Terményárak

A sarkvidéki légtömegek miatt aggódnak a termelők

Agrofórum Online

Alapvetően jó hangulat uralkodott az agrárpiacokon pénteken. Chicagóban a fontosabb termékek közül csak a kurzus csökkent, 0,3 százalékkal lett olcsóbb ez a termék. A búza 0,8 százalékkal, a szójabab 0,3 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a repce 0,6-0,6 százalékkal, a kukorica 0,3 százalékkal, a takarmánybúza pedig szintén 0,3 százalékos pluszt szedett össze.

Az amerikai búza határidős árjegyzése emelkedett pénteken, ezt olyan aggodalmak támasztottak alá, melyek szerint a sarkvidéki hideg légtömegek a legfontosabb termőhelyeken károsíthatják a vetést a hétvégén – közölték a kereskedők.

„A hideg hőmérséklet elsősorban az Egyesült Államokban és kevésbé más országokban lehet hatással a búzakereskedelem kilátásaira” – közölte Matt Zeller, a StoneX piaci információs cég igazgatója az ügyfeleknek szóló feljegyzésében.

Az Commodity Weather Group becslése szerint az Egyesült Államok búza termésének 10-15 százalékát veszélyezteti a hideg időjárás.

A kukorica határidős ára csökkent a kínai export iránti kereslet elcsendesedését követően, a világ legnagyobb áruvásárlójánál egyhetes holdújév ünnep kezdődött.

A betakarításával kapcsolatos kilátások Dél-Amerikában a vegetációs időszak egészében a szárazsággal kapcsolatos aggályok ellenére nyomást gyakoroltak a kukorica és a szójabab árára.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) péntek reggel közölte, hogy a magán exportőrök 195 338 tonna kukoricát adtak el Costa Ricának és 115 577 tonna kukoricát Guatemalának.

Európában mind a négy kiemelten figyelt agrártermék, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza árjegyzése is emelkedett. Párizsban egy tonna malmi búzáért 223,75 eurót adtak márciusra, ami 1,25 eurós plusz. A forgalom nem volt túl magas, összesen 24 306 kontraktust kötöttek. Májusra 13 440 üzletkötés jött létre. Itt is 1,25 eurós pluszt hozott a hét utolsó napja és 218,25 euró/tonnán ment hétvégi pihenőre a kurzus. A kukorica 75 eurócentes plusz után 219 euróba került tonnánként. A repce 449,5 euró/tonnás jegyzésára 2,75 eurós árnövekedést jelentett. Londonban a takarmánybúza árszintje 35 angol pennyvel a tonnánkénti 200,5 angol font/tonnás szintig drágult.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

Egyre óvatosabbak a terménypiaci kereskedők

2025. április 26. 14:10

Európában a malmi búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a repce 3,1 százalékkal, a takarmánybúza pedig 5,7 százalékkal került kevesebbe a héten.

Esőzést várnak egyes európai búzatermelő vidékeken

2025. április 19. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal került kevesebbe, és a repce 5,8 százalékkal, a takarmánybúza kurzusa 0,7 százalékkal emelkedett a héten.

Drágul a búza a gyengébb dollár miatt

2025. április 12. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára gyakorlatilag stagnált. A takarmánybúza kurzusa azonban 0,3 százalékkal emelkedett.

A jó brazíliai termés hírére második napja drágul a kukorica

2023. szeptember 21. 06:40

A világ legnagyobb szójababtermelője és -beszállítója, Brazília Kínába irányuló eladásai augusztusban 45 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.

Öthetes mélypontra zuhant a búza ára

2023. február 28. 07:34

Az ukrán gabonaexportra vonatkozó biztonságos szállítási megállapodás meghosszabbításával kapcsolatos várakozások is nyomást gyakoroltak a búzaárakra.

Terményárak: korrekció az árakban, de nem fundamentális okok miatt

2019. március 19. 07:15

Végre megállt az árcsökkenés a terménypiacokon és némi erősödés volt megfigyelhető az árakban, de ez azonban inkább korrekció, mint trendforduló.

Kilenc hónapos mélységben a szójabab ára

2020. február 29. 08:03

Pánik közeli hangulat volt az amerikai tőzsdéken, miután a koronavírus európai terjedése gyorsul és a vírus gazdasági kockázatait is egyre reálisabbnak ítélik a befektetők.