„Rengeteg helyre hívnak bennünket. Most például abba az állatkertbe készülünk, ahol rendszeres ’vendégek’ vagyunk: jelezték, hogy úgy felszaporodtak a patkányok, hogy etetésnél a látogatók szeme láttára vitték el a medvének kihelyezett zsemlét… De ez nem minden, dolgoztam már szépségszalonban, konditeremben, és állattartó telepeken is, számolatlan mennyiségben.” Rózsa Norbert, ahogy ő fogalmaz, ún. bio-patkányirtást végez vadászgörényekkel, na meg természetesen kutyákkal, de nem ám akármilyen kutyákkal…
Viszonylag rövid idő alatt sikerül Norberttel egyeztetni a találkozónk idejét, helyét és – nagy örömömre – nem munkavégzés közben találkozunk, ugyanis, bár általában sikerül leplezni, de rettegek a patkányoktól, így maximális tisztelettel veszem körül azokat, akik közéjük és közém állnak. Norbi először nem munkatársai, hanem két magyar vizsla társaságában fogad, akik közül az egyik még csupán vizslácska, a maga kilenc hetével, de már most is elképesztő biztonsággal utánozza-követi idősebb társát. Természetesen a vizslák a patkányirtásban nem vesznek részt, ők a vadászatban segítenek Norbertnek. A többiek azonban: a fox- és jagd terrierek és a parson russell terrier nélkül, ahogy mondani szokták, ez a vállalkozás nem jöhetett volna létre…
Norbi ugyanis a foglalkozását olyan professzionális szinten űzi, hogy rajta kívül csupán egy hasonló akad ebben az országban. „Négy évvel ezelőtt váltottam ki a vállalkozói igazolványomat, így már számlaképes vagyok, mára pedig annyi a munkám, hogy alkalmazottak is kellenek azért, hogy a megkereséseknek eleget tudjak tenni. Az, hogy idáig eljutottam, igen hosszú út volt, adminisztrációs nehézségekkel is megkellett birkóznom, pl. külön TEÁOR szám kellett a tevékenységi köröm meghatározásához, ugyanis előttem ezt a munkát hivatalosan, számláképesen még senki sem csinálta.”
De kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, amikor még kutyák nem voltak, de patkány és görények már igen: „Próbálok visszaemlékezni – de nem nagyon tudom rá a választ -, hogy miként került hozzám az első görényem. Hét-nyolc éves lehettem, amikor már megvolt. A családom gazdálkodott, illetve a mai napig gazdálkodunk, tejelő szarvasmarhákat tartunk, 10-12 hektárt művelünk. Ahol állattartás van, ott mindig akad patkány is, gyerekkoromban a sertések körül különösen nagy gondot okoztak. Valahol hallottam, hogy a görénnyel ki lehet hajtani a patkányt a lyukból, így amikor kaptam két további görényt, akkor már valamennyire ismertem a fajtát, elkezdtem próbálkozni ezzel. Akkoriban nem volt még mellettem kutya, így a görény kihajtotta, mi pedig leütöttük a rágcsálót.”
Ha azt hisszük, minden görény patkánygyilkolóként jön a világra, hát tévedünk. Norbi elmondja, hogy komoly munka van benne, amíg megtalálja az alomban azt, amely alkalmas a „görénytpróbáló” feladatra. Az ideális harcosnak ugyanis nem szabad félnie, a gazdájával együtt kell működnie, és meg kell tanulnia, hogy a patkány nem eleség. Ez utóbbira azért van szükség, mert nem lenne szerencsés, ha elkezdene vadászni, aztán elégedetten elfogyasztani a zsákmányát, egy több órás munkafolyamat közben. Ezenkívül az is előfordulhat, hogy a rágcsáló mérgezett, ami a belekóstoló görény pusztulását is okozhatná. A görények feladata tehát az, hogy miután a kutyák megjelölték a patkány-patkányok helyét, ő bejutva a járatba elkezdje kiszorítani azokat.
