4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Gépészet

Gazdariport – Székesfehérváron az aszályra is a Väderstad a válasz

Agrofórum Online

Ha Székesfehérvárról a 81-es főúton kifele haladunk, már messziről látszik egy szárító, azon pedig a Väderstad logója egy hatalmas molinón. A látványos reklám természetesen nem véletlen, hiszen a város határában működő családi gazdaság a svéd eszközök magyarországi megjelenése óta használ piros-sárga gépeket. Tamási Péter és testvére az első Väderstad eszközüket egyéves fizetési haladékkal kapta meg, amit számos további svéd gép követett.

A testvérpár Zámoly és Székesfehérvár térségében saját gépparkkal, szárítóval és tárolókapacitással 1300 hektáron gazdálkodik. A középkötött, átlagosan 24 aranykoronás földeken kukoricát, napraforgót és őszi búzát termesztenek, ami mellett a repce és az árpa váltja egymást. Mindezek mellett némi bérszárítást is végeznek a környékbeli gazdálkodóknak. Tamási Péter egyik legfontosabb elve, hogy gazdálkodni csak a legjobb minőségű gépekkel lehet, így nem meglepő, hogy több Väderstad eszköz is állt a székesfehérvári telephelyen, amikor bekanyarodtam a kapun egy forró, júliusi reggelen.

Ahogy végigtekintek a gépparkon, sorra olyan márkákat látok, amelyek az adott terület legjobbjai közé tartoznak, legyen az permetezőgép vagy éppen tartálykocsi. Feltételezem, hogy ez nem véletlen.
Valóban nem az, hiszen úgy gondoljuk, hogy csak normális, megbízható gépekkel tudunk eredményesen gazdálkodni. John Deere traktorokkal és kombájnnal dolgozunk, de a munkaeszközeink is prémium kategóriások. Ezért került hozzánk a Väderstad is.

Mikor vásárolták az első Väderstad gépet, és mi volt ez?
Szinte a kezdetek kezdetén beszereztük az első svéd eszközünket, amikor megjelentek a magyar piacon. Ez egy Rexius rögtörő henger volt, amit viszont nem tudtunk egyből kifizetni. Garamvölgyi József szervezett egy szántóföldi bemutatót Mezőfalván, ahol láttam, hogyan dolgozik, és akkor beszéltem meg vele, hogy nekünk szükségünk lenne egy ilyen szántáselmunkálóra, de nincsen rá pénzünk. Rendkívül rugalmasak voltak, és végül megkaptuk úgy a Rexius-t, hogy csak egy évre rá kellett kifizetnünk. Ez a hozzáállás megalapozta azt a kiváló kapcsolatot, amely még ma is töretlen. Nekünk ez egy hatalmas segítség volt, hiszen a Väderstad gépek nem olcsók. Ugyanakkor a megbízhatóság és minőség megéri az árát.


A kombájn után azonnal…

Feltételezem, hogy akkor még sok gazdálkodónál nem dolgoztak ilyen gépek, hogy utána lehessen járni a hazai tapasztalatoknak.
Ez a technológia akkoriban még új volt, gyakorlatilag senkinek nem volt például ilyen szántáselmunkálója. De a gépbemutatón azonnal meggyőzött bennünket. Szintén ott láttuk először a Rapid vetőgépet is, de azt csak egy-két évvel később vásároltuk meg. Ez a 4,5 méter munkaszélességű eszközünk 13 év után még ma is dolgozik, és 8-10 000 elvetett hektárt követően is kiválóan használható.

Ahogy látom, a Rexius és a Rapid után is érkeztek Väderstad gépek a gazdaságba.
Nem sokkal később vásároltunk egy újabb Rexius szántáselmunkáló hengert, ami után a Carrier rövidtárcsát, majd egy Cultus kultivátort és egy NZ-Aggressive magágykészítő kombinátort vettünk.

