31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárközélet

Súlyos problémákat emlegetnek Ausztria földhasználatával kapcsolatban

Agrofórum Online

Ausztria Európa-bajnok a talaj felélésében, ezt az osztrák Hagelversicherung biztosítótársaság vezérigazgatója, dr. Kurt Weinberger, nyilatkozta. A Hagelversicherung mezőgazdaságra szakosodott biztosító, ezen a területen átfogó termékválasztékkal és a korszerű kárfelméréssel állnak az ügyfeleik rendelkezésére. A biztosítási vezető a Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség legfrissebb adataira hivatkozva mondta ezt. Eszerint Ausztriában naponta 11,5 hektár szántó és rét szűnik meg. És ez nemcsak egyszeri adat, hanem 2018 óta átlagosan minden évben ez a helyzet.

Kurt Weinberger szerint a föld fogyása a legégetőbb nemzeti környezeti probléma. Az utak és az ingatlanok számára a legjobb mezőgazdasági területeket túl sokan építik be még a mai napig is. Mindezt ez annak ellenére, hogy a napi maximum 2,5 hektár célértéket először 2002-ben rögzítették – ez a célérték a jelenlegi szövetségi kormány programjában is megjelenik. Kurt Weinberger a talaj és így az emberek, állatok és növények területének mindennapos pusztulását „súlyos gondatlanságnak” nevezte.

Szerinte hatékony talajvédelmi intézkedésekre lenne szükség, Kurt Weinberger úgy véli, hogy egy intézkedéscsomag segíthet a földfelhasználás ellenőrzésében. Ennek fontos eleme az osztrák szövetségi kormány által meghirdetett talajvédelmi stratégia gyors kidolgozása és végrehajtása lenne. Emellett a maximális földhasználat célértékeinek maghatározását is, amely a szövetségi államok területrendezési törvényeiben is kötelező erővel jelenne meg – számolt be az osztrák Bauern Zeitung. Az értékes mezőgazdasági területek jogi védelme az építéstől és attól, hogy fotovoltaikus energián alapuló naperőműveket telepítsenek oda. Pénzügyi ösztönző rendszereket kérnek az üres ingatlanok újjáélesztésére (a Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség szerint 40 000 hektár, amely megfelel Bécs város területének). Ausztriára kiterjedő üresedési adatbázist és térgazdálkodási adatbázist is javasolnak.

Belső fejlesztést követelnek a külső fejlesztés előtt: a földterület övezetbe foglalását csak akkor szabad jóváhagyni, ha az érintett önkormányzat be tudja bizonyítani, hogy nincs megfelelő belső fejlesztési potenciál az adott területen. A tömegközlekedés bővítését is fontosnak tartják, mivel az kevesebb helyet foglal el, de az önkormányzati adórendszeren is finomítanának.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Drágábbak lesznek az élelmiszerek, mert romlik a földek minősége

2023. március 28. 10:17

Súlyos gondot jelez a háttérben például, hogy a szármaradványok lebomlásának kérdése visszatérő problémává vált.

Balatonnál szántóföld eladó

2020. május 15. 09:44

Balatonfőkajár és két szomszéd település (Csajág, és Lepsény) határában, szántóföldi művelés alatt álló terület ELADÓ.

Az ukrán földpiac megnyitása ellen tüntettek Kijevben

2019. december 18. 13:03

A parlament november 13-án első olvasatban már megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján 2020. október 1-jétől feloldják Ukrajnában a termőföld adás-vételének 2001 óta érvényben lévő moratóriumát.

Megnyitják az ukrán földpiacot

2020. március 31. 11:02

A termőföld adás-vételére jelenleg érvényben lévő moratórium eltörlése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő feltétele volt ahhoz, hogy folytassa Ukrajna hitelezését.