Agrárgazdaság

Több gabonát és gabonakészítményt exportáltak az országból

Agrofórum Online

Februárban az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 279,3 milliárd forintot, míg a kivitel 384,9 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 105,6 milliárd forint volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.

Utóbbi adat a megelőző hónapban 100,3 milliárd forint volt, egy éve még 69,9 milliárd forint, de 2022 februárjában 74,6 milliárd forint volt az egyenleg.

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 20 százalékkal nagyobb, míg a behozatalé 2,1 százalékkal kisebb lett. Az exportban és az importban bekövetkezett volumenváltozást egyaránt döntően a gabona és gabonakészítmény forgalomalakulása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom növekedéséhez 1,4 százalékponttal járult hozzá, míg az importcsökkenés ütemét 0,1 százalékponttal erősítette.

4921 milliárd forintos kivitel

2024. februárban a kivitel értéke 12,7 milliárd euró (4921 milliárd forint), a behozatalé 11,0 milliárd euró (4265 milliárd forint) volt. 2024. februárban az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 1,5, az importé 11 százalékkal csökkent. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 2,8 százalékkal nőtt, a behozatalé 5,5 százalékkal volt kisebb.

Javuló egyenleg

A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,2 milliárd euróval javult. Az egyenleg 39 millió euróval nagyobb többletet mutatott az első becslésben közöltnél. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 3,9, a behozatalban 5,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos havitól. A cserearány 2,0 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 0,8, a dollárral szemben 0,1 százalékkal gyengült.

Az EU-n belül is többet exportálunk

Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 1,7 százalékkal nagyobb, az onnan érkező behozatalé 0,8 százalékkal kisebb lett. A termék-külkereskedelmi mérleg 140 millió euróval javult, 1,8 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 77, az import 72 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.

Kisebb behozatal

Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 9,4 százalékkal bővült, a behozatalé 13 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 1,0 milliárd euróval javult, 126 millió eurós passzívumot mutatott.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Óriási katasztrófa lesz, ha összekötik a Dunát és a Tiszát a félsivatagos Homokhátságon

2025. november 7. 13:10

Két évtizede nyilvánították félsivatagos övezetté a Homokhátságot, amelyet a politikusok folyton a Duna–Tisza-csatornával akarnak megmenteni.

Kína valami hatalmas építésébe fogott, a NASA műholdképe leplezte le

2025. november 2. 09:10

Az ázsiai szuperhatalom megint nagyot álmodott, és megpróbál csodát tenni egy mezőgazdasági szempontból értéktelen területen.

40 milliós támogatást kapnának a fiatal gazdák, de máris óriási a felzúdulás

2025. október 31. 13:10

A fiatal gazdákat akarja helyzetbe hozni az Európai Unió az új Közös Agrárpolitika (KAP) révén, de ezt a „régi motorosok” nem nézik jó szemmel.

Putyin elnök kiadta a kemény parancsot, de ebbe beleroppan az orosz mezőgazdaság

2025. október 29. 16:10

Hogyan hat az évek óta tartó háború az orosz mezőgazdaságra? A szektor nem olyan rendíthetetlen, amilyennek mutatni akarják.

Jó termésben bíznak a gabonatermesztők

2023. május 5. 11:21

A magyar gazdák mindent megtesznek a kiváló minőségért, remélik, hogy idén nem kell jelentős csapadékhiánnyal szembesülni.

Sorra kényszerülnek hosszú kerülőre a gabonaszállító hajók

2024. január 29. 16:10

Több gabonát szállító hajót tereltek át a Szuezi-csatornától a Jóreménység-fok környékére ezen a héten a Vörös-tengeren hajókat ért támadások után - közölték hajózási elemzők.

Tiszta vetőmag - sikeres növénytermelés - II. CHH Élelmiszer- és takarmányipari szakmai nap - Győr

2019. április 2. 07:11

A szakmai nap programjában előadások és interaktív gépbemutató szerepelt. A szakmai előadásokat meghívott intézményi és egyetemi előadók, illetve a CHH Műszaki Kft. szakemberei tartották.

A nagy exportpiacok mozgatják a tőzsdei árakat

2019. augusztus 28. 07:36

A mostani emelkedés ellenére a búza árát állandó nyomás alatt tartja a globális piacon fokozódó verseny. Az orosz exportbúza ára például csökkent a határidős piacokon a többi termelőországgal folytatott verseny miatt.