Agrárgazdaság

A teljesen leállás szélén az ukrán gabonaexport

Agrofórum Online

Az UGA ukrán kereskedő-szervezete azt mondta, hogy a kijevi parlament „átgondolatlan" tervei a gabonakereskedelmi szabályok megváltoztatására teljesen leállíthatják Ukrajna kulcsfontosságú gabonaexportját.

November 21-én első olvasatban ment át a parlamentben az a törvényjavaslat, amely megváltoztatja a gabonaexport-ügyletek adóztatására vonatkozó szabályokat, és a gabonaexport minimumárait is bevezetheti.

A törvényjavaslat célja, hogy minimálisra csökkentse az egyes mezőgazdasági termékek, például a gabona és az olajos magvak adóelkerülését.

„Az UGA aggodalmát fejezi ki az ukrajnai gabonaexport lehetséges teljes leállása miatt, mivel a parlament átgondolatlan jogszabály-módosításokat fogadott el a gabona- és olajosmag-exportra vonatkozóan, amelyek ellentmondásokat okoznak a jogszabályokban, beleértve az adójogszabályokat is” – áll a szervezet közleményében.

Megjegyezték, hogy az új követelmények egy része nem teljesíthető, mások pedig jelentős veszteségeket okozhatnak a kereskedőknek és a gazdáknak egyaránt.

Ukrajna volt a világ negyedik legnagyobb gabonabeszállítója Oroszország 2022. februári inváziója előtt, és értékben a gabona a teljes export felét tette ki tavaly.

Az UGA szerint a törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy a minimális exportárak ne legyenek alacsonyabbak a nemzetközi tőzsdéken az előző 10 napra jegyzett gabona átlagáraknál.

„Ez a követelmény betarthatatlan, egy ponton az ukrajnai mechanizmus által meghatározott minimális exportár meghaladja a valós világpiaci árakat” – hangoztatták a kereskedők.

Az UGA szerint a globális árak határozták meg a beszerzési és exportárakat Ukrajnában, és nem fordítva. A hónap elején Ukrajna olyan szabályokat vezetett be, amelyek megkövetelik az élelmiszer-exportáló cégek kötelező regisztrációját, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, például az adóelkerülést a kulcsfontosságú mezőgazdasági termékek exportja során – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Ukrajna a világ egyik vezető élelmiszer-termelője és -exportőre, de a tisztviselők becslései szerint a későbbi exportra szánt áruk akár egyharmadát is készpénzben vásárolhatják, a szükséges adók megfizetése nélkül.

Lengyel sztrájk

Ukrajnában 5,2 százalékkal csökkent a közúti élelmiszerszállítmányok száma november első 20 napjában a lengyel határon a járművezetők sztrájkja miatti nehézségek miatt. Az ukrajnai exportstatisztikát rendszeresen nyomon követő és közzétevő Spike Brokers a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közölte, hogy november 1. és 20. között 327 000 tonna mezőgazdasági árut exportáltak kamionnal, szemben az októberi 345 000 tonnával.

„A járművek áthaladása a lengyel határon lévő vámellenőrző pontokon tovább csökken, és napi 3700 tonnát tett ki, szemben az egy hónappal korábbi napi 7500 tonnás csúcsértékkel” – mondta a Spike Brokers.

Megállapították, hogy a romániai, magyar és moldovai határátkelőhelyeken stabil a forgalom. Az ukrán kormány 2023-ban várhatóan 79 millió tonna gabonát és olajos magvakat takarít be, a 2023/24-es exportálható többlet pedig körülbelül 50 millió tonna.

A lengyel kamionosok a hónap elején elzárták az utakat három ukrajnai határátkelőnél, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy a kormány 2022 februárja, Ukrajna inváziója óta nem kér határátlépési engedélyt az ukrán fuvarozóktól.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Jakab István: meg kell védeni az embereket az ukrán gabonadömping káros hatásaitól

2023. március 27. 06:34

A Magosz elnöke a legfontosabb teendőnek nevezte, hogy az ukrán gabonát el kell szállítani az országból.

Kijev: az uniós szállítási támogatások segítik az ukrán gabonaexportot

2023. augusztus 23. 11:10

Az agrárpolitikai minisztérium és a kormány kéréssel fordult az Európai Bizottsághoz, hogy kompenzálja az ukrán gazdálkodókat.

Emelkedett az Oroszországból exportált búza ára

2023. június 21. 07:37

Az előrejelzés szerint az amerikai kukoricát érintő szárazság és egyéb lehetséges problémák is növelhetik az árakat.

Zelenszkij menjen vagy maradjon? Jövőre elnököt választana Ukrajna, ami a magyar agráriumra is hatással lehetne

2023. december 11. 15:10

Célszerű-e háborús időkben elnököt váltani? Lényegében erről szólt az a vita, amely mostanra eldöntöttnek tűnik Ukrajnában.