Jól gondolom, hogy a felsorolt Väderstad gépek a technológiában is komoly változást hoztak?
Az új gépek segítségével áttértünk a forgatásnélküli talajművelésre, ami 6-7 éve nagyon jó tapasztalatok mellett működik a területünkön. Most már elmondhatjuk, hogy csak ritkán szántunk, inkább a Cultus kultivátort használjuk. Tavaly nagy szártömeg maradt a kukorica után, és az időjárás is megengedte, így használtuk az ekét, de ez három-öt évente talán egyszer fordul elő.

A forgatásnélküli talajművelésnek különösen nagy szerepe van az ideihez hasonló években is.
Az olyan száraz években, mint amilyen a 2017-es, különösen megmutatkozik a technológia előnye. Nálunk tavaly ősz óta nem esett jelentős mennyiségű csapadék, azért is kellett kiszednünk a repcét. A Carrier rövidtárcsánk most is kint dolgozik a kombájnunk után, hogy minél kevesebb nedvességet veszítsünk el a talajból. Amikor megvásároltam, akkor sokan furcsállták, hogy miért használok olyan gépet, ami látszatra úgy megy végig a földjeimen, mintha nem is csinálna semmit. De aztán látták a gazdatársaim, hogy milyen eredményekkel dolgozunk. Rájöttek, hogy pont az a lényege a technológiának, hogy nem tünteti el a szármaradványt, nem keveri be a talajba, hanem megmarad a a felszínvédő borítás. Ebből is kikövetkeztethető, hogy mi nem bálázzuk a megmaradt növényi részeket, nem értékesítjük biomasszaként, inkább a területen hagyjuk. A forgatásnélküli technológiánkhoz pedig hozzátartozik a talajbaktériumok használata is.

Pontosan milyenek a korábban említett nagyon jó tapasztalatok az elmúlt 6-7 év távlatában?
A talaj szerkezetében közvetlenül érezzük a javulást, de a termésmennyiségre is hatással van, bár ez utóbbi sokkal összetettebb, gondoljunk csak az időjárásra. Tavaly például nagyon szép eredményeket értünk el, hiszen nem volt ekkora hiány csapadékból. Hektáronként 12 tonna kukorica, 8 tonna búza, 4,5 napraforgó került a magtárakba. Idén az óriási szárazság miatt nem leszünk ilyen sikeresek, de éppen ezért minden nedvességet meg kell tartanunk a talajban.

Térjünk vissza a forgatásnélküli technológia gépesítési oldalához. Az elmúlt, több mint egy évtizedben hogyan váltak be a Väderstad eszközök Önöknél?
Maximálisan. Ezért is van ennyi Väderstad gépünk, hiszen máskülönben nem vásároltuk volna ezeket az eszközöket. A legnagyobb előnyük a magas minőség és a kiváló kiszolgáló háttér. Túl sok gond nincsen velük, de ha valami mégis meghibásodik, akkor Kápolnásnyéken mindent megtalálhatunk a polcokon. Míg az erőgépeinkhez gyakran nem tudunk a szezon közepén azonnal alkatrészt szerezni, a Väderstad esetében ilyen még nem fordult elő. Ráadásul egy alkalommal kint hagytuk a gépeket a területen, és az éjszaka folyamán a Rexius-ról leszereltek egy „fél szárnyat”. Mikor reggel kiértünk, hiányzott a gép egy jelentős része. Kápolnásnyéken azonban minden megvolt ahhoz, hogy folytassuk a munkát.


13 éve tökéletesen működik, és még ma is vet a Väderstad Rapid

A Rapid gabonavetőgép elmúlt 13 éve is jó referenciának számít.
Valóban, hiszen nem jellemző, hogy egy vetőgép ennyi ideig bírja egy gazdaságban. De odafigyelünk rá, elvégezzük a szükséges karbantartást, és még ma is kiválóan működik. Persze a terveink között szerepel, hogy hamarosan vásárolnánk egy új, nagyobb Rapidot, hiszen nagyjából 300 hektárral bővültünk, és növelni kellene a területteljesítményt. Eddig 11-13 km/h-val, egy hosszabb műszakban 40 hektárt tudtunk elvetni, ezt kellene valamivel megemelni.

