Az agrártermékekért is rubelt kérhetnek az oroszok
A Kreml jelezte, hogy Oroszország teljes energia- és nyersanyagexportjának, így a mezőgazdasági termékeknek az elszámolása is rubelben történhet a jövőben. Ez megerősíti Vlagyimir Putyin orosz elnök azon próbálkozását, hogy a Nyugat is érezze az ukrajnai invázió miatt bevezetett szankciók terheit.
Mivel Oroszország gazdasága a Szovjetunió 1991-es összeomlása óta a legsúlyosabb válsággal néz szembe, Putyin március 23-án visszavágott a Nyugatnak, és elrendelte, hogy az orosz gázexportot rubelben kell fizetnie egyes országoknak. Ez a lépés arra kényszerítette Németországot, Európa legnagyobb gazdaságát, hogy szerdán „korai figyelmeztetést” adjon ki arról, hogy ellátási vészhelyzet felé tarthat. Németország tavaly a gáz 55%-át Oroszországból importálta.
Az eddigi legerősebb jelzésként, miszerint Oroszország még keményebb választ adhat a nyugati szankciókra, azt javasolta Moszkva, hogy szinte teljes energia- és nyersanyagexportját hamarosan rubelben lehet csak kifizetni.
A műtrágya alapanyagául is szolgáló földgáz mintegy 40%-át Oroszországból importálja Európa, és többnyire euróban fizet, azt állítja, hogy az orosz állami irányítású gázipari óriáscég, a Gazprom nem jogosult a szerződések átdolgozására.
Orosz tisztviselők többször is kijelentették, hogy a Nyugat azon kísérlete, hogy elszigetelje a világ egyik legnagyobb természeti erőforrás-termelőjét, irracionális önkárosítás, amely a fogyasztói árak emelkedéséhez vezet, és recesszióba taszítja Európát és az Egyesült Államokat – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. Ez a folyamat az agrártermékeken keresztül az élelmiszerárakban is hangsúlyosan jelenik meg.
Egyes vélemények szerint a regionális valuták korszaka következik. Oroszország régóta törekszik arra, hogy csökkentse az amerikai valutától való függőségét, bár fő exportcikkeit – olaj, gáz, fémek és mezőgazdasági termékek – dollárban árazzák a globális piacokon.
Világviszonylatban a dollár a legtöbbet forgalmazott deviza, ezt követi az euró, a jen és a brit font.