Agrárgazdaság

Baj lesz: száz fiatal közül egyet-kettőt érdekel a mezőgazdaság

Corteva Agriscience

A magyar agrárágazat előtt álló egyik legnagyobb kihívás a közeljövőben a munkaerő esetleges hiánya. A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat Fiatalok és a mezőgazdaság című 2019-es kutatása alapján a 14 és 18 év közötti fiatalok alig 1-2%-a körében szerepel a mezőgazdaság, illetve a gazdálkodás a tervezett pályaválasztási irányok között.

A felmérésből az is kiderült, hogy a felnövekvő generáció számára fontos szempont a munkahelyválasztás során, hogy olyan munkát végezzenek, amit szeretnek és amivel kiteljesedhetnek ambícióik, valamint az is, hogy a fiatal generáció az esetek többségében a megfelelő információk hiányában nem a mezőgazdaságot választja.

A Corteva világszerte büszkén támogatja a mezőgazdaságban dolgozni vágyó tanulókat és a pályaválasztás előtt álló fiatalokat. A vállalat a helyi közösségekkel és intézményekkel együtt dolgozva tájékoztató programokkal, szakmai előadásokkal és állásbörzéken való aktív részvétellel segíti a fiatalokat abban, hogy megismerjék a mezőgazdasági szakmát és elkötelezettek legyenek a magyar agrárium fejlesztése mellett.

Augusztus 12-én tartották az ENSZ által létrehozott Nemzetközi Ifjúsági Napot, amely azokra a nehézségekre összpontosít, amelyekkel egyes fiatalok világszerte szembesülnek, felhívva ezzel a figyelmet a jövő generáció fejlődésére irányuló intézkedésekre. Az idei évben az Egyesült Nemzetek Szervezete azokra a zöld készségekre és aktivitásokra fókuszált, amelyek hozzájárulnak az éghajlatbarát, környezettudatos zöld világ létrehozásához és fenntartásához.

„A Cortevánál kiemelt figyelmet kap a fiatal generáció fejlesztése és munkájuk, tudásuk folyamatos elismerése. A vállalat célja a gazdálkodók és fogyasztók életminőségének javítása, fenntartva ezt a folyamatot a jövő generációja számára. Ennek érdekében olyan megoldásokon és innovációkon dolgozunk, amelyek hozzájárulnak egy fenntartható és környezetbarát gazdaság és világ kialakításához.

A jövő formálásának elengedhetetlen feltétele a fiatalok fejlesztése és bevonása. Nagyon fontosnak tartjuk a velük folytatott párbeszédet, tájékoztatást és fejlődési lehetőség biztosítását és folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, ahol együtt tudunk működni felsőoktatási intézményekkel a fiatalok fejlesztésére. Nem csak azt tartjuk fontosnak, hogy a mezőgazdasági szakmát attraktívvá tegyük számukra, de azt is, hogy olyan fontos témákban adjunk tájékoztatást, mint az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem, a fenntarthatóság és az életminőség javítására irányuló fejlesztések. Az elmúlt év során több rendezvényen, állásbörzén és szakmai előadáson is aktívan részt vettek kollégáink közép- és felsőoktatási intézményekben és örömmel tapasztaltuk a hallgatók nyitottságát és érdeklődését”

– nyilatkozta Jenei Ágota, a Corteva Agriscience regionális HR tanácsadója. A vállalat a fiatalok fejlesztésénél is azokra a technikai készségekre és ismeretekre fókuszál, amelyek lehetővé teszik a fenntartható mezőgazdaság fejlődését. A Corteva célja, hogy megismertesse a fiatalokkal a legkorszerűbb mezőgazdasági technológiákat, megszerettessék az agrár szakmát és potenciális munkalehetőségként tekintsenek a vállalatra.

A vállalat a jövőben is azon fog dolgozni, hogy támogassa az agráriumban dolgozni vágyó és a pályaválasztás előtt álló fiatalok fejlődését. A Corteva folyamatosan kapcsolatban van közép- és felsőoktatási intézményekkel, diákszövetkezetekkel és munkaerőkölcsönző cégekkel, annak érdekében, hogy helyet biztosítson a szakmai gyakorlati programon résztvevő hallgatók számára, ezzel lehetőséget kínálva tudásuk és tapasztalatuk gyarapításához. A vállalat gyakornoki programjával kapcsolatban a www.corteva.hu oldalon lehet érdeklődni, valamint további információ itt érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Fél év börtön feketevágásért – az ötvenes évek Magyarországa sejlett fel

2025. november 29. 09:10

A második világháborút követő évtized nem volt könnyű Magyarországon, a Rákosi-rendszer túlkapásai pedig külön nehezítettek a helyzeten.

Kína jót nevet a németeken, a sertéstartók bánják a kormányzat ügyetlenkedését

2025. november 27. 09:10

A kínai piac bezárulása érzékenyen érinti a német sertéstenyésztőket, miközben a spanyolok és franciák okos kiskapukat találtak.

Megnyitotta kapuit a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben

2019. január 20. 08:49

A Nemzetközi Zöld Hét 93 éves történetében az idén mutatkozik be a legtöbb kiállító, 61 országból 1750-en. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik, ami szintén rekord. Magyarország előkelő helyen, Franciaország és Lengyelország mellett kapott helyet.

Mire számíthatnak az amerikai gazdák Trump elnöksége alatt?

2024. november 12. 13:10

Donald Trumpot választották meg az Egyesült Államok 47. elnökének. Mit várhatnak tőle az amerikai mezőgazdasági termelők?

Sosem lesz biztonságos a mezőgazdaság?

2019. február 19. 06:55

A fluktuáció a mezőgazdaságban igen magas, gondoljunk csak az idénymunkákra, ahol akár hetente is változhat a munkavállalói állomány összetétele. A munkahelyeken megjelenő újabb és újabb munkavállalók komoly nehézséget okoznak a megfelelő és biztonságos munkahelyi körülmények kialakításában.

A második negyedévben kevesebben dolgoztak a mezőgazdaságban

2020. augusztus 8. 04:36

A mérséklődés ellenére stabilabbnak bizonyultak a koronavírus fellángolásának negyedévében a mezőgazdasági munkahelyek az iparban és szolgáltatási szektorban találhatókhoz képest.