Agrárközélet

Dübörög az erdőtelepítés

Magyar Nemzet

Mintegy 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési Program, az eddig elnyert pályázatoknak köszönhetően az elmúlt években közel 6500 hektáron valósultak meg telepítések - írta a Magyar Nemzet szerdán.

Hozzáteszik, hogy az agrártárca várakozásai szerint a növekvő támogatásoknak köszönhetően ez évtől új lendületet kap a folyamat, a magángazdálkodók mellett az állami erdészetek mintegy 550 hektárral bővítik az erdőállományt.

Az eddig létrehozott összes új erdőterület közel fele, nagyjából háromezer hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében létesült. Emellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megye együttes részaránya is megközelíti a 25 százalékot. Kevés kivételtől eltekintve az ország keleti és középső része az, ahol eddig a legtöbb erdőtelepítés történt a támogatások segítségével – írta a lap.

A Magyar Nemzet kitér arra, hogy Magyarország az elmúlt évszázadban összességében csaknem megduplázta erdőterületét, ami világviszonylatban is igen sikeres folyamatnak mondható. A rendszerváltozás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt ültettek a gazdák és a magánerdészetek, ezzel az erdősültség mára meghaladja a 21 százalékot. A 2030-ig szóló erdőstratégia célja, hogy ez az arány 2050-re elérje a 27 százalékot. A statisztikai hivatal jelentése szerint annak érdekében, hogy ez a vállalás teljesüljön, a következő évtizedekben több százezer hektár új erdő telepítésére lesz szükség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Változott az erdészeti genetikai pályázat

2019. április 8. 08:46

Az Irányító Hatóság felhívta a támogatást igénylők, illetve a kedvezményezettek figyelmét, hogy a felhívás több pontban módosult.

A román Tagro traktorok hódítottak az Agritechnicán

2023. december 10. 11:10

Jelentős teret hódított néhány év alatt a piacon a román Tagro traktormárka, amely a hannoveri Agritechnicán is bemutatkozott, mégpedig erdészeti célú „testvérével” együtt, amely az amerikai piacon is keresett lehet.

Elérhetőek a hazai erdők legfontosabb statisztikai adatai

2019. május 23. 06:03

Mostantól elérhetőek a Nébih honlapján a hazai erdőkkel kapcsolatos éves, továbbá az idősoros statisztikai adatok.

Magyar munkagép-újdonság segíti az erdők fenntarthatóságát

2025. február 7. 13:10

A talajművelő gép az erdészetben alkalmazott hagyományos talajművelési módszerekhez képest gyorsabb, nedvességtakarékosabb megoldást kínál.