Gépinfo

TRION: új szalmarázóládás és hibrid betakarítógépek a CLAAS-tól

AXIÁL Kft.

A TRION sorozat 20 új kombájnjával a CLAAS folytatja - a betakarító gépek piacán - 2019-ben elkezdett modellfrissítését. A vállalat alig két éven belül megújítja teljes kombájnpalettáját. A legkorszerűbb TRION széria 5 és 6 szalmarázóládával büszkélkedhet, míg a hibrid kombájnok szimpla és dupla rotoros kivitelben is elérhetőek. Számos gép TERRA TRAC, illetve MONTANA változatban is elérhető. A „Fits your farm“ mottónak megfelelően az említett gépek – köszönhetően a számos változatnak és felszereltségi szinteknek - minden gazdasághoz illeszkednek, amely páratlan a betakarítógépek között.

Számos alapos, szerteágazó, ügyfelekkel történt beszélgetés és egyeztetés után, kéz a kézben a világ legfontosabb, leggyorsabban fejlődő régióiban dolgozó mezőgazdasági termelők, bérvállalkozók, értékesítési partnerek tapasztalataival, illetve a CLAAS K+F mérnökeinek szakértelmével együtt fejlesztették, tökéletesítették a gépeket. Az új TRION újabb mérföldkövet jelent a CLAAS kombájnok közt, és így új mércét állít fel a középkategóriás kombájnkategóriában. Az egyedi típusoknak és felszereltségeknek köszönhetően szinte egyetlen ügyfél kívánsága sem marad kielégítetlen. A TRION minden piacra illeszkedik, legyen az Európában, Észak-Amerikában vagy Dél Afrikában. A hagyománytisztelő családi vállalkozásoktól a teljesítményorientált nagyvállalatokig, a csúcstechnológiás bérvállalkozókig minden vevői réteg számára megoldást kínál. Legyen az 200 hektáros vagy 1000 hektáros gazdaság, legyen akár búza, repce, kukorica, szója vagy rizs, legyen dombos vagy sík termőterület. Maximális cséplési teljesítmény és könnyű kezelhetőség ügyfélközpontú módon kombinálva minden gazdaság igényeinek és minden körülmények között. TRION „Fits your farm – A gazdaságodra szabva!“

A TRION négy kiemelkedő tulajdonságával felel meg a szakemberek rendkívül széles követelményeinek világszerte:
• Az új TRION magas szintű üzem- és növényspecifikus alkalmazkodóképességet tanúsít a betakarítás során – egyszerű, szerszámmentes, gyors a kultúrák közti átállás, számos vágóasztal típussal, 12 soron vagy akár 12 méter munkaszélességig. Emellett a vezetőfülke kényelme, valamint a járószerkezet és a hajtásrendszer egyedi kialakításai páratlanok.
• A TRION minden betakarítási körülmény között nyújtott teljesítményének köszönhetően a hatékonyság és a termelékenység közötti kompromisszum már a múlté. A korábban bevált APS cséplőrendszer a JETSTREAM tisztító rendszerrel, a nagy méretű magtartállyal a nagy ürítési sebességgel párosulva extrém nagy teljesítményt eredményez. Egyszerű, hatékony és kevés karbantartást igénylő hajtáslánc az intelligens motortechnikával és a DYNAMIC POWER
kombinációjával biztosítja az alacsony üzemanyag-fogyasztást.
• A TRION precízsége a legújabb technológiák és kezelő támogató rendszerek, mint például a CEMOS AUTOMATIC automatikus betakarításhoz történő felhasználásának köszönhetően – függetlenül a gazdaság méretétől – hozzájárul a teljesítményoptimalizáláshoz és a kezelői kényelem magas szintű biztosításához.
• A TRION megbízhatóságát világméretű teszttevékenységekkel biztosítottuk. Egyszerű és időtakarékos karbantartás az ügyfél számára – a megbízható hajtáslánccal, hosszabb karbantartási intervallumokkal és az áttekinthető hajtásokkal – időt takarít meg és kiszámíthatóbbá teszi a felmerülő költségeket.

A kerekes gépek, a TERRA TRAC és a MONTANA modellek széles választéka, számos vágóasztal-variációval kiegészítve minden üzemnek és minden üzemeltetési irányzatnak megfelelő kompromisszumok nélküli megoldást kínálnak.

