Gépinfo

Mínuszba fordult a mezőgazdasági pótkocsik piaca

Agrofórum Online

Összesen 548 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2020 első öt hónapjában Magyarországon, ez 0,4 százalékos csökkenés tavalyhoz képest, míg 2018-al szemben 19 százalékos a zuhanás. Az előző hónapok végén az összesített adat még pluszt mutatott, de most már mínuszba fordult a piac. Ez azt jelenti, hogy május végén jelenthető ki először idén, hogy addig összesen kevesebb mezőgazdasági pótkocsi kelt el, mint 2019 hasonló időszakában.

A májusi 118 darab még így is a második legtöbb eladást hozó hónap volt eddig a szegmensben – derült ki a Datahouse adataiból. Áprilisban csupán kettővel több mezőgazdasági pótkocsit értékesítettek itthon. A múlt havi adat 14,5 százalékos éves és 40 százalékos kétéves alapú zuhanást jelent.

A májusi listán a Fliegl csaknem háromszor annyi pótkocsit adott el, mint a második Pronar. Előbbi 41, utóbbi 14 darabbal zárta az elmúlt hónapot. Harmadik az Agrogép lett 13, negyedik pedig a Metal-Fach lett 6 darabbal. Az ötödik helyen 5-5 darabbal a Labinprogres és a Bagodi Mezőgép végzett. Utánuk Cynkomet, Joskin, Ravenna és Oehler sorrend alakult ki.

Az öthavi összesített listán ezek után továbbra is a Fliegl vezet. A 137 darabbal pontosan 25 százalékos piaci részesedést ért el a cég. A Pronar 65 darabja 12 százalékot, a Metal-Fach 54 darab pótkocsija pedig 10 százalékot jelent. A Top 10-be az Agrogép, a Joskin, a Bagodi Mezőgép, az Oehler, a Labinprogres, a Cynkomet és a Farmtech került be. A TOP 10-ben csupán annyi változás történt az április végi állapothoz képest, hogy a Cynkomet feljött a kilencedik helyre, míg a Farmtech visszacsúszott a tizedikre.

Tömegkategória szerinti bontásban a 10 és 30 tonna közöttiben volt a legnagyobb, 369 darabos a piac. Ez 67 százalékos részesedést jelent az év első öt hónapjában. A 3,5 és 10 tonna közötti kategóriában 106 darabot helyeztek forgalomba, a 0,75 és 3,5 tonna közöttiekből 57-et, a 30 tonna felettiből 10, a 0,75 tonna alattiból pedig csupán 6 darabot.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kínos nevet kapott a német önjáró silózó, gyorsan el is tűnt a színről

2025. november 13. 09:10

Minden márka büszke a történelmi örökségére, de akadnak olyan esetek is, amikor egy név már vállalhatatlanná válik.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

Egy nem szokványos vetőgép, amit kisebb gazdaságoknak érdemes kipróbálniuk

2025. november 6. 16:10

3 métertől 12 méterig terjedő változatokban egyaránt elérhető az a holland munkagép, amelyet takarónövények, repce, lóhere és fűmag vetéséhez ajánl a gyártó.

Növelte előnyét a Pronar a mezőgazdasági pótkocsik piacán

2018. április 11. 09:53

Az első három hónapban eladott 338 darab mezőgazdasági pótkocsi 50 százalékos piaci növekedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Alaposan visszaesett a mezőgazdasági pótkocsik piaca

2019. február 11. 09:53

Összesen 69 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2019 első hónapjában Magyarországon, ez 23 százalékos csökkenés.

Újdonságok a Fliegl-nél

2019. augusztus 5. 15:33

A különleges Fliegl letoló technológia (ASW-Abschiebewagen) hosszú idők óta eredményes és az új fejlesztéseknek köszönhetően használhatósága tovább növekedett.

Tartja az ütemet a mezőgazdasági pótkocsipiac

2020. november 6. 16:12

Októberben 112 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 16,7 százalékos növekedés 2019. azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adatiból.