Gépészet

„Megtaláltam azt, amit kerestem”

Agrofórum Online

14 hónap használat után túl a 3000. üzemórán a Sárkeresztesen gazdára lelt Kubota M110GX. A Sárkeresztesi Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetőjét és a traktor kezelőjét kérdeztük a Kubotával való kapcsolatukról, és arról, hogy 2015-ben miért esett ismét a japán márkára a választásuk.

Az 1999-ben alakult Sárkeresztesi Mezőgazdasági Zrt. mintegy 1600 hektáron foglalkozik növénytermesztéssel és állatállományuk is nagy jelentőséggel bír. Tejelő tehenészetük 310 tehenet számlál, teljes állományuk a szaporulattal együtt 550-600. Ahhoz, hogy a tehenek megfelelő minőségű és mennyiségű tejet adjanak, elengedhetetlen, hogy az állatok napirendje pontos, pihenésük zavartalan legyen. A legkisebb probléma is jelentős csökkenést okozhat, így a legüzembiztosabb erőgépre esett a választásuk több mint 5 évvel ezelőtt. Gesztesi Tamás ügyvezető igazgató úr ezen fő szempontot figyelembe véve döntött akkor úgy, hogy a korábban használt, elavult traktorukat egy megbízhatóbb, pontosabb és gyorsabb technológiára cseréli, mely a modern munkaeszközökkel még hatékonyabb munkavégzést eredményez.

A Kubota márkával először egy kiállításon találkozott, ahol már akkor szimpatikussá váltak számára ezek a japán gyártású traktorok. Óriási, világszínvonalú gépgyártó cég hírében áll, aki minimális beszállítói körrel rendelkezik, „mindent maga gyárt” biztos hátteret nyújtva a felhasználók számára. Több olyan gazda véleményét is megkérdezte beruházás előtt, akik Kubota erőgépeket használnak munkájuk során, így a pozitív visszajelzések hatására a meggyőző japán technológia és gyártásszínvonal mellett tette le a voksát. Elsőként egy 95 lóerős Kubota M9540 került a gazdaság birtokába, amelyet 2012 márciusában vásároltak tartós extrém használatra: elsősorban a tehenészeti telepen történő munkavégzésre, szippantó kocsi húzásra, bálabontásra, -kiosztásra, etetőkocsi üzemeltetésre. A jármű üzembiztosságáról és megbízhatóságáról tanúskodik, hogy az évek alatt mindössze egyetlen apró, csavar okozta meghibásodása volt. Az üzemórák száma 10000 fölé emelkedett, a munkaeszközök teljesítményigénye pedig később új, nagyobb erőgép beszerzésének gondolatát vetette fel.

Bár a feladatokat 100%-os teljesítmény-kihasználással, kedvező fogyasztással tökéletesen ellátta, a tulajdonos 2015 novemberében úgy döntött, hogy munkáját egy új Kubota, a 116 lóerős M110GX traktor veszi át, a 95 lóerős gép pedig a növénytermesztésben folytatja pályafutását. A beszerzés óta eltelt 14 hónap alatt a jármű 3000 üzemórát dolgozott meghibásodás nélkül. Gesztesi úr kiemelte, hogy bár nem jellemző a Kubotára a meghibásodás, ennek ellenére nagyon megnyugtató számára, hogy a Két-KATA Kft., mint a márka kizárólagos magyarországi forgalmazója, az egész országot lefedő gyors és szakszerű szervizhálózattal áll a tulajdonosok rendelkezésére. A megbízhatóságot tanúsítja, hogy a gyártó 3 év vagy 3000 üzemóra garanciát vállal mezőgazdasági traktoraira.

Az M110GX traktor a mintegy másfél éves munkája alatt nem okozott csalódást a tehenészet számára. A váltásnak köszönhetően az addig tapasztalt kedvező fogyasztást sikerült még alacsonyabbá tenni, a tágasabb és kényelmesebb fülke kiváló vezetői környezetet teremt, a traktor magasságának köszönhetően a látótér is megnövekedett, így még hatékonyabb munkavégzést elérve. Beszélgetésünket Gesztesi úr azzal zárta, hogy minden gazdának nagyon szívesen ajánlaná, és ebben a 140 lóerőig tartó kis- és közép kategóriában ő sem választana mást, csak Kubotát.

„Megtaláltam azt, amit kerestem.”- hangzott el.

Az M110GX kapcsán megkértük Pánczél Gábor gépkezelőt is, hogy ossza meg velünk tapasztalatait. A traktor adta vezetői környezetet Gábor maximálisan kiélvezi; 210 cm-es magassága ellenére is nagyon kényelmesnek találja az Ultra Grand II fülkét: tágas, csendes és a vezetőülés is nagyon komfortos. A gépkezelővel folytatott beszélgetésünk során a műszaki paraméterekre helyeztük a hangsúlyt. Nagyon meg van elégedve a 24/24-es csoport-powershift váltóval, ami 8 sebességgel és 3 fokozattal (gyors, közepes, lassú) rendelkezik. A 3 fokozat mindegyikét kihasználják a tehenészeti telepen való munkavégzés során: a gyorsat országúton, a közepeset etetéskor, a lassú, mászó fokozatot bálabontáskor.

