Agrárközélet

Élelmiszerfogyasztási felmérést végez a Nébih

NÉBIH

Mintegy 2700 fő bevonásával kutatja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a magyar élelmiszerfogyasztási szokásokat.

Az országos felmérésre most további érdeklődők, elsősorban 18 év alattiak jelentkezését várja a hatóság. A kutatás célja, hogy képet kapjunk arról, a magyar emberek jellemzően milyen és mennyi élelmiszert fogyasztanak. Ezek az adatok ugyanis elengedhetetlenül fontosak az élelmiszerekkel bevitt káros anyagok egészségkockázatának becsléséhez.

A hazai felmérés mintegy 2700 fő, 1 és 74 év közötti lakos bevonásával zajlik. A program részeként két alkalommal az előző napon elfogyasztott ételekről, italokról és étrend-kiegészítő termékekről kérdezik a résztvevőket a Nébih által megbízott dietetikus szakemberek.

Az összegyűjtött adatok – a többi résztvevő ország hasonló jellegű adatával együtt – értékes információt adnak majd az ún. kitettség megbízhatóbb számításához. A feltételezhetően káros anyagok (például nehézfémek, penészgombák toxinjai, vagy épp növényvédőszer-maradékok) kockázatbecsléséhez ugyanis ezek élelmiszereinkben előforduló mennyisége mellett azt is fontos tudnunk, hogy a konkrét élelmiszerekből mennyit eszünk. A kutatás révén most ez utóbbiról kaphatunk képet, hozzájárulva ezzel az esetleges kockázatok nagyobb biztonsággal történő becsléséhez a jövőben, mind hazai, mind európai szinten.

A kutatás során nagyjából 1600, 18 év alatti gyermek élelmiszerfogyasztási adataira is szükség van, hisz ők a felnőtteknél érzékenyebbek lehetnek a különböző élelmiszerekben előforduló kémiai szennyezőanyagokra.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) EU Menu – Mi van terítéken Európában? – nemzetközi projektjének részeként megvalósuló kutatásában az EU több tagországa részt vesz. Ennek köszönhetően, a hazai eredményeken túl, összehasonlítható fogyasztási adatokat is kaphatunk.

A felmérésről részletes információk olvashatóak a Nébih weboldalán. Az érdeklődők jelentkezését szintén az itt elérhető űrlapon várják a hivatal szakemberei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Újabb javítások az eGN rendszerben

2024. február 1. 16:10

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a felhasználókat, hogy január 26-án élesedett az eGN rendszer új verziója. A program újonnan közzétett változata több hibát is korrigál.

Frissült a szőlőiskolai szaporítások adatbázisa

2022. január 13. 06:17

Az adatbázis 84 termelő vállalkozás adatait foglalja össze ABC rendben, számba véve az általuk termesztett fajtákat és klónokat.

Baj van a bambusszal, káros lehet, ha ilyen poharat, tányért használunk

2023. október 26. 17:10

Egy bambuszpohár miből is lehetne másból, mint bambuszból. Ezt gondoljuk, ugye? Pedig ezek a színes, praktikus és környezetbarát eszközök melamin felhasználásával készülnek. Ez pedig számos kérdést vet fel, legelsőként azt, hogy biztonságos-e a használatuk, vagy sem?

Oktatás, kutatás: együttműködést kötött a Széchenyi István Egyetem és a Nébih

2022. október 22. 10:37

A partnerség lehetőséget ad közös konferenciák, előadássorozatok elindítására, amelyek a szélesebb társadalmi rétegek felé is be tudják mutatni, miért fontos a minőségi alapanyag és a minőségi élelmiszer fogyasztása.