Agrárgazdaság

Trump februárban 10%-os vámot vetne ki Kínára

Agrofórum Online

„10 százalékos vámról beszélünk Kínával kapcsolatban, ami azon a tényen alapszik, hogy fentanilt küldenek Mexikóba és Kanadába” – mondta Trump kedden a Fehér Házban tartott rendezvényen, és február 1-jét jelölte meg céldátumként.

Szerinte más országok is visszaélnek a helyzettel, nem csak Kína, és az Egyesült Államoknak 350 milliárd dolláros hiánya van az Európai Unióval szemben, ezért az uniót is vámmal riogatta.

Inkább fenyegetés, mint háború

Ez azonban nem meglepő, hiszen Trump már a kampányában, majd a választások megnyerése után is többször beszélt vám kivetéséről. Eddig viszont az egyetlen tényleges intézkedés, amit tett, a kereskedelmi gyakorlat felülvizsgálatára való felhívás, amely április 1-jéig esedékes. Így potenciálisan majdnem 10 hetet ad Kínának és másoknak arra, hogy megússzák az új adókat vagy eleget tegyenek a követeléseknek.

Trump vámfenyegetésére Kína azt válaszolta, hogy kész fenntartani a kommunikációt az Egyesült Államokkal, hogy megfelelően kezeljék a nézeteltéréseket és bővítsék a kölcsönösen előnyös együttműködést. A kínai külügyminisztérium szerint igyekeztek előmozdítani a stabil és fenntartható kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. „Mindig úgy gondoljuk, hogy a kereskedelmi háborúnak vagy a vámháborúnak nincs győztese. Kína mindig határozottan meg fogja védeni nemzeti érdekeit” – mondta Mao Ning minisztériumi szóvivő szerdán az újságíróknak.

A vámok hatása az amerikai–kínai kereskedelmi kapcsolatokra

Az USA Kína legnagyobb kereskedelmi partnere. Kína az Egyesült Államokból származó importja dollárban kifejezve 0,1%-kal csökkent tavaly, míg az exportja 4,9%-kal nőtt.

Az adatok szerint Kína kereskedelmi többlete az Egyesült Államokkal szemben 2024-ben 361 millió dollár volt, ami magasabb, mint a 2020-ban, Trump első ciklusának utolsó teljes évében elért 316,9 millió dollár. Akkor a Fehér Ház vámokat vetett ki a kínai termékekre, amit Peking a saját vámjaival viszonzott.

Egy gazdasági elemzőcég szerint ha az Egyesült Államok 10 százalékos vámot vetne ki Kínára, és Kína hasonlóan válaszolna, az amerikai GDP 55 milliárd dollárral lenne kevesebb a második Trump-kormányzat négy éve alatt, és 128 milliárd dollárral lenne kevesebb Kínában. Egy másik gazdasági tanulmány szerint az Egyesült Államok kukorica- és szójatermelői éves termelési értékben több milliárd dollárt veszíthetnek egy esetleges amerikai–kínai kereskedelmi háború esetén.

A kampányfenyegetések még súlyosabbak voltak

A kínaiak felkészültek arra, hogy Donald Trump rossz híreket közöl az amerikai elnöki székbe való visszatérésekor: azonnali 60%-os exportvámokat vet ki, ami komoly csapást mérne a világ második legnagyobb gazdaságára. Ám a helyzet sokat enyhült. Trump először vizsgálatot rendelt el az amerikai–kínai kereskedelemmel kapcsolatban, majd kedden megismételte a fentanilhoz kapcsolódó 10%-os vámmal való fenyegetést.

Ez elég volt ahhoz, hogy a kínai részvényeket és valutát megrázza. De Trump Kínával szembeni első lépései kevésbé tűnnek súlyosnak, mint az USA szövetségesei, Mexikó és Kanada ellen bejelentett 25%-os vámok. Utalt egy lehetséges szélesebb körű megállapodásra is, amit a kínaiak sem utasítanak el.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Tíz százalékkal csökkenhet az őszi búza vetésterülete Oroszországban

2020. október 11. 04:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is többe került a pénteki záráskor, mint egy nappal korábban.

A lassú kínai eladások miatt stagnál a szójabab ára

2019. október 25. 04:36

A szójabab ára október 11. óta a 928 és 944 dollárcent közötti sávban oldalaz. Szeptember végén még 883 dollárcentbe került egy véka szójabab, az árfolyam ezt követően erősödött a jelenlegi szintre.

Hamarosan amerikában termesztett rizst ehetnek a kínaiak

2018. december 30. 14:05

Kína először nyitotta meg piacát az amerikai rizs előtt, ami szakértők szerint újabb jele annak, hogy kezd enyhülni a két ország között fagyossá vált kapcsolat.

26 cég állíthat elő GMO-kukorica és -szójabab vetőmagot

2024. január 26. 13:40

Kína számos vállalat számára hagyta jóvá GMO-kukorica és -szójabab vetőmag előállítását.