A vizsgált huszonöt, agráriumhoz kötődő cég közül a saját devizában nézett tőzsdei árfolyammozgás alapján az erdőgazdálkodásban és fakitermelésben használatos gépeket és szoftvereket kínáló finn Ponsse Oyj 15,4 százalékos ralija volt a legnagyobb áprilisban. Az év első négy hónapjában a kompakt rakodókat gyártó, dél-koreai Doosan Bobcat Inc. árfolyama emelkedett legjobban, 54 százalékkal.
Az elmúlt hónap rangsorában a Ponsse Oyj után a második helyen az idei éves listán eddig első, Doosan Bobcat Inc. áll 12,9 százalékos árfolyamemelkedéssel. Harmadik 9,6 százalékos plusszal az állategészségügyi gyógyszereket és oltásokat gyártó amerikai Zoetis Inc.
Az elmúlt havi rangsor végén 7,3 százalékos zuhanással a főleg a napraforgó-ágazatban tevékenykedő ukrán székhelyű Kernel Holding varsói tőzsdére bevezetett papírjainak árfolyama áll. 7,1 százalékkal csökkent a mezőgazdaságban is használatos gépeket, illetve földmunka- és építőipari gépeket gyártó japán Komatsu részvényeinek kurzusa. Hátulról a harmadik 6,6 százalékos mínusszal a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV. Áprilisban 15 cég kurzusa emelkedett és 10 társaságé csökkent.
Az idei eddigi, azaz az első négy havi részvénymozgásokat figyelő agrárpiaci listán a legjobban, 54 százalékos ralival a Doosan Bobcat Inc. végzett. A Ponsse Oyj ezüstérmes a négyhavi listán 21,4 százalékos árfolyamugrással. Harmadik helyen is egy gépgyártó, méghozzá a Fendt, a Massey Ferguson és a Valtra traktorok anyacége, az AGCO tanyázik 41,6 százalékos plusszal.
A négyhavi lista végén a vizsgált cégek közt ezen az időtávon egyetlen mínuszos árfolyammozgást produkáló cég volt, a Cal-Maine Foods, az Egyesült Államok legnagyobb tojástermelője 0,5 százalékos lecsorgással. A Kernel Holding SA hátulról második a listán, az árfolyam 3,5 százalékkal ment feljebb. A BASF német vegyipari konglomerátum –, melynek mezőgazdasági megoldások szegmense komoly szereplő a piacon – árfolyama 3,8 százalékkal ment feljebb.
A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok kurzusai pluszban állnak négy hónap után 2021-ben. A VanEck Vectros Agribusiness ETF, amelyben az etfdb.com adati szerint az egyik legjelentősebb agrárpiaci ETF, 17,4 százalékkal növelte értékét idén. Az ETF által kezelt vagyon nagysága 1,22 milliárd dollár. Az iShares MSCI Global Agriculture Producers ETF kurzusa, 74,5 százalékkal ugrott meg idén, a kezelt vagyon 74,5 millió dollár. A First Trust Indxx Global Agriculture ETF-ben 4,4 millió dollár volt, ennek az árfolyama 17,2 százalékkal nőtt eddig 2021-ben.