Agrárgazdaság

Még mindig a cukor drágulása a legdrámaibb

Agrofórum Online

2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt, ezen belül a legnagyobb mértékben a cukoré (30,9 százalék) emelkedik ki. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az árak, a telefon- és internetszolgáltatás 10,8 százalékkal drágult.

A csokoládé és kakaó drágulása (11,6 százalék), a büféáruké (10,4 százalék), a sertéshúsé (9,1 százalék), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (7,5 százalék) is számottevő. A termékcsoporton belül a liszt ára 20,3, a tojásé 19,7, a száraztésztáé 13,1, a sajté 13,0, a tejé 11,0, a kenyéré pedig 10,5 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások ára tíz százalékkal nőtt

A háztartási energia 3,1 százalékkal olcsóbb lett. Rzen belül a vezetékes gázért 6,9, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A szolgáltatások ára 9,9 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,1, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,7, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a sport- és múzeumi belépők 8,7, az üdülési szolgáltatás 6,8 százalékkal drágább, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett.

A szeszes italok jó négy százalékkal drágultak

A szeszes italok, dohányáruk ára 4,4, ezen belül a dohányáruké 4,7 százalékkal emelkedett. A mosó- és tisztítószerek ára 8,4, a gyógyszer, gyógyáruké 6,8, a testápolási cikkeké 4,6 százalékkal növekedett.

Olcsóbb autók

A tartós fogyasztási cikkekért 1,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,3 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 6,0, a szobabútoroké 3,0, az új személygépkocsiké 2,5, a fűtő- és főzőberendezéseké 1,9 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 2,3 százalékkal drágultak.

Idényáras élelmiszerek

Egy hónap alatt 2024. februárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal drágultak. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 0,7, a baromfihús 0,5, a sertéshús 0,4 százalékkal többe, a száraztészta 1,9, a cukor 1,7, a tojás 1,3, a tejtermékek 1,0, a kávé 0,8, a vaj és vajkrém 0,6, a kenyér pedig 0,4 százalékkal kevesebbe került.

Öt százalékkal drágább a gáz

A háztartási energiáért 2,4, ezen belül a vezetékes gázért 5,3 százalékkal többet kellett fizetni. A szolgáltatások 1,8 százalékkal drágultak, ezen belül a tv-előfizetések 11,4, a telefon- és internetszolgáltatások 10,8, a lakásjavítás és -karbantartás 1,1, a járműjavítás és -karbantartás 0,9 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 2,1 százalékkal nőtt.

Kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkennek a gazdák adó- és adminisztrációs terhei január 1-jétől

2026. január 7. 08:10

A gazdák terheinek csökkentése érdekében könnyítések léptek életbe január 1-jén. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá váljon a termelés, erősödjön a gazdák versenyképessége, és támogassa hazánk élelmiszer-biztonságát.

Ez a 10 ország csatlakozna az Európai Unióhoz, a mezőgazdaságban eget rengető változások készülődnek

2026. január 1. 09:10

Milyen hatással lenne az EU (és benne Magyarország) mezőgazdaságára, ha rögtön 10 új taggal gyarapodna a közösség? A bővítés alapvető változásokat hozna.

Kína komoly háborúnak néz elébe, hátba támadták Svédországból

2025. december 8. 09:10

A robotfűnyírók gyors ütemben terjednek Európában is, a piacot viszont erősen torzítják a kínai dömpingáruk az egyik vezető európai gyártó szerint.

Megjött a FAO-jelentés: zuhannak az árak, rekordra készül a gabona

2025. december 7. 14:10

A világ gabonatermelése soha nem látott magasságba emelkedhet, miközben az élelmiszerárak mélyrepülésbe kapcsoltak. Ritka kettős helyzet alakult ki.

Élelmiszeripari termékek kereskedésével csaltak áfát

2020. július 21. 12:17

A nyomozás adatai szerint több tízezer tonna élelmiszer került a bűnbandán keresztül különböző vendéglátóhelyekre és a hazai boltok polcaira.

Költségcsökkentő programot jelenthet be a Kraft Heinz

2020. szeptember 17. 04:36

A tegnapi kereskedés során 0,3 százalékot emelkedett a Kraft Heinz részvények árfolyama.

Kiderült: az egészséges étrend egyben környezetkímélő is

2024. június 27. 10:10

A Planetary Health étrendet követőknél alacsonyabb a kockázata a korai halálozásnak, ráadásul a környezetterhelés is bizonyítottan csökken.

24. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum - előtérben az új károsítók és a precíziós növényvédelem

2019. október 19. 08:37

Minden évben újabb és újabb károsítók, állati kártevők és korábban nem tapasztalt betegségek jelennek meg, ami nagy kihívás elé állítja a növényvédelmet.