Agrárgazdaság

8 százalékkal elmaradt a mezőgazdasági kibocsátási érték az előző évitől

Agrofórum Online

2024-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátása 4 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8,0 százalékkal maradt el.

A mérséklődéshez a teljes termelési volumen 4,4 és az árszínvonal 3,8 százalékos együttes szűkülése vezetett – derült ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a mezőgazdaság teljesítményről szóló gyorstájékoztatójából.

A növénytermesztés volumene 11 százalékkal kisebb, az állattenyésztésé 4,9 százalékkal nagyobb volt. A termelés mérséklődése szinte minden termékcsoportot érintett, kivéve a burgonyát, az élő állatokat és az állati termékeket.

Csapadékhiány

A mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a csapadékhiányos időjárás és a nyári aszály miatt lett kisebb, ezek a tényezők hátráltatták a növénytermesztést. Az állattenyésztés bővülő volumene nem kompenzálta az ágazat mérséklődő termelőiár-színvonalának hatását.

31 százalékkal kevesebb repce

2024-ben az előző évhez képest a növénytermesztés termelési volumene 11, árszínvonala 2,5 százalékkal csökkent az első, előzetes adatok szerint. A gabonafélék mennyisége összességében 16, ezen belül az árpáé 29, a kukoricáé 19, a búzáé 9,8 százalékkal csökkent.

A repce termésmennyisége 31, a napraforgóé 13 százalékkal kisebb lett. A fehérjenövények és a cukorrépa termésmennyisége nőtt, a dohányé csökkent, így az ipari növények termésmennyisége összességében 11 százalékkal alacsonyabb lett.

Jóval több barack

A takarmánynövények volumene 4,6, a kertészeti termékeké 1,7 százalékkal mérséklődött. A gyümölcsfélék volumene 12, ezen belül az alma termésmennyisége 31 százalékkal csökkent, a baracké viszont 39 százalékkal nőtt. A bor volumene 6,0 százalékkal kisebb lett, az egyéb növényi termékek volumene nem változott.

Állattenyésztés

Az állattenyésztés teljes termelési volumene 4,9 százalékkal bővült. Az élő állatok termelése 5,8, az állati termékeké 2,9 százalékkal nőtt.

Agrárágazat

A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 8,0, termelési volumene 4,4, árszínvonala 3,8 százalékkal szűkült.

A folyó termelőfelhasználás volumene 2,9 százalékkal nőtt, ára összességében 7,8 százalékkal csökkent. Az első adatok alapján a ráfordítások közül a műtrágya és a növényvédő szerek volumene egyaránt 15, az állatgyógyászati költségeké 3,1, a takarmányoké 2,5 százalékkal bővült, a többi ráfordítás enyhén csökkent vagy változatlan maradt.

Zuhanó vállalkozói jövedelem

A bruttó hozzáadott érték 13, volumene 17 százalékkal szűkült. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 5,6, a termelési tényezők jövedelme 15, a vállalkozói jövedelem 35 százalékkal alulmúlta az egy évvel korábbit.

(Kép: Pexels / Grafikon: KSH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Nőtt az állati takarmány, a gabona és gabonakészítmények exportja

2021. június 8. 06:18

2021. január–márciusban a kivitel értéke 29,6 milliárd euró (10,7 ezer milliárd forint), a behozatalé 27 milliárd euró (9,7 ezer milliárd forint) volt.

A szarvasmarha-állomány sok éves bővülés után csökkent

2022. június 20. 06:36

A tehéntej felvásárolt mennyisége 4,6, felvásárlási átlagára 7,4 százalékkal haladta meg 2021-ben az egy évvel korábbit.

Emelkedett a gazdaságok irányítóinak átlagéletkora

2022. március 13. 08:36

A 60 és 69 év közötti irányítók adják az összes irányító 27 százalékát, de a 70–75 év közötti korosztály is 10 százalékot képvisel.

Versenyképesebb a magyar mezőgazdaság

2019. március 4. 10:33

Az agrártárca várakozásai szerint a mezőgazdaság beruházásainak dinamikus bővülése 2019-ben is folytatódik, amit a vidékfejlesztési források kifizetésének felfutása, és a minisztérium által tervezett beruházási hitelprogram is ösztönöz.