A tehenészetben lényegesen többször használják a praktikus irányváltót, mint a szántóföldeken. Tapasztalatai szerint a gép Bi-Speed kanyarodási rendszer bekapcsolása nélkül is fordulékonyabb versenytársainál, így, mivel vontatott munkaeszközöket használnak, nincs is szükség aktiválására.  Munkagépek alkalmazása esetén az 540/540E TLT és a 4800 kg-os önsúly is kiválóan működik. „Alacsony, 1500 1/perces fordulaton is kiválóan működtet mindent”. Gábornak volt alkalma kipróbálni az M110GX-et szántóföldön is, kötött talajon, 1 késes lúdtalpkapával szerelt mélylazítóval. A nehéz talajviszonyok ellenére is kiválóan vizsgázott a Kubota: „nem erőlködött, és jobban rugózik a fülkéje, mint más, hasonló kategóriás rugózott fülkével rendelkező versenytársé”.

Semmi nem is jelent többet annál, mint a felhasználó és a tulajdonos abszolút pozitív tapasztalata egy gépet illetően. „Nem is lehet szavakba önteni, milyen jó az a traktor, amelyik olajcserétől olajcseréig nem áll meg”.

Forgalmazói ajánlat:
A japán Kubota MGX széria tagjai az elmúlt időszakban sok gazda megbízható társává váltak Magyarországon is. Az MGX-ek jelenleg 2 teljesítményváltozatban érhetőek el; az M110GX 116 lóerő, az M135GXS 140 lóerő teljesítménnyel. 2017-ben utolsó lehetőségként AdBlue rendszer nélkül kínáljuk Önöknek a sikerszéria tagjait, így rendkívüli kedvezménnyel, a régi áron most minden megvásárolt Kubota GX traktor mellé grátisz műtrágyaszórót adunk!

 

AZ AKCIÓ RÉSZLETEIÉRT KATTINTSON IDE!

(Két-Kata Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tartósság és jó használhatóság – Briri szerves- és hígtrágya-kijuttató járművek

2025. december 3. 16:10

A német Briri cég mára a szerves- és hígtrágya-kijuttatás vezető specialistája lett. A hannoveri Agritechnica kiállításon 400 nm-es standon állították ki jó néhány gépüket, amelyek magyarországi forgalmazója a győri Tatra Savaria invet s.r.o.

Még mindig lehet fejleszteni ezeket a gépeket - nézd meg hogyan! + Videó

2025. december 3. 04:51

A forgatás nélküli talajművelést támogató eszközeiről és vetőgépeiről ismert, svéd Väderstad a 2025-ös Agritechnicán is több újdonságot mutatott be. Mind talajművelés, mind a vetéstechnológia területén folyamatosan dolgoznak a munkagépek fejlesztésén. 

Gépészet Videó

Izgalmas fejlesztések érkeztek a Güttlertől, mind a négy évszakra ajánlanak újdonságokat

2025. december 2. 13:10

Óriási alapterületű, látványos elemeket is felvonultató standon állította ki gépeit a Güttler az idei hannoveri Agritechnicán. Mutatjuk a legizgalmasabb fejlesztéseket!

Hatékony munkagépek gyeplazításhoz, szellőztetéshez, felülvetéshez

2025. november 29. 19:03

Több újdonságot is hozott az idei Agritechnica kiállításra a holland Evers Agro, amelynek termékeit a győri székhelyű VEKTOR Mezőgép forgalmazza Magyarországon.

Traktorral lopta el ismerőse munkagépét

2023. január 12. 11:37

Traktorral lopta el ismerőse munkagépét Csesztregről az 52 éves gyanúsított.

Újjáéledt a legendás svéd traktormárka

2024. február 15. 12:10

Egyszerű, robusztus, elfogadható árú traktort kívánt a gazdák kezébe adni a svéd Swedtrac, amely a nyolcvanas években csődbe ment, most azonban főnixmadárként éledt újjá.

CLAAS XERION hevederes járószerkezettel és Stage V motorokkal

2020. március 24. 14:33

A XERION 4200 motorteljesítménye csaknem 30 lóerővel nőtt 462 lóerőre (340 kW). Ez azt jelenti, hogy a traktor szignifikánsan nagyobb teljesítménytartalékkal rendelkezik a kiegészítő egységek, mint például a teljesítményhidraulika meghajtására, ami hígtrágya kijuttatásakor fontos.

„Ufót” épített a Kubota hagyományos traktor helyett

2024. január 16. 14:40

Hat perc alatt feltölthető a Kubota legújabb koncepciótraktora, amely önműködő módon, tisztán elektromos hajtás segítségével képes dolgozni a mögé kapcsolt munkagépekkel.