Két leválasztási koncepció, három modellsorozat

A három új TRION modellsorozattal a CLAAS példátlan módon bővíti a termékkínálatot a 258 lóerős 5 ládás géptől a 435 lóerős dupla rotoros hibrid kombájnig. A 20 új modell a legkorszerűbb kezelőtámogató rendszerekkel felszerelt, a legmagasabb vezetési és kezelői kényelemmel, valamint kiemelkedő hatékonysággal rendelkezik.

A TRION termékcsalád alapvetően három modellsorozatból áll, rázóládás és hibrid kombájnokkal, illetve két cséplési szélességgel:

  • TRION 500: öt rázóládával, APS WALKER cséplőrendszerrel, 1,420 mm cséplőszélesség,
  • TRION 600: hat rázóládával, APS WALKER cséplőrendszerrel, 1,700 mm cséplőszélesség,
  • TRION 700: APS HYBRID cséplőrendszerrel (TRION 710-730 ROTO PLUS rotorral, TRION 750 ROTO PLUS dupla rotorral); 1,420 mm cséplőszélesség.

A széles teljesítménytartomány számos újfajta leválasztó rendszere mellett minden sorozat felszerelhető a legkorszerűbb opciókkal. Mostantól nemcsak hat TERRA TRAC gumihevederes változat van az árlistában, hanem hat járószerkezet szintező MONTANA gép is elérhető. Ezenkívül az összes TRION-t új prémium vezetőfülkével látták el. Azzal, hogy az opciók széles választékával egy egyedi, vagy akár egy csúcstechnológiájú kombájn érhető el, a felhasználhatóság széles skálája mellett a TRION reklámszlogenje valóban jól illeszkedik a géphez: „Fits your farm – A gazdaságodra szabva!“

Következetes átalakítások a legmagasabb teljesítmény érdekében

Minden TRION modellben az elsődleges leválasztást az APS cséplőrendszer – gyorsítódob (450 mm átmérő) és nagy cséplődob (600 mm átmérő) – végzi, amely egyenletes és nagy terményáramot biztosít, és hosszú munkanapokat tesz lehetővé. A szemek 90 százalékának kíméletes cséplése már itt megtörténik. A vezetőfülkében található CEBIS monitor segítségével mindhárom dob sebessége szinkronizálva állítható. A gyorsító- és cséplőkosár a CEBIS-en keresztül párhuzamosan és szinkronban változtatható. A hidraulikus túlterhelés elleni védelem lehetővé teszi a teljesítményhatáron történő munkavégzést, elkerülve az eltömődéseket és megakadályozza az idegen tárgyak okozta sérüléseket. A különféle cséplésű növényekhez és cséplési körülményekhez tervezett MULTICROP előkosár három kosárszegmense szükség esetén kőgyűjtő vályún keresztül könnyen kicserélhető. A fő kosár igényektől függően különböző kosaras szegmensekkel szerelhető fel, ugyanis az egyik kosárszegmens opcionálisan cserélhető szegmensként lett kialakítva.

A másodlagos leválasztást a TRION 500 és TRION 600 gépekben öt vagy hat rázóláda végzi, 7,48 vagy 6,25 m2 leválasztó felülettel. A MULTIFINGER SEPARATION SYSTEM (MSS) alapfelszereltség, hogy egyenletesen fellazítsa a szalmaszőnyeget és ezáltal jelentősen növelje az leválasztási teljesítményt, különösen nagy szalmanedvesség vagy összenőtt növények esetén. A TRION 720 és a TRION 730 egy rotorral hajtja végre a másodlagos leválasztást. A zászlóshajó, a TRION 750 viszont dupla rotort használ a másodlagos leválasztáshoz. Az összes APS HYBRID és ROTO PLUS típusú TRION gépen a rotorok sebessége folyamatosan változtatható, függetlenül az APS cséplőrendszer sebességétől. A hidraulikus rotortakaró lemez állítása (TRION 720/730 esetében opcióként manuális) lehetővé teszi akár négy rotorszegmens lezárását, ezáltal csökkentve száraz szalma esetében a rostarendszer terhelését.

JET STREAM tisztítás 3D/4D dőléskiegyenlítéssel

A magas áteresztőképesség elérése érdekében minden TRION-t egy rendkívül hatékony JET STREAM tisztítórendszerrel – hidraulikus variátorral működtetett turbina ventilátorral és az előtisztításhoz kettős tisztítószéllel szerelt ejtőlépcsővel – szerelték fel.

