Talajélet

Talajoltó termékek első évi vizsgálatának eredményei

Agrofórum Online

A Magyar Talajbaktérium-gyártók és Forgalmazók Szakmai Szervezete kezdeményezésére és a NÉBIH jelentős támogatásával 2016-ban összehasonlító kisparcellás kísérlet került beállításra Pécs mellett, melynek célja az volt, hogy a hazai talajbaktérium termékek működésének eredményességét olyan független – hatósági jogkörrel rendelkező intézmény – kísérleti helyszínén vizsgáltathassuk, amelynek eredményét a gyártók, a hatóság, illetve a felhasználó termelők, a szakma is elfogadják.

E kísérlet egy 3 éves projekt, melyben a termékeket mindig ugyanazon a területen, előre egyeztetett vetésforgóban állítják be véletlenszerűen. A kísérletben a forgalomba hozatali és felhasználási engedélyük előírásai szerint hét talajoltó készítménnyel kezelt, valamint kezeletlen terület terméseredményeinek összehasonlítását végzik szántóföldön. A vizsgálatban résztvevő termékek: Azoter, BactoFil A10, Bactonit mikrobiológiai termésnövelő, BIOFIL Savanyú talajoltó baktérium készítmény, Phylazonit talajoltó, Mikro-vital, Natur micro.

A kísérlet – a NÉBIH-hel közösen meghatározott célja –, hogy eloszlassuk a talajbaktériumokkal szemben néha még fennálló – sokszor ismerethiány okozta – ellenállást, valamint így megfelelő ismereteket, eredményeket adhassunk közre a meglévő és leendő felhasználóknak.
Az első vizsgálatba vont kísérleti növény a kukorica (DKC4590) volt (Szalánta, Baranya megye). A genetikai talajtípus barna erdőtalaj, KA:38, pH: 5,43, közepes humusztartalommal (1,63 m/m%). Az összehasonlításban 2 kezeletlen és egy standard kezelés (50 kg N hatóanyag) szerepelt.

Tápanyag-ellátottság értékelése:
II. sz. szántóföldi termőhely
P2O5: 98,2 mg/kg – közepesen ellátott
K2O: 190 mg/kg – jól ellátott
NO2+NO3-N: 31 mg/kg – közepesen ellátott

A táblázat tápanyagmennyiségeket mind a 10 kezelés megkapta, ami mellé a 7-féle talajbaktérium terméket, illetve a standard kezelés esetében további 50 kg N-hatóanyagot juttattak ki.
A vetés időpontja: 2016. 05. 06.

.

Az első állományvizsgálat a kelés vizsgálata 2016.05.18-án volt, amely szerint a két kontroll és a standard egyformán kelt. A talajoltókészítmények parcellái ennél nagyobb szórást mutattak, de összességében az átlaguk 3-4 %-kal jobb volt (1. ábra).


1. ábra: Az állomány kelésének vizsgálata

A csőszám és a szemmel borított csőhossz vizsgálatnál is hasonlóan szóródó eredményt kaptunk. A kezelt területek a vegetáció során különböző fenofázisú vizsgálatokban akár eltérően is szerepelhettek, de összességében elmondható, hogy a talajbaktérium termékek felveszik a versenyt a hagyományos műtrágya technológiával.

A végső vizsgálatok a termés mennyiségét és minőségét mutatták.

A kisparcellák termésmennyiségeit hektárra átszámolva beszédesebbek az eredmények, melyek szerint valamennyi talajbaktérium-termék által kezelt parcellában a szemtermés mennyisége meghaladta mind a kontroll, mind a standard kezelés termésmennyiségét (2. ábra).


2. ábra: Az állomány betakarításkori termés vizsgálata

A termés minőségi jellemzőjeként a keményítőtartalmat értékeltettük, mely szerint – 1 kivételével –valamennyi talajoltó termék keményítőtartalma meghaladta a kontroll szintjét (3. ábra).

Összefoglalva: az első év alapján bizonyításra lelt, hogy a talajoltó termékek szerepe és jelentősége a szántóföldi növénytermesztésben megvan, továbbá biztos alternatívát és környezetkímélő megoldást biztosít a talajuk termőképességét hosszútávon javítani kívánó termőtalaj-tulajdonos termelőknek.


3. ábra: A termés minőségi vizsgálatának eredményei

Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal Élelmiszerláncbiztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztály, MIKROBIOLÓGIAI KÉSZÍTMÉNYEK KISPARCELLÁS VIZSGÁLATA KUKORICÁBAN, Regulátor vizsgálat, 2016.

Daoda Zoltán
alapító tag
Magyar Talajbaktérium-gyártók és Forgalmazók Szakmai Szervezete

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Biogazdálkodás mellett tényleg nem lesz több humusz a talajban?

2025. december 19. 11:10

Egy német tanulmány szerint az ökológiai gazdálkodás nem eredményez nagyobb humusztartalmat a talajokban. Mitől függ a talaj humusztartalma?

A városokban nincs olyan talaj, amiben egy növény jól érezheti magát

2025. december 10. 13:10

Hogyan befolyásolják a különböző talajfedési megoldások a talaj életét, szerkezetét? Hogyan tehető élhetővé a városi környezet a növények számára? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak december 5-én Az Év Talaja rendezvényen előadó szakértők.

Talajfáradás ellen: ismerje fel és hozza rendbe!

2025. november 29. 08:10

A talajfáradás alattomosan csökkenti a hozamot. Mutatjuk, hogyan ismerhető fel és hogyan állítható helyre a talaj ereje.

Melyik föld teszi boldoggá a növényeket – és mikor csak pénzkidobás a „speciális” keverék?

2025. november 13. 16:10

Nem minden növényhez kell speciális föld. Mutatjuk, mikor elég az univerzális, és mikor hoz látványos különbséget a célzott keverék.

Nem lehet Vita kérdése

2023. május 1. 06:34

A YaraVita lombtrágyák kedvező ár-érték arány mellett biztos hatással járulnak hozzá az eredményes növénytermesztéshez.

A terménypiacok is az amerikai kamatemelési döntésre várnak

2023. március 22. 08:03

Nem túl jó a hangulat a terménypiacokon, Chicagóban és Európában is kivétel nélkül estek a fontosabb határidős árak.

3–5 tonnás hozamokkal kezdődött a kukorica betakarítása – nincs már perspektíva a növényben?

2024. szeptember 5. 11:10

Augusztus 28-án hazánk nagy részén 150-200 mm víz hiányzott a felső 1 méteres talajrétegből, és az ilyen évjáratok egyre gyakoribbak lesznek.

Csökkentették a 2023/24-es globális kukoricatermés-előrejelzést

2023. június 30. 08:03

A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) módosította a 2023/24-es gazdálkodási esztendőre vonatkozóan a globális kukoricatermelés előrejelzését.