a társadalmi, illetve környezeti problémákra, továbbá ezekre fel is kell tudni hívni a figyelmet, kérdéseket kell feltenni. Az értelmiségivé válás szempontjából – a szakmai felkészültségen túl – ezek nagyon fontos dolgok. Egy olyan világban élünk, ahol naponta zúdulnak ránk új ismeretek, nem lehet megállni, a világra nyitott szemmel kell tekinteni. Mindig lesznek eltűnő és megújuló szakmák, így a rendelkezésre álló szaktudás mellett a felsőoktatási intézmények fő feladata ennek a nyitott szemléletnek az elmélyítése, a folytonos tanulásba vetett hit magjának elvetése. Csak így vehetjük fel a harcot az ismeretlennel szemben. Komoly műhelymunka folyik azzal kapcsolatosan, hogy milyen irányba folytatódjon a magyar felsőoktatás jövője. Egy olyan szakmai koncepció kezd összeállni, amely által az Önök intézménye még inkább zászlóshajóvá válhat.”

Dr. Bódis József

Számomra azért kivételes a mai esemény, mert rektori megbízásom első tanévének végén köszönthetem Önöket – kezdte felszólalását Dr. Palkovics László rektor. Az intézmény vezetője a jövőt érintő feladatok tekintetében hangsúlyozta, vonzóbbá kell tenni az agrár-felsőoktatást a fiatalok körében, hogy legyen elegendő jelentkező, s ezáltal a szakmának utánpótlása. Egy szintre kell emelni a hallgatók szerteágazó ismeretanyagát, valamint szem előtt kell tartani az adott szakmák és a kormányzat jelenlegi és várható igényeit, a képzéseknek még inkább a piac igényeit kell szolgálniuk.

A SZIE vezetője kitért az intézményt érintő sikerekre is, a Magyar Akkreditációs Bizottság a közelmúltban a Szent István Egyetem 11 egyetemi tanári pályázatát támogatta, amely rendkívüli eredmény. Csákiné Michéli Erika professzor elnyerte az MTA levelező tagságát, továbbá a brit Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb képzésterületi rangsorában az intézmény 50 helyet lépett előre. A mezőgazdasági képzések listáján a Szent István Egyetemet világ-viszonylatban a 201-250. helyre sorolták, mely Magyarországról a legjobb eredmény.

Az egyetem tanárait és munkatársait méltató elismerések mellett, a rektor hangsúlyozta a hallgatók egyénileg és közösségben elért sikereit is. A Kertészettudományi Kar szőlész-borász mérnöki alapképzés szakos hallgatója lett a Jövő Borásza Ösztöndíj tulajdonosa, az Országos Gazdászversenyen a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar csapata a 2. helyet szerezte meg. A XXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért SZIE sikerek is irigylésre méltóak – több mint félszáz dobogós helyezést, köztük tíz aranyérmet szereztek a diáktudósok. Egyedül a Debreceni Egyetemen megrendezett Agrártudományi Szekcióban 9 első, 15 második és 22 harmadik helyezés született. A Szent István Egyetem tanulói zsebelhették be az OTDK megmérettetéshez kapcsolódó Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának különdíját, a Prezentációs Díjat, valamint az Egyetem egyik dolgozója a Biológiai Szekcióban a Roska Tamás-előadás megtartásának lehetőségét is.

Végezetül Dr. Palkovics László kiemelte a digitalizáció jelentőségét a jövő gazdálkodói életében, s hozzátette, egyetemünk ennek a folyamatnak egyik vezető intézménye. A modern agrárium előtt ma még beláthatatlan jövő áll, a holnap szakemberei, a legjobb meggyőződésem szerint, nagyon keresettek lesznek a munkaerőpiacon.

Dr. Palkovics László

Az ünnepség doktorrá avatással folytatódott. A Szent István Egyetem agrár-műszaki tudományok, állattenyésztés tudományok, biológia tudományok, élelmiszertudományok, gazdálkodás- és szervezéstudományok, környezettudományok, növénytermesztési és kertészeti tudományok, valamint regionális tudományágakban osztott ki doktori minősítéseket. Ezután a habilitációs oklevelek adományozása került sorra – ebben az évben 7 fő nyerte el a habilitált címet –, majd a tiszteletbeli doktori címek átadását követően az egyetemi kitüntetések átvételével fejeződött be az ünnepség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Kombájnt építettek a mérnökhallgatók - CLAAS UniTech mérnökverseny Törökszentmiklóson

2018. április 25. 07:37

A feladat nehézségét mutatja, hogy az indulás jogát elnyert csapatok közül végül nem mindenki tudott elindulni a törökszentmiklósi versenyen.

A talajművelés illemtankönyvének bemutatója

2018. február 26. 19:33

Ez a könyv Dr. Birkás Márta professzor ajándéka a tudományos és gazdálkodó élet résztvevőinek.

Földkeverék-újdonság a zöldségnövények számára!

2019. május 27. 12:41

A hazánkban nagy múlttal rendelkező Florasca Környezetgazdálkodási Kft. földkeverő üzeme új terméket tervezett, melyben már közeg-víztartóképességet befolyásoló adalékanyag is van. Az így létrehozott földkeverék két új termékének neve: Florasca EverGreen zöldségföld és Florasca EverGreen virágföld.

Átadták a SZIE Józsefmajori Tanüzemének felújított épületét

2019. október 19. 11:38

A tangazdaságban hosszú távú cél, hogy a sertéstartás mellett a hús feldolgozása is bemutatásra kerüljön saját vágópont és manufakturális húsfeldolgozó üzem létrehozásával.