Gépészet

Kihirdették az “Év Traktora 2022” verseny győzteseit

Agrofórum Online

A BKT által szponzorált “Az év Traktora 2022” verseny eredményét, amely 25 ország, 26 zsűritagjának döntése alapján született, október 19-én a bolognai EIMA szakvásár keretében a www.totydigital.com csatornán ismertették. Az eredményhirdetési ceremóniát Pietro Polidori vezette, amelyen részt vett Lucia Salmaso a BKT társaság ügyvezető elnöke, és Fabio Zammaretti a Tractor of the Year szervezet elnöke.

Az év traktora verseny 1998-ban kezdődött, amikor 25 ország mezőgazdasági gépesítéssel foglalkozó szaklapjának 26 képviselőjéből létrehoztak egy zsűrit, amelynek feladata a négy kategóriába sorolt legjobb európai traktorok kiválasztása. Az idén 11 gyártó, 14 típusa szállt versenybe, amelyeket már korábban bemutattunk. A szervezők már a nyár elején ismertették, hogy mely erőgépek indulnak a 2022-es Év traktora megtisztelő címért.

A régi, jól ismert márkák mellett akadtak teljesen új indulók is, ez pedig arra utal, hogy a gyártók presztízskérdést csinálnak az indulásból, és természetesen a győzelemből. 

Pietro Polidori, Lucia Salmaso, Fabio Zammaretti

A díjátadást megelőzően, az előadók felhívták a figyelmet a mezőgazdaság kulcsszerepére, amelytől Földünk lakosságának élelmiszer-ellátása függ. Az agrárium szereplőinek egyszerre kell megvalósítaniuk a piaci igények kielégítését, valamint megválaszolni a klímaváltozás és a költséghatékony, környezetbarát gazdálkodás kihívásait. A gépesítésfejlesztésben egyre hangsúlyosabb szerepet kap a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás, a professzionális IT háttér, a robotok és drónok világa, valamint az alternatív meghajtások szerepe. A kor kihívását és a szemléletváltást jól mutatja, hogy elsőként a „Fenntartható és innovatív” traktornak járó díjat adták át.

Fenntartható és innovatív traktor kategória

A fenntarthatósági koncepció számos speciális követelményt jelent: komfort, biztonság, hatékonyság, hálózati alkalmasság. Ezek az új, jövőbeni technológiák segítik a felhasználók mindennapi munkáját. Az Intelligence of Things, az Internet of Things, a Big data analízis az új motortípusokkal (elektromos, hibrid, gáz) együttesen hozzájárulnak a jövőbeni traktorok kényelmi, biztonsági, hatékonysági, megbízhatósági tulajdonságainak javításához, és ezáltal a talaj- és levegővédelmi technológiák megvalósításához. 

A fenntartható és innovatív traktor díjat a New Holland T6.180 Methane Power kapta. Ez az első sorozatgyártású, CNG üzemű traktor, FPT erőforrással, ami teljesen egyenértékű a dízelekkel. A Methane Power hajtás károsanyag-kibocsátása akár 80-90 százalékkal is kevesebb, mint a dízeleké, és nincs szükség emissziócsökkentő megoldásokra (SCR, AdBlue), ami szintén költségcsökkentő tényező.

New Holland T6.180 MP traktor

Legjobb traktor kategória

Az összes traktor számára nyitott, általános kategória. Értékelési szempontok: motor, hajtómű, elektronika, hidraulika, vezetőfülke komfort, innovatív technikai jellemzők, opciók, dizájn, hálózati alkalmasság/precíziós mezőgazdaság.

A legjobb szántóföldi traktorok  közül a John Deere 7R AutoPower lett a győztes. Az általános fejlődést jól jelzi, hogy sok plusz pontot hozott az automatizálási csomag és a fedélzeti technológia, majd ezt követte a tágas fülke és a munkakomfort, és nem utolsósorban a költséghatékonyság munka közben.

John Deere 7R AutoPower traktor

Az Active command kormányzási rendszer egyénre szabható, a vezető kényelme, illetve az adott munka szerint. Az 1700 kg tömegű EZ ballaszt egy teljesen új megoldás, amely a vezetőfülkéből, kevesebb mint fél perc alatt, gombnyomásra, automatikusan fel- vagy lekapcsolható.

