Agrárközélet

A mezőgazdasági beruházások volumene nőtt, az élelmiszeriparé csökkent

Agrofórum Online

A tavalyi esztendőben az előzetes adatok szerint a nemzetgazdaság összes beruházási értéke 10 556 milliárd forint volt, ebből a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 420 milliárd forinttal (4,0 százalék), az élelmiszeripar 248 milliárd forinttal (2,3 százalék) részesedett.

A nemzetgazdaság beruházási volumene 14, a mezőgazdaságé 8,5 százalékkal nőtt, az élelmiszeriparé ezzel szemben 2,1 százalékkal csökkent – derült ki a „Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019” című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

Forrás: KSH

2019-ben anyagi-műszaki összetétel alapján a mezőgazdasági beruházások 47 százalékát gépek, 34 százalékát épületek tették ki. Az előbbiek volumene nem változott, az utóbbiaké 35 százalékkal bővült. A tenyészállat- és ültetvényberuházás a teljes beruházási érték ötödét adta, volumene elmaradt az egy évvel korábbitól.

Forrás: KSH

Az élelmiszeriparban a teljesítményérték 71 százalékát gép-, 28 százalékát épületberuházásra fordították. A gépberuházás volumene 3,1 százalékkal nőtt, az épületeké 12 százalékkal csökkent 2018-hoz viszonyítva.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Fontos a mezőgazdaság fejlesztése

2019. augusztus 3. 09:33

A mezőgazdaságban új kihívásoknak kell megfelelnie minden Kárpát-medencei gazdának.

Mabisz: a biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak

2022. november 8. 11:42

A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.

Az ipar 4.0 segítheti a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart

2018. november 30. 13:36

Az ipar 4.0 révén óvatos becslések alapján is akár 10 százalékos hatékonyságnövekedés érhető el. Most az agráriumon, ezen belül kiemelten az élelmiszeriparon van a sor, hogy a már meglévő technológiákat ésszerűen alkalmazza sajátos feladataira.