Gépinfo
Fizetett tartalom

Eredményes szántóföldi bemutató 11 gépkapcsolattal az Alfa-Gép Kft. szervezésében

Agrofórum Online

Szeptember végén megrendezett szántóföldi gépmutatón az Alfa-Gép Kft. széles termékkínálatot vonultatott fel a szép számú érdeklődők nagy megelégedettségére.

A környező megyékből érkező partnerek mellett a jövő „gépészei és mezőgépészei” is jelen voltak az eseményen, nevezetesen a Kétegyháza Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és a Hódmezővásárhely Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai és kísérőik.

A tavalyi évtől a cég kínálatában újként szereplő Kverneland csoport termékei (Kverneland, Vicon) a McHale márka teljes kínálata és az AJG Nyírtelek termékportfóliója közül az első két márka munkagépeit működés közben is megtekinthette a nagyérdemű. A négyhektáros lucernaföld kőkemény kihívás volt a gépeknek, amellyel szépen megbirkóztak, bizonyították rátermettségüket.

A fent említett márkák, azaz a Kverneland eke, tárcsás lazító, műtrágyaszóró, Vicon Andex rendképző és McHale bálázó, bálacsomagoló mellett gépkapcsolatban vagy álló bemutatóban láthattunk Güttler hengert, Moreni forgóboronát, Quivogne lazítót, Opall-Agri magágykészítőt, Müthing szárzúzót, Lamborghini, ISEKI, ArmaTrac, Belarus MTZ traktorokat, Fliegl pótkocsit/szippantó tartálykocsit, NorAn aprítóhengert, Cosmeco drénező, és Weidemann teleszkópos rakodókat.

A bemutatóról videó is készült:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Díjazták a 2018-as év legjobb magyar mezőgépeit

2018. január 28. 11:51

Három magyar fejlesztésű és gyártású mezőgazdasági gépet díjazott a szakmai zsűri az idei AGROmashEXPO kiállításon.

Félmilliárdos támogatást kap a magyarországi mezőgépgyártó

2018. június 17. 19:14

A bálázókat gyártó cég a támogatott fejlesztés keretében új megmunkáló berendezéseket állít be és 665 négyzetméterrel bővíti gyártócsarnokát.

A Case IH traktorok meghódítják a Nyírséget is - Új telephelyet adott át az Agro-Békés

2018. február 21. 12:03

Nyíregyháza közelében is egyre nagyobb az érdeklődés a Case IH traktorok iránt, ezért nagyon fontos volt a térségben is fejleszteni.

A 2019-es AGROmashEXPO díjazottjai – 2. rész

2018. december 18. 03:36

A 2019. évi AGROmashEXPO, AgrárgépShow kiállítás termékfejlesztési díj pályázatára rekordszámú, 41 db pályamű érkezett be. Ezúttal a különdíjasok bemutatását kezdjük el.

Gépinfo Képgaléria Videó