A feladat van, amikor egyszerű, hiszen a patkány úgy fél a görénytől, mint állítólag az ördög a szenteltvíztől: ahogy megérzi a szagát, visongva menekül a lyukából. A probléma akkor van, ha szorult helyzetében nem lát kiutat, és így, egy életem-egy halálom: felveszi a küzdelmet a betolakodóval, vagy ha pl. a kölykeit védi. A patkány pedig, főleg ha méretes példány, mondja Norbi, korántsem lebecsülendő ellenfél. Amíg egy görény átlagosan 40 dkg körüli, a patkány súlya elérheti, sőt, néha meg is haladhatja az egy kg-ot. Ezért Norbi, gondos gazda módjára, igyekszik a görényeit minél inkább terminátorrá fejleszteni, hogy a legkisebb veszteséggel ússzák meg az ilyen helyzeteket. Ennek egyik módja a tartásuk, az oltások, az etetésük, ill. az, hogy fiatalabb korukban már ismerteti őket a patkányokkal, de lényeges az is, hogy az állománya vérvonalát folyamatosan frissíti vadgörényekkel. Tapasztalata szerint, ezek leszármazottjai fürgébbek, erősebbek, és fokozott bennük a zsákmányolásra való hajlam.
Bár még órákat lehetne a görényekről beszélni, átérünk a kutyákra, amelyek, érezhetően szintén komoly helyet töltenek be Norbi szívében, különösen egy Panni nevű parson terrier, de róla kicsit később, ugorjunk vissza ismét kicsit az időben. Tehát, Norbinak voltak már görényei, és ismerősök körében egyre jobban terjedt a híre, hogy érdemes ezt a fiút hívni, ha gond van a rágcsálókkal. Egy ilyen munka alkalmával történt, hogy a patkány, amit a görények kihajtottak, a háziak megkötött kutyája felé rohant, amely, szerencséjére éppen elérte a patkányt, és mindkettejük további szerencséjére pedig éppen nem érte el az azt üldöző görényt. Az akciót látva ugyanis Norbi nem habozott: fizetségnek ezt a kutyát kérte azon a napon.
„Nagyon komoly munka kezdődött, meg kellett vele értetnem, hogy mi az amit lehet pusztítani, sőt kell is, mi az, amit tilos. Négy éves volt akkor, nem volt egyszerű feladat, de végül sikerült. A következő két kutyám már fajtatiszta jagd volt, velük már könnyebb volt, hiszen a görényekkel együtt nőttek fel, gyakran voltak összezárva is egy helyre. A kutyák száma pedig szép lassan – akárcsak a görényeké – folyamatosan nőtt. Jelenleg 14 darab van, de van egy mindegyik felett, ez az egy pedig nem más, mint Panni: „Ő a csapat esze, elképesztően intelligens, és a többi kutya is érzékeli ezt, elfogadja az irányítását. A jagdokra jellemző, például, hogy 95%-os biztonsággal meg tudom tanítani őket arra, hogy ne bántsák pl. a szárnyasokat, de az az öt százalék mindig ott van, az kontrolálhatatlan. Panni pontosan érti, tudja, hogy mit lehet, mit nem, gondolkodik vadászat közben. Amikor családi házakhoz megyünk, akkor ő az, aki a létrán felmegy a padlásra, ha azt észleli, hogy ott van valami és az a valami egy rágcsáló. Amikor állatkertben dolgozunk, pl. elzárt oroszlán közelében a jagdokra figyelni kell, hogy ne háborgassák, ne piszkálják, Panninak eszébe sem jut ilyen.”
A fentek miatt érthető, hogy örülne, ha nem egy Pannija lenne, hanem tíz, de ennek jelenleg az az akadálya, hogy a fajta igen ritka, nehéz megfelelő kant találni számára. Úgy tűnik, a közeljövőben megoldódik, hiszen tökéletes vérvonalú – ebben az esetben ez a patkányirtó ősöket jelent – kant sikerült találnia.
