Agrárgazdaság

Ebben az üzletben lehet a legolcsóbban elvégezni a nagybevásárlást ezen a héten

Agrofórum Online

A pár hete elindult online árfigyelő rendszer nagy sikert aratott Magyarországon, hiszen így a vásárlók jobban el tudnak igazodni az üzletláncok kínálatában. Meglepő, hogy ezen a héten melyik a legolcsóbb bolt.

Online árfigyelő rendszert indított július 1-jén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az oldaltól – külföldi példák alapján – elsősorban az infláció letörését várják, de természetesen az sem mellékes, hogy ezáltal az állampolgárok tudatosabb döntést hozhatnak arról, hogy egy adott héten éppen hol érdemes tartaniuk a nagybevásárlást.

Az arfigyelo.gvh.hu oldalt máris több százezren kezdték el használni, ami nem véletlen, hiszen valóban megfelelő tájékozódási pontot jelent. 1200 bolt termékeit lehet megtalálni rajta több mint 60 termékkategóriából, az átlátható és összehasonlítható árakat napi szinten frissítik.

Az árfigyelő révén az a sejtés is beigazolódott, hogy nem feltétlenül van rangsor az árak terén az egyes láncok között, hanem hétről hétre változik, hogy éppen melyik az olcsóbb vagy a drágább. A Pénzcentrum portál ez alapján egyfajta „versenyt” is indított, heti rendszerességgel figyelik, hogy éppen melyik üzletlánc vezet az árcsatában.

Egy szubjektív, 20 tételes bevásárlólistát alkottak meg az értékeléshez, amelyben a fehérkenyér, tej, tejföl éppúgy megtalálhatók, mint a csirkemellfilé és a sertéssonka, illetve az újburgonya, a narancs, az alma és a paradicsom.

Most kisebbfajta meglepetés született, hiszen az általában drágának tartott Spar végzett az első helyen. A Pénzcentrum kosara egy képzeletbeli 4 tagú család számára készült, és a 30. héten a Spar esetében 7650 forintra jött ki a végösszeg. A további sorrend pedig így alakult:

  • Lidl: 7872 forint
  • Tesco: 8029 forint
  • Auchan: 8094 forint
  • Aldi: 8153 forint
  • Penny: 8308 forint

(Fotó: Marco Pomella/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Uniós tárgyalások: sorsdöntő évek jönnek

2025. augusztus 29. 12:10

A csökkenő uniós támogatások új pénzügyi kihívást jelentenek a magyar agrárium számára – a likviditás és versenyképesség is veszélybe kerülhet.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Megbízhatóság és minőség: a legmagasabb szintű minőségtanúsítványt kapta a SPAR

2019. június 24. 10:47

Az önkéntesen vállalt IFS Logisztika kiépítését az üzlethálózat 2013-ban az országban elsőként kezdte el az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül a logisztikai folyamataiban, a tanúsítványt évről évre, immár hatodik alkalommal szerzi meg nagy biztonsággal.

Kampány indult a minőségi sertéshúsfogyasztás népszerűsítéséért

2022. november 23. 09:27

Az „Ünnepeljünk malaccal” szlogen és az „Egy kiváló minőségű sertéshús minden ízében különleges” jelmondat alatt megvalósuló kampány elsődleges célja a sertéshús fogyasztásának növelése és az abból előállított termékek vásárlásának ösztönzése.

Kevesebb a bírság a tavaszi élelmiszerellenőrzésnél

2019. április 16. 09:33

A tavalyihoz képest csökkent a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya is: a megvizsgált 9.994 hazai és külföldi tételből 173 esetében (1,7%) volt szükség erre az intézkedésre.

Így változott a tojás ára

2023. február 8. 15:24

Több mint kétszeresére nőtt a tojás ára az egy évvel ezelőttihez képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.