A felső és alsó rosta teljes rázófelülete a TRION 500-ban és a TRION 700-ban 5,1 m2, a TRION 600-ban pedig 5,8 m2. Az aktívan vezérelt 3D tisztításnak köszönhetően a maximális tisztítási teljesítmény akár 20 százalékos oldalirányú dőlés esetében is biztosított. Emelkedőn vagy lejtőn történő cséplés esetén az AUTO SLOPE rendszer a ventilátor sebességét automatikusan beállítja. A TRION 700 esetében az opcionális 4D tisztítás biztosítja a folyamatos betakarítási teljesítményt lejtőn is.

CEMOS kezelőtámogató rendszerek

Az igényektől függően minden TRION felszerelhető a CEMOS AUTOMATIC és a CEMOS DIALOG különféle automatikus és a kezelést segítő rendszereivel, amelyek nemcsak a teljesítményt növelik, hanem optimalizálják a hatékonyságot és a cséplési minőséget, tehermentesítve ezáltal a kezelő munkáját.

• Az AUTO CROP FLOW érzékeli az elsődleges és másodlagos leválasztást, valamint a motor terhelési csúcsait és szükség esetén megállítja az anyagáramlást a cséplőszerkezetben.
• A CRUISE PILOT három előre választható üzemmódban automatikusan szabályozza a haladási sebességet: 1. sebességtartó automatika: az állandó menetsebességhez; 2. állandó áteresztőképesség: a részegységek állandó kihasználásához, még az erősen változó betakarítási körülmények mellett is; 3. maximális áteresztőképesség: veszteségszabályozással a gép teljesítményhatárának küszöbén.
• AUTO SLOPE: Beállítja a turbina ventilátor fordulatszámát, ha a TRION emelkedőn felfelé vagy lejtőn lefelé halad, így a tisztítási teljesítmény állandó marad.
• CEMOS AUTO CLEANING: A ventilátor sebessége, a felső és alsó rosta nyílásai automatikusan a változó cséplési körülményekhez alkalmazkodnak.
• CEMOS AUTO THRESHING: Az APS cséplőrendszer kosárhézaga és sebessége automatikusan a cséplési körülményekhez igazodik.
• CEMOS AUTO SEPARATION: a TRION APS HYBRID funkciója automatikusan beállítja a rotor sebességét és a rotortakaró lemezek helyzetét a változó betakarítási körülményekhez.

12 000 literes magtartály 130 l/s ürítési sebességgel

A nagy áteresztőképességhez nagy ürítési teljesítmény és ennek megfelelően nagy méretű magtartály is szükséges. Típustól és kiviteltől függően a magtartály méretek 8 000, 9 000, 10 500, 11 000 vagy 12 000 l. Az ürítési sebesség 90 és 130 l/s között van. Az ürítőcsiga nagy, 105 fokos elforgatási szögének köszönhetően a kezelőnek kitűnő rálátás nyílik a terményre, amikor az a pótkocsira kerül. Opcióként a PROFI CAM kamerarendszer közvetlen, széles látószögű rálátást biztosít a szállítójármű pótkocsijára vagy felépítményére, ezáltal még pontosabb ürítést tesz lehetővé. Opcióban a CMOTION többfunkciós karral állítható az ürítőcsiga surrantója, így menet közben is rendkívül precíz ürítés lehetséges.

Szalmaszecskázó

Abban az esetben, ha a szalma a szántóföldön marad, a rendelkezésre álló szalmaszecskázó és törekterítő kiváló munkát végez. A STANDARD CUT alapfelszereltségként, 52 késsel a TRION 400 és 700-as keskenyebb kivitelű gépekhez, illetve 64 késsel a TRION 600 szélesebb cséplőrendszerrel szerelt gépekhez rendelhető. A SPECIAL CUT szalmaszecskázók 72, illetve 88 késes kivitelben léteznek a TRION-okhoz. A terítési szélesség és irány manuálisan, vagy opcionálisan elektromosan a CEBIS-ből állítható. A nagy munkaszélességhez kapható radiális oszlató megbízhatóan és egyenletesen teríti szét a szecskázott szalmát és a pelyvát a teljes munkaszélességen. Automatikus terítésirány szabályzás áll rendelkezésre mind a normál törekoszlató, mind a radiális törekoszlató esetében, amely a beállított érzékenységtől függően – oldalszélben és lejtőn – automatikusan beállítja a dobás irányát az egyenletes eloszlás érdekében.