Mikor magáról az irtásról kérdezem, elmondja, hogy az, hogy hányan szállnak ki a helyszínre, az függ a terület nagyságától és a fertőzöttség mértékétől. Egy állattartó telepre pl., ahol akár 100 patkány is előkerül a munka végére, oda 7-9 kutyával, és körülbelül ennyi görénnyel érkezik. „Egyszerre egy görényt használok, mert ha többet engedek be a lyukba, akkor egymással fognak foglalkozni. A kutyákkal viszek kölyköt is, hogy lássák, tanulják, hogyan dolgoznak a nagyok. Amikor beengedem őket a területre jelzik, hogy melyik az ún. járatos lyuk, ha van padlás, amit figyelni kell, akkor én oda állítok egyet közülük, ha pedig a terület kerítéssel van körbevéve, akkor amellett is lesz egy, amely megakadályozza, hogy a patkány átmeneküljön a másik oldalra.”
Felmerül a kérdés, hogy hány százalékos hatékonysággal dolgozik a csapat: „Természetesen a területtől is függ, ha pl. romos az épület vagy gondozatlan a terület, akkor marad pár darab, de ha egy családi házban felköltözött egy rágcsáló család a padlásra, a garázsba, a melléképületbe, akkor 100 százalékos hatékonysággal dolgozunk. Fontos a megelőzés, ahol van olyan kutya, amelynek a vérében van a rágcsálóirtás, ott nem fognak elszaporodni, elvétve, ha akad legfeljebb egy-egy. Egy állattartó telepen két-három ilyen kutya, és már nincs is gond a rágcsálókkal.”
Kíváncsi vagyok, hogyan vélekedik arról, miszerint a görény szaga már önmagában is jó preventív szer-e: „Azt gondolom nagy koncentrációban zárt helyen működik, de más esetben nem. Tehát, ha van egy gépjármű, aminek a motorterébe bejárnak, kárt okoznak, oda, ha a görény almából teszünk, amíg a lakó szaga el nem illan, távol tarthatja a rágcsálót.”
Vannak helyek, mint pl. az állatkert, ahová rendszeresen járnak, de megfordultak már büntetésvégrehajtási intézetben, konditermekben, panellakásokban, sőt szépségszalonban is. Vagyis azokon a helyeken, ahol nem szerencsés a méreg kihelyezése, vagy nem elégséges, hiszen, mint Norbi mondja, a patkány hihetetlenül értelmes, hamar kifejleszti az óvintézkedéseseket a mérgekkel szemben.
Az egykori csapat, amely két görényből és egy kutyából, na meg gazdájukból állt, mára némileg megnövekedett. Norbi 44 görénnyel és 15 kutyával dolgozik, illetve ennyiről kell gondoskodni. Ez egyedül már nem volt megoldható, így két főt is alkalmazott, akiknek a feladata az állatok ellátása. Mikor arról kérdezem, mi az alkalmazás feltétele, mosolyogva mondja, hogy a jelentkező lehetőleg ne féljen a patkánytól, majd elkomolyodva folytatja: és legalább úgy bánjon az állataimmal mint én. Norbi ugyanis, meggyőződésével vallja, hogy az állatokat bántalmazással, veréssel nem lehet nevelni. „Egy módszer van csak, az, ha megtudom velük értetni, hogy mit szeretnék, ehhez pedig nagy türelem és nyugalom kell, csak így működik.”
Ez az elv mutatkozik meg a munkából kiöregedett állatok kapcsán is. Kérdésemre, hogy mi történik azokkal a kutyákkal, amelyek már nem elég agilisak a munkához a következőket válaszolja: „Azt a kis életüket végigdolgozták nálam, egyértelmű, hogy öregségükre is nálam maradnak, gondoskodom róluk.”
