Bejelentette a Bayer, hogy egyezségre jutott a felperesi csoport jogi képviselőjével az úgynevezett Roundup perben. A jogi procedúrát korábban azért nem lehetett lezárni, mert azon emberek ügyében, ahol még nem indult el a peres eljárás, a korábbi egyezséget (ami 1,25 milliárd dollár megfizetéséről szólt) a San Franciscó-i bíró nem hagyta jóvá.
A mostani megállapodás 2 milliárd dolláros keretösszeggel rendelkezik a jövőben felmerülő kárigények kielégítésére, ami egy ötéves kifizetési tervet és potenciális kórházi kezelési költségeket is tartalmaz. A cég tavaly már megképzett egy ilyen mértékű céltartalékot, így a mostani egyezség bírói jóváhagyása esetén már nem lenne további költsége az ügy kapcsán. A cég kéri a bíróságot az egyezség jóváhagyására. A Bayer különben továbbra is kitart állítása mellett, hogy a gyomirtó biztonságos termék. Mivel a piac félt, hogy ennél akár jóval nagyobb is lehet a maradék kártérítési összeg, az egyezség hírére jelentős árfolyamemelkedést produkál a részvény – hívta fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt. A Bayer az ügy lezárásával egy nehéz időszakon lehet túl, s ez valószínűleg a részvény árfolyamában is tükröződni fog hosszabb távon.
Csütörtökön a Bayer árfolyama a frankfurti értéktőzsdén 5 százalékkal az 54,01 eurós szintig emelkedett az Investing adatai szerint. Utoljára január 21-én járt hasonló szinteken a kurzus, de az akkori csúcstól a nap közbeni maximum csak néhány eurócenttel maradt el. Ha ezt a szintet átviszi az árfolyam, akkor öt hónapos csúcsot érhet el a kurzus. A Bayer részvények értéke idén 12,2 százalékkal emelkedett, de az elmúlt egy évet nézve még mindig 30,1 százalékos zuhanást mutatnak a számok. Három éves viszonylatban pedig 45,4 százalékkal csökkent a Bayer kurzusa.
A Bayer még a Monsanto 2018-as felvásárlásával örökölte meg a Roundup-pereket és negatív bírósági döntések esetén több tíz milliárd dolláros is lehet a teljes jóvátételként fizetendő összeg. A Roundup legfőbb összetevője a glifozát, amelyet az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nemzetközi rákkutató ügynöksége 2015-ben emberre káros és nagy valószínűséggel rákkeltő hatású vegyszernek minősített.