Agrárgazdaság

Emelkedett a gazdaságok irányítóinak átlagéletkora

Agrofórum Online

Az összes irányító átlagéletkora 57,9, a férfiaké 57,1, a nőké 59,6 év volt 2020-ban Magyarországon az agrárgazdaságokban. 2010-ben a gazdaságok 28 százalékát irányította 65 éves és annál idősebb személy, 2020-ban már 35 százalékát. A gazdasági szervezetek esetében ez az arány 7 százalékról 22 százalékra, az egyéni gazdaságoknál 28 százalékról 36 százalékra növekedett.

A 60 és 69 év közötti irányítók adják az összes irányító 27 százalékát, de a 70-75 év közötti korosztály is 10 százalékot képvisel. Az irányítók döntő többsége, 70 százaléka 45 és 74 év közötti, és mindössze 10 százalékuk nem töltötte még be a 40. életévét a felmérés évében.

Az összes irányító 71 százaléka férfi, a fiatalabb korosztályokban még nagyobb a férfi irányítók aránya. A 60-64 éves korosztályban például 9,1 ezer a nő és 23,7 ezer volt a férfi irányítók száma a 2020-as esztendőben.

Ha az életkor-kategórián belül az irányítók számát összevetjük a megfelelő korú lakosság számával, észrevehető, hogy az irányítók aránya a 70-74 éves korcsoportban a legmagasabb (5,2 százalék), de a 60-64, illetve 65-69 évesek körében is meghaladja az 5 százalékot. A férfilakosságon belül ugyanezekben a korcsoportokban 8 százalék feletti az arány, illetve minden korosztályban lényegesen magasabb a nőkénél – derült ki az Agrárcenzus 2020 végleges eredményeiből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég tett közzé. A teljes körű mezőgazdasági adatösszeírást tíz évente végzik el.

Megyei szinten vizsgálva az adatokat azt látjuk, hogy az irányítók átlagéletkora 56,5 és 59,2 év között van. Az átlagéletkor Békés megyében a legmagasabb (59,2 év), ugyanitt a legnagyobb a 65 éves és annál idősebb irányítók részaránya (39 százalék) és legalacsonyabb a 40 év alattiaké (9 százalék). A skála másik végén (ha Budapesttől eltekintünk) Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll, ahol az átlagéletkor 56,7 év, a 65 éves és annál idősebb irányítók aránya 31, a 40 év alattiaké 11 százalék.

Kiemelt kép: Canva

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

2019. december 13. 13:47

Az élőállatok felvásárlási ára 16,7 százalékkal volt magasabb a tavaly októberinél, a szeptemberi 13,4 százalék után. A vágósertés mellett a vágómarha felvásárlási árának éves emelkedése is meglódult a szeptemberi 1,2 százalékosról 11,3 százalékosra.

A mezőgazdaság a GDP termeléséhez 3,3 százalékkal járult hozzá 2017-ben

2018. május 14. 11:29

2017-ben a mezőgazdasági termelői árak az előzetes adatok szerint 5,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek 3,3, az állatok és állati termékeké 9,3%-kal.

Februárban próbaösszeírás lesz a mezőgazdaságban

2019. február 2. 03:33

Az adatfelvétel Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye 40 településére, továbbá Budapestre terjed ki, mintegy 5100 gazdaságot keresnek fel az összeírók.

KSH: lassult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése márciusban

2023. május 15. 14:57

Márciusban 21,9 százalékponttal lassult a mezőgazdaság termelői árak emelkedése: a felvásárlási árak átlagosan 5,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban a februári 27,0 százalékos emelkedéssel szemben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.