Agrárközélet

35 milliárd forint értékű program indul az élelmiszeripariban

MTI/AM Sajtóiroda

Harmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára és Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az ITM YouTube-csatornáján kedden közvetített sajtótájékoztatón.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte: a koronavírus-járvány, amely a gazdaság számos ágazatát jelentős mértékű kihívásokkal szembesíti, rávilágított arra, hogy a magyar élelmiszerellátás kérdése stratégiai jelentőségű. Ezért az ágazat stabilitása, további fejlődésének biztosítása kulcsfontosságú. Míg az EU tagországok jelentős része nem önellátó alapvető élelmiszerekből, addig Magyarországon nincs olyan alapvető élelmiszer termékcsoport, amelyben ne lennénk önellátóak, sőt, agrártermékeink 45 százalékát exportáljuk.

Az államtitkár felidézte: 2010 óta az ágazat támogatása sokrétű, uniós és hazai források is segítik. A kedvező gazdasági környezet pozitív eredményei már látszanak: 2014 és 2019 között az élelmiszeripar termelése ötödével nőtt. Az ágazat termelékenységének és versenyképességének növekedését jelzi, hogy ugyan ebben az időszakban a beruházások mennyisége 40 százalékkal bővült. Ezeket az eredményeket és a további fejlődést támogatja a most meghirdetett Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Program is, amely a vállalkozások további fejlesztéseihez, technológiai megújulásához járul hozzá – fogalmazott Feldman Zsolt.

György László ismertette, hogy a program célja a Magyarországon működő élelmiszeripari vállalkozások beszállító képességeinek fejlesztése, különösen a szükséges technológiaváltások és kapacitásbővítések támogatása, valamint azon minőségi elvárásoknak való megfelelés támogatása, amely ahhoz kell, hogy a magyar élelmiszer, a hazai agrárium terméke megfelelő minőségben, csomagolásban jusson el a magyar családok asztalára.

György László a program részleteit ismertetve elmondta: a projektek megvalósítási időtartama a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében legfeljebb 12 hónap, kutatás-fejlesztési projekteknél 24 hónap, nagyvállalatok nagy beruházásai esetén pedig legfeljebb 24 hónap. A támogatás formája vissza nem térítendő. A beszállító mikro- és kisvállalkozások 50 és 500 millió forint közötti támogatási összegre pályázhatnak, a beszállító középvállalkozások és nagyvállalatok pedig 50 millió és 2 milliárd forint közötti támogatásra. A nagyvállalatok csak beszállítóként részesülhetnek támogatásban.

A támogatási intenzitás fő szabály szerint 35 és 50 százalék között alakul. Előlegként a támogatási összeg száz százalékát is megkaphatják a vállalkozások annak érdekében, hogy a projekteket minél előbb elkezdhessék – tette hozzá. Kifejtette: két ágon valósul meg a támogatás, egyrészt kiírnak egy beszállítófejlesztési támogatási programot a magyar élelmiszeripari vállalkozások számára, amelyen az adott kereskedelmi lánccal közös pályázat keretében piacteremtés, üzleti együttműködés szándékát egy együttműködési megállapodásban rögzítve jelentkezhetnek támogatási forrásért. Tehát, az élelmiszeripari vállalkozás a vevőjével együtt, legtöbb esetben a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncokkal folyamodhat támogatásért.

Másrészt egy általános támogatási konstrukciót írnak ki azon hazai kkv-k számára, amelyeknek külpiacra lépési lehetőségei célzott fejlesztésekkel támogathatók. A támogatható tevékenységek között szerepel: új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, információs technológia fejlesztése, gyártási licenc, know-how beszerzések, immateriális javak beszerzése, ingatlan és infrastruktúra beruházás, telephely fejlesztés, tanácsadási szolgáltatások igénybevétele, képzés igénybevétele, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása – részletezte.

A pályázási folyamatnak több lépése van: a koordinátorok, azaz a kiskereskedelmi láncok, a közétkeztetők, a külföldi nagy vevők kedden 15 órától tudnak regisztrálni az elip.ifka.hu oldalon 2021. február 28-ig, a beszállítók jelentkezését 2021. január 11. és február 28. között várják. A pályázás részletei és lépései megtalálhatók az elip.ifka.hu oldalon – fűzte hozzá György László.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Élelmiszerfogyasztási felmérést végez a Nébih

2019. július 29. 14:10

A kutatás célja, hogy képet kapjunk arról, a magyar emberek jellemzően milyen és mennyi élelmiszert fogyasztanak.

Forgalomból kivont élelmiszereket kínálnak eladásra, visszaélnek a Nébih nevével

2023. július 13. 07:10

Az elmúlt napokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nevével és adataival visszaélő csalók e-mailben léptek kapcsolatba gyanútlan ügyfelekkel: lefoglalt élelmiszereket kínáltak eladásra, amelyekről díjbekérőt is kiállítottak.

Jótanácsok a karácsonyi élelmiszer-vásárláshoz

2024. december 13. 05:40

Nemcsak anyagilag spórolhatunk az előre megtervezett bevásárlásokkal és a tudatos termékválasztással, hanem a környezetet és az egészségünket is óvjuk vele.

Bíznak a müzli- és gabonapehely-gyártó vállalatban

2020. szeptember 2. 04:36

A Kellogg Company a reggelikhez fogyasztott gabonafélék gyártásában és forgalmazásában világelsőnek számít.