Gépészet

Miért ment csődbe Lengyelország legnagyobb traktorgyára?

Agrofórum Online

Az Ursus gyárat 1893-ban Lengyelországban, Varsóban alapította három mérnök és négy üzletember. Kezdetben belsőégésű motorokat, majd később tehergépjárműveket és fémszerelvényeket gyártottak az orosz cár számára.

A világválság következtében 1930-ban a céget államosították és hadiipari gépek gyártására állították át, amely a német megszállás ideje alatt is folytatódott.

Ursus C-45 traktor

A háború után megkezdték az Ursus C-45 típus gyártását, a háború előtti Lanz Bulldog traktor német példánya alapján. Az ötvenes években Zetor alapú traktorgyártásba kezdtek, amelyet a hatvanas években hivatalos megállapodás követett, amely szerint Csehszlovákia biztosítja az Ursus gyár korszerűsítéséhez szükséges alkatrészeket, cserébe Lengyelország nyersanyagokkal látja el a csehszlovák gyárakat. A cél egy közös traktoripar felépítése volt, amelynek keretében a két ország együttesen évente 120 000 traktort állít elő. A tervek azonban nem valósultak meg, amelyet jól szemléltet, hogy 1963-ban Lengyelországban csupán 15 000 traktor készült. 1976-ban megkezdték a C-330 traktor gyártását, amelyből 1993-ig több mint 400 ezret adtak el.

Ursus C-330 traktor

Állami segítséggel közel egymillió dollárt fektettek be egy korszerű Massey Ferguson traktormodell kifejlesztésére. Ezeket a traktorokat azonban politikai okokból nem lehetett eladni a hidegháború idején a nyugati blokkban, a keleti piac számára viszont túl drágák voltak. Ennek következtében az évi 75 000 traktor előállítása helyett csupán 500 darabot gyártottak.

Az Ursus traktor gyártása az 1990-es évek során folyamatosan csökkent, az 1980-as évi 60 000 darabról 1995-re közel 16 000 traktorra esett vissza. A termelés csökkenése annak az óriási adósságnak tudható be, amelyet az 1980-as években a bővítési program eredményeként felvettek, és amelynek törlesztése akadályozta a termelés finanszírozását. A visszaesés történelmi mélypontra jutott 2006-ban, amikor már csak 1578 traktort tudtak eladni.

A török Uzel Holding, amely szintén Massey Ferguson licenc alapján gyártott traktorokat, 2007-ben megszerezte az Ursus 51%-át, de 2008-ban visszalépett az üzlettől. A kritikus helyzet 2011-ben változott meg, amikor a lengyel Pol-Mot társaság megvásárolta az Ursus céget. A vezetés döntése alapján a traktorgyártást Lublinba összpontosították és kiegészítették egyéb mezőgazdasági gépek (bálázók, bálaszállító kocsik) gyártásával. A társaság elképzelése szerint európai minőségű gépeket, lengyel árszinten szándékoztak előállítani. 2011 decemberében megkezdték az Ursus 11024 új generációjának gyártását, amelyet a következő évben az 50-140 LE teljesítményű traktor kategóriával egészítettek ki.

Ursus 11024 traktor

2012-ben török-lengyel kormányközi megállapodást kötöttek közép- és nagyteljesítményű traktorhajtóművek gyártásáról és forgalmazásáról. Az együttműködés eredményeként az Ursus lehetőséghez jutott a hajtóművek modernizálásához és a traktorok külföldi piacra juttatására.

Az új gyártmányokat (nagyteljesítményű CVT váltós traktorok) kiállításokon mutatták be (pl. 2017 Agritechnica), erősítették a marketing tevékenységüket, azonban az egyre romló értékesítési adatokon ez sem segített. Amíg 2018-ban még 354 traktort gyártottak, 2019-re ez már 200 darabra csökkent. Mindezek következtében az évekig tartó súlyos pénzügyi nehézségek (megközelítőleg 27 millió eurós tartozás) oda vezettek, hogy az Ursus 2019 végén bejelentette, hogy egy szerkezetátalakítási program keretében értékesíti, két munkagépek gyártásával foglalkozó telephelyét (Opalienica/pótkocsi, illetve Dobre Miastro/ mezőgazdasági gépek és traktor alkatrészek). Az Opaliencia-i gyárat a holland Trioliet vásárolta meg – amely céggel több, mint 25 éves együttműködést folytattak a takarmánykeverő gépek gyártásában – ahol Trioliet Polska néven folyik a termelés. 

Ursus 3150V traktor és hengerbálázó

Annak ellenére, hogy a belföldi értékesítés mellett exportot is terveztek Etiópiába (2014-ben 10 millió dolláros szerződés 3000 traktor szállítására), Tanzániába és Zambiába, sőt még elektromos buszfejlesztésbe és gyártásba is belekezdtek, tetemes, 12 millió eurót meghaladó veszteséggel zárták a tavalyi évet. Ennek következtében a 125 éves múlttal rendelkező gyár (amelynek termékei a Lengyelországban használt 1,5 millió traktor több mint felét teszik ki) számára nem maradt más lehetőség, mint a csődeljárás elindítása.

Forrás:

https://www.ursus.com/en/history; https://www.profi.co.uk/news/end-road-ursus?utm_campaign=666236_profi%20news%20headlines%20-%2015th%20July%202021&utm_medium=email&utm_source=Kelsey%20Media%20Ltd&dm_i=5D8F,EA2K,3J22MA,1N2YP,1

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Megújult szervizháttér az AGRI CS Magyarországnál

2024. december 11. 10:40

A Case IH kizárólagos magyar márkakereskedőjeként az AGRI CS Magyarország Kft. számos jelentős átalakulással fut neki 2025-nek.

Massey Ferguson koncepció a közeljövőből – így ünnepli a Massey Ferguson a Holdraszállás 50. évfordulóját!

2019. november 14. 07:33

A Massey Ferguson egy különleges koncepciótraktorral ünnepelte az első Holdraszállás 50. évfordulóját. A fehér színre festett traktor egy 200-250 LE-s erőgép méretében mutatta meg, hogy gondolja az MF a következő 10 év technológiáját és formatervét.

Barázdában járó traktorok talajtömörítő hatásának csökkentési lehetősége

2022. október 2. 05:36

A barázdában járás előnyeinek érvényesítésére számos megoldás született, amelyek közül kiemelkedik az utóhántó alkalmazása.

A Horsch is beszáll a roboterőgép-fejlesztésbe

2021. március 15. 03:36

A hírek szerint a Horsch cég is beszáll a roboterőgépek fejlesztésébe.

Az AXIÁL Kft. nem hiányozhat az állattenyésztési napokról!

2019. május 6. 04:47

Magyarország egyik legsikeresebb mezőgazdaságigép-forgalmazója 2019-ben is 1500 négyzetméteren várja partnereit Hódmezővásárhelyen, hogy bemutathassa számukra legújabb és legnépszerűbb modelljeit.