Agrárgazdaság

Az árstop eltörlése után így néznek ki most az árak

Agrofórum Online

Egyik hétről a másikra nagyjából 8 százalékkal ugrottak meg az élelmiszerárak egy átlagos bevásárlást tekintve. Az árstop eltörlése még nem okozott nagy sokkot a magyar boltokban.

2022 elején vezette be a magyar kormány az árstopot nagyjából egy tucat élelmiszertermék esetén. Az intézkedést eleinte 3 hónapra tervezték, de aztán egészen 2023. augusztus 1-ig velünk maradtak a hatósági árak.

Kedden tehát megtörtént a kivezetésük, a hvg.hu pedig megnézte, hogyan változtak az árak a boltokban. Az oldal összegzése szerint „elmaradt a világvége”, vagyis nem igazolódtak a legpesszimistább várakozások.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az árstop valójában nem szűnt meg teljesen, hiszen a kormány azt várja el a kiskereskedőktől, hogy az eddig hatósági áras termékeket legfeljebb beszerzési áron értékesítsék vásárlóiknak. És lesznek kötelező, legalább 15 százalékos akciózások is, amelyek szintén megelőzhetik az élelmiszerárak kilövését.

A hvg.hu gyűjtése szerint a 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT tej most 205–275 forint között kapható, ami alig olcsóbb a 259–329 forintért kínált 1,5 százalékos tejhez képest. Vénusz napraforgó étolaj jelenleg 728–951 forintért kapható, a saját márkás termékek ennél sokkal olcsóbbak is lehetnek.

A búzafinomliszt ára a 169–199 forintos sávban mozog, a legnagyobb csapást viszont a kristálycukor jelentheti a pénztárcánkra. A befőzési szezon közepén az eddigi 229 forint helyett a legtöbb helyen 400 forintnál is drágábban kapható.

A burgonya ára változatlannak tűnik, az M-es méretű tyúktojás tízes kiszerelése 500–560 forint között kapható. Az 1299 forintos sertéscombnál ugyanakkor bő 30 százalékos drágulással szembesülhettek a vásárlók egyik napról a másikra, a jellemző ár itt 1700 forintról indul. A csirkemellfilé 1499 forintról 2000 forint közelébe drágult, a csirke far-hát 229 forintról 440-re.

A KSH adatai szerint 2022 januárja és 2023 júniusa között az élelmiszerek átlagos drágulása meghaladta a 48 százalékot, a mostani „átrendeződés” tehát természetesnek mondható. A hvg.hu számításai szerint egyik hétről a másikra mindez 8,5 százalékos drágulást jelent egy átlagos bevásárlás esetén.

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Az élelmiszerek kiskereskedelme 6,3 százalékkal bővült

2024. augusztus 2. 11:40

Az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom 788,9 milliárd forintot tett ki 2024 májusában.

A saras gumicsizma és a koszos talicska már a múlté? - "Az OMÉK ablak a magyar vidékre"

2019. szeptember 27. 09:46

Magyar termékek, helyi ételek, hagyomány és kultúra, mezőgazdaság... A HUNGEXPO területén csütörtökön nyitotta meg kapuit a magyar vidék és az agrárium fővárosi ünnepe, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, aminek egyik célja, hogy a termelőket, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőit, a falusi hagyományokat megismertesse a budapestiekkel. Négy napig a népzene, a térségi ízek, a helyi termékek lepik el a HUNGEXPO vásárközpontot.

Megbízhatóság és minőség: a legmagasabb szintű minőségtanúsítványt kapta a SPAR

2019. június 24. 10:47

Az önkéntesen vállalt IFS Logisztika kiépítését az üzlethálózat 2013-ban az országban elsőként kezdte el az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül a logisztikai folyamataiban, a tanúsítványt évről évre, immár hatodik alkalommal szerzi meg nagy biztonsággal.

A húsvéti menü alapanyagait is vizsgálják a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésen

2023. március 14. 11:41

Március 14-től rendelte el az országos tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.