11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárgazdaság

A toprongyosok vagy az elit közé tartoznak a mezőgazdaságból élők a fizetésük szerint Németországban?

Agrofórum Online

Vajon a mezőgazdaság milyen szintű megélhetést kínál a benne dolgozóknak a társadalom többi részéhez képest? Erre a kérdésre is választ kaphatunk egy friss német felmérésből.

Németországban a 2022/2023-as gazdasági évben átlagosan 80 ezer euró (32 millió forint) volt az agráriumból élők átlagjövedelme. Magyar szinten ez a havi közel 2,7 millió forintos „fizetés” természetesen soknak, sőt kiemelkedőnek számít – de mi vele a helyzet Európa nyugati felében?

A kutatók úgy tették fel a kérdést az alanyoknak, hogy a középosztályhoz tartozóknak tartják-e magukat a fizetésük alapján. Az eredmény meglepő, hiszen sokkal többen sorolják magukat ebbe a csoportba, mint valójában kellene.

A Bertelsmann Alapítvány felmérése szerint a legalább 1500 eurós (600 ezer forintos) havi bevétellel rendelkezők sorolhatók az alsó középosztályhoz. A németek 80 százaléka gondolja úgy, hogy sem a szegények, sem a (szuper)gazdagok közé nem tartozik, ha azonban az OECD definícióját vesszük alapul, akkor a 63 százalékuk a valódi tagja a középosztálynak (ez még 2019-es adat).

Az alsó középosztály havi kereseti felső határát 2000 euróban (800 ezer forintban) határozták meg, a közepe 3000 euróig (1,2 millió forintig) terjed, míg a felső középosztály a maximum havi 4000 eurót (1,6 millió forintot) keresők táborát jelenti.

Németországban a középosztály alatt elhelyezkedő „szegények” csoportja úgy definiálható, hogy azok tartoznak ide, akik több állami juttatásban részesülnek, mint amennyi adót, társadalombiztosítást befizetnek.

A havi közel 6700 eurós (2,7 millió forintos) bevétellel rendelkező mezőgazdasági dolgozók ezek szerint bőven túllépik a középosztálybeli kereteket. Németországban 2024-ben az évi átlagkereset 43 750 euróra (17,5 millió forintra) rúg. A legtöbbet a bankszektorban (63 250 euró), a repülőiparban (57 750 euró) és a gyógyszeriparban (57 250 euró) lehet keresni.

Az alsó szegmenst a logisztikában, a kis- és nagykereskedelemben, valamint a hotel és catering szektorban dolgozók képviselik. Szakácsként például évi bruttó 33 250 eurót (13,3 millió forintot) lehet megkeresni, ami az alsó középosztály kategóriát jelenti.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Gyengülő pénzügyi teljesítmény a mezőgazdaságban

2018. március 14. 08:24

Folyamatosan gyengül a hazai mezőgazdaság jövedelem termelése, és középtávon nem is várható, hogy ez a folyamat megforduljon.

Drasztikusan csökken a német termelők jövedelme

2024. december 27. 08:10

A mezőgazdasági termelők átlagos vállalati eredménye 30%-kal 77 500 euróra esett vissza egységenként.

Jövedelmező biztonság a mezőgazdaságban

2022. március 30. 13:15

Ami a mezőgazdaságban ma egyértelmű az holnapra könnyen válhat kérdőjelessé. A gazdaság üzemeltetési, ellátási-, érték és pénzügyi biztonságának záloga a háttérből támogató komplex szolgáltatások rendszere.

Kevesebbet kerestek az amerikai gazdálkodók 2024-ben

2024. december 31. 12:10

A növénytermesztésből származó bevétel a rekordtermés ellenére drámai mértékben csökkent 2024-ben. Az állattenyésztők viszont többet kerestek.