Életmód, gasztronómia

Kertfelújítást tervez? Ezt az állami támogatást igényelje!

Agrofórum Online

Az új családi otthonteremtési támogatások igazán széles körben biztosítanak lehetőséget a családok jólétének fokozására, a kedvezmények között pedig olyan is megtalálható, amelyet a kert felújítására fordíthatnak az igénylők.

„A 2021. január elsejével induló új családi otthonteremtési támogatások közül van olyan, amely a kert felújítására is igénybe vehető” – hívják fel a figyelmet a STIHL szakértői. Az 50 százalékos, legfeljebb 3 millió forintig igényelhető felújítási támogatás számlával igazolva minden családot hozzásegítheti az álomkert kialakításához.

50 százalékos felújítás térkőre, teraszra, garázsra

„A támogatást akkor vehetik igénybe a családok, ha legalább egy kiskorú gyermeket nevelnek, ide sorolhatók már a 12 hetes magzatok, illetve a 25. életévüket be nem töltött fiatalok is. Feltétel azonban, hogy a kérvényt benyújtó szülőnek legalább egy éves társadalombiztosítási jogviszonya legyen, amelyet maximum 30 napra szakított meg” – húzzák alá a szakértők, hozzátéve: az ingatlanra vonatkozóan előírás az, hogy a család tulajdonában álljon, és legalább egy éve oda legyenek bejelentve.

A kertfelújítás során a családoknak lehetőségük nyílik a térkövezésre, több funkciós, minden kényelmet kiszolgáló terasz kialakítására, kocsibeálló vagy garázs építésére is. Ezen munkákra elköltött, számlával leigazolt összeg felét az állam visszatéríti a számukra.

Ingyen milliók kerti eszközökre

„Az így visszakapott összegeket érdemes visszaforgatni a kertbe, méghozzá olyan kerti eszközök vásárlásába, amelyek segítségével egész évben csodálatos kertben tölthetjük szabadidőnket” – mondják a STIHL szakértői. Az otthoni felhasználásra szánt kompakt termékcsaládban, a legfontosabb eszközök – motorfűrész, fűnyíró, szegélynyíró, sövénynyíró – mellett számos egyéb eszköz is megtalálható.

„Ha azonban még magasabb szintre akarják emelni a kényelmet a családok, esetleg az elfoglaltságaik miatt kevesebb idejük van a kertgondozására, remek befektetés lehet a robotfűnyíró is, amely teljesen automata módon napi rendszerességgel nyírja és gondozza a pázsitot.” – teszik hozzá a szakértők, akik szerint a robotkertészek szinte minden fűnyírással kapcsolatos terhet levesznek a családokról, miközben megteremtik a tökéletes környezetet az önfeledt kerti játéknak, pihenésnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bioforradalom küszöbén: szárnyal a kereslet, bírják-e a hazai gazdák?

2025. július 21. 08:10

Rekord ütemben nő a bioélelmiszer-forgalom, csökken a biofelár, de a gazdáknak az átállás még mindig komoly kihívás.

Mi legyen a barackkal? Tippek a kajszi otthoni feldolgozásához

2025. július 12. 16:10

A friss barack gyorsan romlik, de szerencsére sokoldalú gyümölcs: mutatjuk, hogyan és mire dolgozhatjuk fel a nyár egyik legnépszerűbb termését.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

Hogyan termesszünk díszkáposztát cserépben és ágyásokban?

2022. szeptember 4. 05:32

Ez a színpompás növény ugyanis nem csak a virágágyások, de a konténerek, cserepek és balkonládák színesebbé tételére is kiválóan alkalmas.

Az őszi levelek felhasználásának 8-féle módja

2022. november 7. 10:56

A lehullott levelekből a kertészek aranyat varázsolhatnak! Hogy miként?

Homokolás a gyepen: mikor, mennyit, miért

2022. december 16. 14:24

Sok kérdés merül fel a gyep homokolásával vagy más néven felülszórásával kapcsolatban. Az alábbiakban a legfontosabb és leggyakoribb kérdésekkel foglalkozunk, valamint útmutatásokat adunk ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen menjen a gyep homokkal történő feltöltése során.

Muskátli kisokos: SOS megoldások váratlan problémákra

2022. május 1. 07:36

A muskátli tökéletes választás a tavaszi és nyári időszakban.