Új motorok – megszokott hatékonyság

Mind a négy TRION sorozat a legújabb generációs Cummins hathengeres motorral dolgozik. A TRION 500-as és TRION 640-es sorozatban a STAGE V Cummins B6.7 motor található 6,7 literes lökettérfogattal, a TRION 650, TRION 660 és a TRION 700 modellekben Stage V Cummins L9 motor található 8,9 literes lökettérfogattal. A Common-Rail befecskendezésű motorok névleges teljesítményüket már alacsony 1900 fordulat/perc fordulatszámnál adják le, közúton haladva a zajszintjük rendkívül alacsony és 1650 fordulat/perc mindenképpen üzemanyag-takarékosnak mondható. Ezenkívül a DYNAMIC POWER automatikus teljesítménybeállítás minden motoron alapfelszereltség. Ha nincs szükség teljes motorteljesítményre – például rendrerakás során – a motorvezérlő egység csökkenti a teljesítményt és ezáltal a szükséges befecskendezett gázolaj mennyiségét is. Ez az intelligens vezérlésnek köszönhetően akár 10 százalékot is megtakaríthat az üzemanyag-költségeken. Az alacsony fordulatszám mellett a TRION-ok a hatékonyság szempontjából megfelelnek a CLAAS kombájnnal szemben támasztott összes elvárásnak.

A TRION 500 és a TRION 600 üzemanyagtartálya 600 vagy 800 literes, a TRION 700 esetében 800 vagy 1000 literes kérhető. A kipufogógáz emissziós normáinak biztosításához 80 vagy 100 literes AdBlue tartály áll rendelkezésre.

6 x MONTANA és 6 x TERRA TRAC

A TRION megjelenésével nőtt a MONTANA járószerkezet kiegyenlítéssel és a TERRA TRAC gumihevederes járószerkezettel rendelhető modellek száma. A TRION MONTANA járószerkezet akár 18%-os oldalirányú és akár 6% hosszanti dőléseket is kiegyenlít. A TRION MONTANA modellek POWER TRAC összkerékhajtással vannak felszerelve, az AUTO SLOPE szabályzás és az első hídban elektromosan kapcsolható differenciálzár opciós tételként rendelhető. Az összes járószerkezet típushoz 2 sebességes váltó áll rendelkezésre.

A TERRA TRAC járószerkezettel – három különböző hevederszélességgel 635-890 mm között – hat modell áll rendelkezésre az új TRION sorozatban, köztük az 5 szalmarázóládás TRION 530 TERRA TRAC. A gép külső szélessége – a keskeny gumihevederrel – hasonlóan a TRION 700 TERRA TRAC modellekhez 3,29 m, a 735 mm-es hevederrel pedig 3,49 m. A TRION 600 TERRA TRAC modelleknél a gép külső szélessége 635 mm-es hevederrel 3,49 m. Az összes TERRA TRAC modellnél, vagy kerekes gépnél, akár 30 km/h haladási sebesség is lehetséges.

Adapterek széles választéka

A TRION-ok számos CLAAS adapterrel kombinálhatók. A CERIO vágóasztalok mellett VARIO vágóasztalok, CONVIO szalagos vágóasztalok és összecsukható vágóasztalok is rendelhetők. A talaj közelében lévő növények, például borsó vagy szója betakarításához választhat a MAXLEX és a CONVIO FLEX szalagos adapter között, mindkettő flexibilis kaszával készül. Az adapterek választékát a szemes kukorica betakarítására szolgáló CORIO és CORIO CONSPEED adapterek, valamint a napraforgó betakarításhoz szükséges SUNSPEED adapterek egészítik ki. Az automatikus adapterfelismerésnek köszönhetően a TRION mindig tudja, milyen adapter van rácsatlakozva, így automatikusan hozzárendeli a szükséges beállításokat.

A ferdefelhordó fix kivitelben vagy opcionálisan mechanikus, illetve a vezetőülésből működtethető hidraulikus vágási szög állítással is rendelhető. A ferdefelhordóban a behordóláncok opciós tételként gumiszalagos kivitelben is rendelhetőek. Az alacsonyabb működési zajszint mellett ez hosszabb élettartamot és kevesebb karbantartást eredményez. A ferdefelhordó behúzó hengerei nyitott vagy zárt kivitelben is kérhetőek. Az alapfelszereltséget gazdagító hidraulikus visszaforgatás egy új „lassú behúzás“ funkcióval egészült ki.

