21℃ 13℃
augusztus 23. Bence, Róza, Szidónia
Állattenyésztés

Jól értékesíthető a magyar bárány az idén

MTI

Jól értékesíthető a magyar bárány az idén, köszönhetően a keresleti piac kialakulásának – közölte a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet az MTI kérdésére szerdán.

A szervezet szerint több okkal magyarázható, hogy minden jó minőségű bárányt el lehet adni külföldön. Az uniós piacra kevesebb hús érkezik Új-Zélandból és az Egyesült Királyságból, míg a magyar kivitel mennyiségét növeli az is, hogy az elmúlt években nőtt a kereslet a nagyobb súlyú bárányok iránt, így ma ezek adják az export 60 százalékát.

Hozzátették, hogy a kiviteli árak tavaly óta magasak, és ezen a következő két hónap aligha fog változtatni, ugyanis a muszlim országokban a ramadán ünnepe májusig magasan tartja a keresletet. Magyarországról 14 államba kerülnek bárányok. A vágóállatok mennyisége tavaly meghaladta a 7 ezer tonnát, a húskivitel az 500 tonnát.

Továbbra is az olasz piac a legnagyobb, de a részaránya 94 százalékról 70 százalék alá csökkent. Évek óta folyamatosan nő viszont a közel-keleti piacok jelentősége, Európában pedig elsősorban Németország, Ausztria, Svájc a magyar bárány legfontosabb vásárlója.

A magyarországi báránynak mindössze 10-15 százaléka talál vevőre belföldön, a fejenkénti fogyasztás évi 0,33-0,38 kilogramm. Az EU-átlag a Brexit előtti 1,9 kilogrammról 1,3 kilogrammra csökkent, de az elmúlt 3 évben uniós támogatású, spanyol-magyar bárányhús-promóciós kampánnyal ösztönözték a fogyasztást. A kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy az EU is mintaértékű programként ismerte el. Folytatásaként januárban újabb, 2023-ig tartó fogyasztási kampány kezdődött, jelentős EU-s hozzájárulással – közölték. A szervezet szerint főképp a városiak, és a fiatalok nem ismerik eléggé a bárányhúst, ami értékes ételek alapanyaga, és kiváló fehérjeforrás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egységesítés a szarvasmarha-genetikában: új irányt mutat az EU

2025. augusztus 17. 14:10

Az Európai Unió új, egységes tenyészérték-rendszert vezet be, amely forradalmasíthatja a szarvasmarhatenyésztést.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.

Megelőzés a kulcs: az oltás időpontja dönt

2025. július 28. 16:10

A szarvasmarhák légzőszervi betegségének visszaszorítása a borjak választás előtti elővakcinázásával jelentős előnyt jelent.

Hazánk újra madárinfluenza‑mentes – mit jelent ez a gyakorlatban?

2025. július 22. 08:10

Július 5-től hazánk hivatalosan is mentes a madárinfluenzától – ez fontos mérföldkő az állattenyésztők és az exportpiacok számára.

Kettős szorításban Ukrajna frontvonalhoz közeli gazdálkodói

2023. augusztus 17. 07:40

Orosz rakétákkal és a legalacsonyabb árakkal is szembe kell nézniük azoknak a gazdálkodóknak, akik az ukrán-orosz frontvonal közelében próbálkoznak növénytermesztéssel.

Hazánk a legjelentősebb tormatermelő az Európai Unióban

2023. március 25. 10:38

Hazánkban 2022-ben közel 1194 hektár területen folyt tormatermelés, a betakarítási munkálatok októbertől egészen a következő ültetési szezon kezdetéig, azaz márciusig is eltartanak.

Bővült a hazai borexport

2018. szeptember 11. 14:28

A palackos borok kiszállítása 21 százalékkal, 140 ezer hektoliterre, a kivitel értéke 17 százalékkal, hétmilliárd forintra emelkedett egy év alatt.

Moldovai áruként érkezhetett az ukrán gabona Romániába

2023. szeptember 20. 13:10

Az Európai Bizottság szeptember 15. után nem hosszabbította meg az Ukrajnából érkező gabonára és olajos magvakra korábban bevezetett korlátozó intézkedéseket. Magyarország saját hatáskörben viszont még szélesebb körű tilalmat vezetett be, Románia pedig érdekes „trükközésre” mutatott rá.