27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Agrárközélet

A készétel-gyártók lehetnek az év nyertesi

Agrofórum Online

A Campbell Soup megemelte a 2020-as esztendőre vonatkozó bevételi és profit-előrejelzéseket. A koronavírus járvány miatt a fogyasztók világszerte feltöltik otthoni készleteiket és a cég már a pénzügyi év harmadik negyedév végére túlszárnyalta várakozásait.

A Campbell Soup Co megemelte a teljes évi nyereség- és értékesítési előrejelzését, miután a jelenlegi adatok már meghaladták a harmadik negyedév végére várt eredményeiket. Ez azzal magyarázható, hogy a fogyasztók a pandémia hatására otthon maradtak, és ez idő alatt elraktároztak levesből, tésztamártásokból és salsa szószból. Ráadásul az otthoni fogyasztás is jelentősen megemelkedett, mert a felnőttek nem munkahelyi étkezdékben a gyerekek pedig nem az iskolai menzákon étkeztek, hanem mindenki otthon.

A társaság részvényei, amelyek ebben az évben 5 százalékkal emelkedtek, 3 százalékkal növekedtek az optimista várakozások közzétételének hatására a nyílt piacon.

A csomagolt élelmiszerek iránti kereslet gyorsan növekedett a koronavírus terjedésével párhuzamosan meghozott lezárások során, mivel a bezárt éttermek és a korlátozott szállítási lehetőségek arra kényszerítették az embereket, hogy több élelmiszert fogyasszanak és tartsanak otthon.

A többek között a Prego tésztaszószt is készítő vállalat most arra számít, hogy a kiigazított részvényenkénti nyeresége 2020-ban 2,87 és 2,92 dollár között lehet, szemben a korábban becsült 2,55–2,60 dolláros értékkel.

A társaság azt is közzé tette, hogy a 2020-ra szóló fiskális nettó árbevétel-növekedést 5,5 százalék és 6,5 százalék közötre várják. A korábbi előrejelzése szerinti 1 százalékos visszaeséssel kalkuláltak, amit most dinamikus bővülésre módosítottak.

A nettó árbevétel hozzávetőleges 15 százalékkal, 2,24 milliárd dollárra nőtt a pénzügyi év harmadik negyedévében, mely április 26-án zárult le, és 2,22 milliárd dollárra becsülték korábban. Ez az eredmény nagyrészt a Prego tésztaszószok, V8 italok és a Pepperidge Farm sütemények iránti keresletnek köszönhető.

A Refinitiv IBES elemzőcég adatai szerint az egyszeri tételek kivételével a társaság részvényenként 83 cent jövedelmet ért el, szemben az elemzők által előrejelzett részvényenkénti 75 centes nyereséggel az érintett negyedévben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Jól jártak a cukor árának emelkedésével

2020. június 14. 14:02

A világ második legnagyobb cukorgyártója a március 31-ig tartó üzleti évben 24 millió euró (nagyjából 8 milliárd forint) nyereséget könyvelt el.

Szaúd-Arábia rengeteg mezőgazdasági terméket vásárol

2020. május 7. 11:15

Összesen 533 millió dollárban határozza meg Szaúd-Arábia azt az összeget, amelyért mezőgazdasági termékeket vásárolnak a közeljövőben.

Kijárási korlátozás: dolgozni lehet!

2020. november 5. 12:26

A Kormány 2020. november 4-től kijárási korlátozásokat vezetett be a koronavírus- járvány terjedésének megelőzése érdekében. Az intézkedés szerint éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén, vagy szálláshelyén tartózkodni.

Újra a piacon a 3. legnagyobb rizsexportőr

2020. május 1. 11:09

A koronavírus terjedése miatti szigorítások után májustól már visszatér a világ harmadik legnagyobb rizs exportőre a piacra.