A korszerű vezetőfülke legújabb generációja

A TRION sorozat másik kiemelkedő eleme az új vezetőfülke. Több helyet kínál, különösen a fej és a láb zónájában, és opcionálisan bőrüléssel is rendelhető, amelyet mindkét irányban 30 fokkal el lehet forgatni a megfelelő ülési helyzet kialakítása érdekében. A lábtartók szintén rendelhetők, hogy a vezető kényelmes ülőhelyzetben ülhessen. A nagyobb első és oldalsó szélvédőknek, valamint a vékonyabb „A” oszlopoknak köszönhetően a rálátás az adapterekre és a környezetre első osztályú. A 12 hüvelykes, nagy felbontású, nagy kontrasztú HD kijelzővel rendelkező CEBIS terminál kiváló képminőséget biztosít minden fényviszony mellett, és három, egyénileg állítható fő képernyőmenüt kínál. A CEMOS DIALOG és a CEMOS AUTOMATIC mostantól a CEBIS-be lett integrálva. A működtetés érintéssel és egy forgató/nyomógombbal lehetséges. Ezenkívül minden cséplési és tisztítási beállítás elérhető a kartámasz jobb oldalán található közvetlen hozzáférési gombokkal.

A CEBIS terminál és a kartámasz egymástól függetlenül a vezető ergonómiai igényeihez igazítható. A CMOTION menetkar segítségével, amely a hagyományos kezelőkar alternatívájaként kapható, a kezelő mindig kézben tudja tartani a legfontosabb funkciókat a gyors reagáláshoz, és a „kedvencek“ között akár hét egyedi beállítást is elmenthet.

Ezen felül számos opció kérhető a gépbe, pl. egy 30 literes hűtőrekesz, egy 360 fokos LED munkalámpa-csomag, vagy egy 360 fokban forgó ablaktörlő.

Négy kormányzási rendszer és új CEMIS 1200

Az automatikus kormányzásnál az ügyfelek négy rendszer közül választhatnak. A LASER PILOT kormányzás az állomány bal szélén vezeti a gépet. A FIELD SCANNER a vezetőfülke tetejére van szerelve, és a meglévő (lehetséges bal és jobb) állomány szélek és művelőutak optikai szkennelésével irányítja a TRION-t. A szemes kukorica betakarítása során a TRION-t a CORIO és a CORIO CONSPEED adapterekre szerelt AUTO PILOT sorkövető kormányozza.

A negyedik lehetőség a GPS PILOT, műhold alapú navigációval és az új CEMIS 1200 terminállal, amely 12“-os képátlóval rendelkezik. Ez a megoldás 2D és 3D megjelenítést, online feladatkezelést és dokumentációt kínál, TELEMATICS rendszeren, vagy USB pendrive-on keresztül történő adatok exportálásával, hozamtérképezéssel és a valós idejű hozamméréssel és -megjelenítéssel.

A 2022-es szezonra már rendelhető

Az összes TRION modell az európai piacokon már megrendelhető a 2022-es betakarítási szezonra. Észak-Amerikában és Oroszországban a bevezetés a 2023. évi szezonra várható. A bevált TUCANO 300, 400 és 500 sorozatok teljes gyártása és értékesítése Oroszországban folytatódik a TRION bevezetéséig.

Kérjük, vegye figyelembe!

A termékválaszték és a felszereltségek egyes országokban eltérőek lehetnek. Kérdés esetén keresse az Ön országában tevékenykedő CLAAS importőrét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Ikerrotoros „vadállattal” jelentkezett a Case IH is

2024. február 13. 15:10

A testvérmárka New Holland után ikerrotoros kombájnnal jelentkezett a Case IH is a napokban, szakítva a korábbi hagyományokkal. 775 LE-s motor, 20 ezer literes magtartály – kell-e több?

Pesszimista a John Deere vezetősége

2019. november 28. 12:17

Régiós tekintetben az Egyesült Államokban és Kanadában számít a mezőgazdasági üzletágban 5 százalékos mínuszra a vállalat a 2020-as pénzügyi évben, míg a világ többi részén, így Európában is stagnálásra számítanak.

Jön a joystick kormányzás az IDEAL kombájnokba

2022. augusztus 30. 10:24

A Massey Ferguson, az AGCO világmárkája (NYSE:AGCO) örömmel jelenti be, hogy az MF IDEAL 7, IDEAL 8 és IDEAL 9 TrakRide típusaihoz mostantól elérhető az IDEALdrive joystick alapú kormányrendszer.

Felavatták a CLAAS cég új tesztközpontját

2019. április 25. 04:34

Az új tesztállomás segítségével lerövidíthető és a termelési ciklusoktól függetleníthető a kombájnok, járvaszecskázók és traktorok fejlesztési ideje. A szimuláció lehetővé teszi a mérnökök számára a gép működési és megbízhatósági ellenőrzését még a fejlesztés korai stádiumában.