Azt hiszem, nem tévedek túlságosan nagyot, ha azt mondom, a címet látva sokak szemöldöke szalad fel, mondván, mi ez a marhaság. Pedig szó szerint a címben megfogalmazott témáról szólna e rövid kis írás, avagy, hogyan telelnek jelenleg a kukoricamoly hernyói egy direktvetésű árpatáblán lévő szármaradványokban.
Egyre terjednek az olyan talajművelési módok, amelyek a szántásos műveléstől eltérő szemléletet képviselnek. Ezeknek a forgatást, vagy netán mindenfajta művelést mellőző megoldásoknak nagyon sok előnyük van, amelyeket nem lehet elvitatni tőlük. Azonban növényvédelmi szempontból van egy hátrányuk, ami a kórokozókkal fertőzött, vagy rovarkártevők áttelelését segítő szármaradványok talajfelszínen hagyása. A kukoricamoly ebből a szempontból klasszikus példa, mivel az a kukorica szármaradványaiban telel át lárva alakban, a nem kellő mélységbe leforgatott, vagy a talajfelszínen maradó maradványokban többnyire sikeresen. Igaz, ehhez szükség van arra, hogy a téli időjárás a lárvák számára ne legyen túlságosan kedvezőtlen.
Az elmúlt napokban térségünkben (Békés, Csongrád megye) több reggelre is mínusz tíz fok alá csökkent a hőmérséklet, a mért adatok szerint egyes napokon egészen mínusz tizennégy fokig hűlt le a levegő. Kíváncsi lettem, vajon a kukoricamoly lárvái túlélhették-e ezeket a lehűléseket, egyáltalán milyen állapotban lehetnek. Ezért egy kukorica utáni direktvetésű árpatáblában – január 21-én – igyekeztem a nyomukra bukkanni.
Sikerrel is jártam, viszonylag sok olyan szármaradványt találtam, amelyen berágások nyoma volt látható (1.-2. kép). Természetesen nem mindegyikben volt lárva, de végül sikerült többre is rátalálnom (3.-4. kép). Egytől egyig egészségesnek tűntek, nem tapasztaltam semmi jelét annak, hogy bármi hátrányuk származott volna az elmúlt időszak lehűléséből (5. kép). Ezt azzal is bizonyították, hogy amikor szobahőmérsékletre kerültek megélénkültek, aktívvá váltak. Ráadásul, egyetlen egy olyan egyedet sem találtam a felnyitott – kb. 20-25 db – szárakban, amelyik elpusztult volna!
Ha a miértet keressük, adja magát a válasz, hogy ezek a hőmérsékleti értékek még nem okoztak problémát a lárváknak, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a leghidegebb napokon volt némi hóborítás a területen. Azonban találtam olyan egyedet is, ami álló szárban telelt, amelyet nem fedhetett és szigetelhetett a hóréteg. A másik oka az eddig sikeresnek tűnő telelésnek az lehet, hogy mostanáig viszonylag száraz a téli időjárásunk. Bár a molylárvák viszonylag jól tűrik a nedvességet is, azonban a beázott, nedves szármaradványokban minden bizonnyal nagyobb lenne a pusztulás aránya.
Ha az lenne a kérdés, hogy kell-e különösebb következtetést levonnunk abból, hogy eddig sikeresnek tűnik a kukoricamoly-lárvák telelése, azt mondanám, hogy egyelőre nem. A télből van még hátra, alakulhatnak úgy a körülmények, hogy nagyarányú pusztulásuk következhessen be. Ráadásul a területen szemmel láthatóan aktívan zajlik a szárbontás folyamata, a talajfelszínen lévő maradványok alaposan át vannak szőve fehér gombafonalakkal. Bár ezeknek közvetlen hatása nincs a lárvákra, azonban azzal, hogy folyamatosan nedvesen tartják a szárrészeket, teremthetnek kedvezőtlen viszonyokat számukra, ami a pusztulásukhoz vezethet.
A tél végén visszamegyek és majd meglátjuk, akkor mit találok.