A legsokoldalúbb (best utitlity) traktor kategória

A 70 lóerőnél nagyobb teljesítményű, legfeljebb 4 hengeres motorral rendelkező és maximum 10.000 kg össztömegű traktorok kategóriája. Értékelési szempontok: motor, hajtómű, elektronika, hidraulika, vezetőfülke komfort, innovatív technikai jellemzők, opciók, dizájn, univerzalitás. A legsokoldalúbb traktor címet a John Deere 6120M AutoPower nyerte el. Ez a típus alkalmazható a szántóföldeken, a precíziós gazdálkodás keretében, de számos egyéb feladatra is alkalmas (rakodási feladat, sorközművelés vagy közúti szállítás). A szántóföldi vagy rakodási munkát nagyban segíti a mindössze 2400 mm-es tengelytáv.

John Deere 6120M AutoPower traktor

A legjobb ültetvényes traktor kategória

A szőlészetek, gyümölcsültetvények és hegyvidéki területek traktorai. Értékelési szempontok: motor, hajtómű, vezetőfülke komfort, mozgékonyság, dizájn. Ebben a kategóriában a Reform Metrac H75 Pro traktor győzött. A konstrukcióját tekintve eltér a megszokott traktorkialakítástól. Az alacsony tömegközéppont eredményeként hegyi terepen, vízparti rézsűkön, gátakon is nagy biztonsággal üzemeltethető. Meghajtása fokozatmentes, hidrosztatikus és képes egyszerre két eszközt is üzemeltetni.

Reform Metrac H75 Pro traktor

Forrás: 

www.tractoroftheyear.org;

https://www.totydigital.com/tractor-of-the-year-2022

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fliegl Aranytermés Akció: most érdemes beruházni a jövőbe!

2024. október 11. 13:10

A Fliegl Aranytermés Akció keretében 2024. december 1-ig vagy a készlet erejéig kedvezményesen vásárolhatók meg a legnépszerűbb pótkocsik és adapterek.

Drónkiszolgálás a gyakorlatban

2024. október 10. 16:10

A kijuttatódrón effektív üzemeltetését az akkumulátorok száma, töltésük gyorsasága, valamint a kijuttatni kívánt anyag előkészítése és kezelése jelenti.

Megtorpanás nélkül dolgoznak: körbejártuk a Kühne nehéz tárcsásboronáit

2024. október 10. 13:40

A Kühne négyféle (5,2/6,2/7,2/9,2 méteres) munkaszélességben gyártja ezeket a V elrendezésű nehéztárcsákat.

Hogyan állítsuk be a kultivátort a terméshozam maximalizálása érdekében?

2024. október 9. 16:10

Cél, hogy jobban megértsék a különböző talajművelési mélységek és egyengetési, visszatömörítési folyamatok hatását a csírázásra az eltérő talajtípusokon.

Több száz hektárt teszteltünk a drónókkal, megmutattuk az eredményeket

2019. november 24. 11:21

Közös innovációs konferenciát tartott az Agrárközösség és az MKB Bank Hódmezővásárhelyen. A mezőgazdaság modernizációjának egyik eszköze lehet a drón.  Ezt felismerve az Agrárközösség 2017 óta foglalkozik drónokkal és most elérkezettnek látta az időt az eredmények bemutatására.

5G és agrár drónok: ezekhez is érteniük kell a mai agrárszakembereknek

2021. május 11. 15:26

A digitális technológia hatalmas lehetőséget jelent a mezőgazdaságnak, mert a hatékonyság növelése mellett környezetkímélő megoldásokat tesz lehetővő. Egyúttal azonban új igényeket is támaszt az agrárképzéssel szemben. Annak érdekében, hogy további előremutató innovatív megoldások születhessenek, a K&H idén is meghirdette a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amely a fiatal agrárszakemberek korszerű elképzeléseit, kutatásait támogatja.

Földközeli és drónos távérzékelési mérések a szőlészetben

2019. május 25. 12:43

A földközeli és drónos távérzékelési mérések felhasználják a térinformatika, a távérzékelési technika, valamint az új információs technológiai eszközök alkalmazását egyaránt.

Jöhet a drónos permetezés! - Indulnak az első tanfolyamok

2023. február 12. 09:38

Nemcsak a növényvédelemben alkalmazhatók sikerrel a drónok, hanem a mezőgazdaság más területein is úttörő szerepük lesz, például a monitorozásban.