Gépinfo

Jó negyedévet zárt a török traktorgyártó

Agrofórum Online

Az értékesítési árbevétel 46 százalékkal, míg az adózott eredmény 950 százalékkal lőtt ki az idei első negyedében török lírában számolva a Türk Traktör cégnél, amely New Holland, Case lés Steyr termékeket is gyárt.

Az isztambuli tőzsdén jegyzett török traktorgyártó vállalat bevételi 46 százalékkal 1,19 milliárd török lírára, mintegy 56 milliárd forintnyira ugrott éves alapon a 2020-as esztendő első negyedévében. A hazai eladásik 94, míg a külföldiek 11 százalékkal növekedtek. Az EBITDA, azaz a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény 184 százalékkal 145 millió török lírára ugrott 2019 első negyedévéhez képest. Az adózott eredmény még látványosabban 950 százalékkal 84 millió törtök lírára lőtt ki a tavalyi 8 millió török líráról. A bruttó profitmarzs 16,9 százalékot tett ki, ami enyhe csökkenés a 2019-es negyedik negyedév 17,2 százalékos mutatójához képest, azonban lényegesen magasabb az egy évvel korábbi 11,7 százaléknál.

A 2020-as évre 28 ezer és 33 ezer közötti traktorgyártást tervez a cég, ebből a törökországi értékesítés 12 500 és 15 500 közötti lehet, míg 10 ezer és 12 500 közötti traktor exportjával számolnak a kilátásaikban. Erre az évre 150 és 200 millió török lírányi befektetést tervez az 1954-ban alapított társaság.

Az idei év első négy hónapjában egyébként 7735 traktort gyártott a vállalat, amelyből 4848 darab kelt el a török piacon.

A Türk Traktör 43 és 380 lóerő közötti teljesítményű traktorokat gyárt a New Hollandnak, 55 és 380 lóerő közötti teljesítményűeket a Case-nek és 55 és 65 lóerő közöttieket a Steyrnek. Más agráriumban használt gépeket, például kombájnokat gyártanak New Holland, Case és Türk Traktör néven is.

A Türk Traktör árfolyama idén 9,9, míg az elmúlt egy évben 137,5 százalékkal lőtt ki.

A cég 37,5 százaléka a török Koc Holding tulajdonában van, további 37,65 százalék a CNH Industrial kezében összpontosul. A CNH Industrialnak 27,2 százalékban az Exor NV magántőkelap a tulajdonosa, amelyben meghatározó 53 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Fiathoz köthető Giovanni Agnelli BV.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Szügyig gázolnak a vízben az MTZ traktorok, úgy végzik a betakarítást

2024. október 21. 14:10

A tőzegáfonya bogyóinak betakarításához el kell árasztani a termőföldet, majd a lefejtett bogyókat hálóval gyűjtik össze.

Mini vagy Maxi? Hogyan tovább traktorfejlesztés?

2019. augusztus 13. 05:37

Az új nagy teljesítményű traktorok rendkívül drágák, viszont a tömegük még így is túl kicsi ahhoz, hogy hatalmas teljesítményüket hatékonyan alakítsák át vonóerővé. A további jelentős tömegnövelés azonban számos ok miatt nem tűnik követendő fejlődési iránynak.

Magyar traktor karácsonyra

2018. december 28. 10:51

A Renner traktor gyökerei 2013-ig, illetve dehogyis, jóval régebbre, egészen a valamikori magyar traktorig, a Dutráig nyúlnak vissza, amit az akkor még gyermek Dr. Renner Tamás is gyakran megcsodált. A vonzalom nem múlt el, hiszen ez inspirálta Tamást arra, hogy a jelenlegi elvárásoknak megfelelő, de a formavilágában a nagy elődöt idéző konstrukciót tervezzen.

Homlokrakodó MTZ traktorokhoz is? Hát persze!

2023. december 12. 11:10

A lengyel Inter-Tech homlokrakodók a legtöbb traktormárkával kompatibilisek, így nem meglepő, hogy Magyarországon szívesen választják őket MTZ-khez is.