Vannak további távlati tervek is?
Egy Tempo szemenkénti vetőgépen is gondolkodunk. Mostanában kétszer jártam Enyingen, ahol megnéztem a tavaszi világcsúcs vetést, amit nagyon meggyőzőnek találtam. Természetesen nem tökéletes, lehetne szebb is, de ha figyelembe vesszük, hogy az a kukorica 20-22 km/h sebesség mellett került a földbe, akkor le a kalappal. A mostani vetőgépünkkel átlagos körülmények között csak egy kicsit tudunk szebben vetni, és azt is mindössze 8-9 km/h sebességgel. Ez azt is jelenti, hogy 14-16 km/h mellett a Väderstad Tempo gyönyörű vetésre képes. Ez azonban tényleg csak távlati terv, mindössze gondolkodunk rajta.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatékony munkagépek gyeplazításhoz, szellőztetéshez, felülvetéshez

2025. november 29. 19:03

Több újdonságot is hozott az idei Agritechnica kiállításra a holland Evers Agro, amelynek termékeit a győri székhelyű VEKTOR Mezőgép forgalmazza Magyarországon.

Tarolni fog a török gyártó, elképesztő traktorújdonsággal rukkolt elő

2025. november 28. 16:10

Hatalmas lépést tett előre a török Basak a globális traktorpiacon folytatott versenyben, előrukkolt az 5000-es széria első hathengeres erőgépével.

Új, hatékony, kompakt fűkasza - a keskeny rendek kialakításának záloga

2025. november 26. 17:10

A Kubota bemutatta új, DM4032S COMPACT fűkasza modelljét, melyet az érdeklődők megtekinthettek az Agritechnicán.

Gépészet Képgaléria

Talajművelés intenzitásának fokozása - Väderstad újdonságok + Videó

2025. november 26. 04:59

A svéd Väderstad a 2025-ös Agritechnicán is több újdonságot mutatott be. Mind talajművelés, mind a vetéstechnológia területén folyamatosan dolgoznak a munkagépek fejlesztésén. 

Gépészet Videó

Az okszerű talajművelés mellett: a Väderstad legújabb fejlesztései

2023. augusztus 14. 12:57

A Väderstad hagyományos, évente megrendezett országjárása során hazánk egész területére kiterjedő mozgó- illetve állógép-bemutatót tartott. A bemutató során a legújabb fejlesztések mellett a talaj védelmével, és az okszerű talajműveléssel kapcsolatban bővíthették ismereteiket a látogatók.

Gépinfo Videó

„A Väderstad gépek nagyon jól bírják a nehéz körülményeket is” – A Borsos testvérek és a svéd minőség

2023. január 4. 04:32

Saras, ködös, nyirkos időben érkeztem Szentesre egy november végi délelőttön, ahol Borsos Imre fiatal gazdálkodó fogadott. Éppen nyúlbefogásról érkezett vissza a telephelyükre, hogy Väderstad gépeikről beszélgethessünk.

„Nemcsak a Väderstad gépek kiválóak, hanem a háttérország is kiemelkedő”

2022. április 1. 12:27

Március elején egy újabb gazdalátogatásra indultam Väderstad felhasználókat bemutató cikksorozatunkhoz. Ezúttal Kalocsa mellett, Kisfoktő határában készítettem interjút, beszélgetőpartnerem pedig Greksa Zsolt gazdasági agrármérnök, növényvédelmi szakmérnök volt, aki még soha nem végzett olyan korán a szántáselmunkálással, mint idén, 2022-ben. Az első piros-sárga eszközüket, egy Rapid vetőgépet, még 100 hektáros gazdaságként vásárolták, mostanra viszont mind a géppark, mind a terület, mind pedig a tapasztalat jócskán gyarapodott.

Extract: új sorközművelő kultivátor termékcsaládot dob piacra a Väderstad

2023. szeptember 9. 06:40

A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő- és vetőgépgyártó vállalata egy új sorközművelő kultivátor termékcsaládot dob piacra, melynek neve: Extract. Az új termékcsalád a Väderstad talajművelőgép termékportfóliójának része lesz, és 2024 nyarától a Väderstad márkanév alatt kerül forgalomba.