25℃ 17℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Gépinfo

Már 1978-ban előrukkolt a VW az elektromos mobilitás korai úttörőjével

Agrofórum Online

Egy 42 évvel ezelőtt gyártott ritka VW “Elektro-Transporter” került a Volkswagen Haszonjárművek vintage-modell gyűjteményébe. Az elektromos T2-es engedélyét 1978-ban a Berlini Közlekedési Szolgálat adta ki.

A Volkswagen T2-esen alapuló elektromos VW kisteherautó formájában a hannoveri székhelyű vállalat ténylegesen megmutatta a jövőbeli ID. BUZZ elődjét. Az 1978 áprilisában a berlini önkormányzat közlekedési szolgálata által kiadott engedéllyel rendelkező kisbusz, most a VW Haszonjárművek Oldtimer kollekciójának részét képezi. Ez a Bulli több, mint egy furgon, ez egyike a kevés, nulla szén-dipoxid-kibocsátású, klasszikus járműveknek, a világ bármely részét is vegyük figyelembe.

Ez az autó 50 éves ugrást jelent az időben. Ugyanis visszatérést jelent oda, amikor a Volkswagen Wolfsburgban lefektette az első alapokat a jövő elektromos mobilitásához: 1970-ben a Bulli és a Beetle feltalálói Wolfsburgban egy fejlesztési osztályt hoztak létre, amely megalkotta az első elektromos hajtású Volkswagent. Már akkor is az volt a cél, hogy alternatív energiaforrásokat vegyen igénybe annak érdekében, hogy kevésbé függjenek a fosszilis tüzelőanyagoktól, és hogy a városban nulla kibocsátású járművekkel közlekedhessenek.

1972-ben a cég az első prototípust a Hannoveri Vásáron mutatta be. Ez egy pick-up formájú gépkocsi volt nyitott raktérrel. Röviddel később megkezdődött a VW elektromos kisteherautójának rövid ideig tartó gyártása, melyet nem csak pick-upként, hanem mikrobuszként és furgonként is kínáltak. Teherbírása 800 kg volt annak ellenére, hogy maga az akkumulátor 880 kilogrammot nyomott.

A flotta kipróbálásának egyik helyszíne Berlin volt, a városi hatóságok hét elektromos furgont vásároltak meg. Az egyik egy T2 volt, amelyet 1972-ben gyártottak és 1978. április 14-én engedélyeztek a berlini városi közlekedési szolgálat csatornafenntartási részlegénél. A kisteherautóra felcímkézett jelmondat az „Elektromos hajtású és környezetbarát” volt. Való igaz, hogy Berlin nagyon komolyan vette a próbákat: a Tiergarten kerületben felállítottak egy akkumulátor-cserélő állomást, ahol az üres akkumulátor egységet öt percen belül egy teljesen feltöltöttre lehetett cserélni. Ezt úgy lehetett megvalósítani, hogy a raktér alá beépített, újratölthető akkumulátort egyszerűen ki lehetett húzni. A Volkswagen az akkumulátor feltöltési és cserélési technológiát a Rhenish-Westphalian Electricity (RWE) és a General Electric Street Vehicles Co. (GES) cégekkel együttműködve fejlesztette ki.

Az akkumulátor teljesítménye 21,6 kWh volt, ami elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az elektromos VW kisteherautó akár 85 kilométer távolságot is megtehessen. Ilyen elektromos hajtással a 2170 kg súlyú kisteherautó 75 km/h maximális sebességet tudott elérni, ami elég gyors volt, hiszen a gépkocsit legfőképpen a városban használták. Ami viszont az évtizedek során valóban hiányzott, az az igazán praktikus akkumulátor-technológia volt. Manapság a dolgok már másképpen állnak. A Volkswagen Haszonjárművek által már forgalmazott e-Crafter egy nagy és korszerű, zéró kibocsátású kisteherautó. És 2022-ben az ID. BUZZ és az ID. BUZZ Cargo is „beindul”, tehát minden készen áll a mobilitás jövőjére.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

A JCB bemutatta az út, a zéró emisszió felé (Road to Zero) programját

2020. december 2. 14:52

A „Road to Zero” szlogennel indított bemutatón a JCB elektromos hajtású gépei és gyorstöltő rendszere szerepelt: elektromos mini exkavátor, elektromos mini dömper, elektromos homlokrakodó és elektromos teleszkópos rakodó.

Durva terepkörülményekre tervezett akkumulátoros koncepcióautókat mutattak be 

2023. december 9. 15:10

A világ egyik ikonikus terepjáróra, a Land Cruiser akkumulátoros elektromos tanulmánya mellett egy akkumulátoros elektromos pickup koncepciót is bemutatott a Toyota.

John Deere robot traktor, valódi- vagy álhír?

2019. október 8. 09:03

Az elmúlt napokban több helyen találkozhattunk a hírrel, miszerint a John Deere cég Spanyolországban bemutatott egy robot traktor koncepciót.

Magyarországon is kapható lesz a Makita akkumulátoros, terepi kávéfőzője

2018. március 26. 06:38

Szívesen lefőznél egy jó kávét a határszemle során? Esetleg az aratás, vetés vagy műtrágyázás közben innál egy friss feketét?