23℃ 17℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Agrárközélet

A magyar agrárium teljesítménye nemzetközi szinten viszonylag alacsony

Agrofórum Online

Nemzetközi összehasonlításban a hazai munkaerő termelékenysége az egyik legalacsonyabb a nagyobb kibocsátó uniós tagországok között a mezőgazdaságban.

A hazai érték (10,8 ezer euró/éves munkaerőegység) a 27 tagország átlagának alig több mint a fele, a német és a francia érték negyede. A mutató értékét számos tényező befolyásolja, többek között a kibocsátás szerkezete (intenzív vagy extenzív termelés), a ráfordítások nagysága vagy a termelési technológiák fejlettsége.

A statisztikában vizsgált 15 nagyobb kibocsátó uniós tagország listájában a magyarországi adat csak a 13. helyre volt elegendő. Csak Lengyelország és Románia végzett mögöttünk ezen a listán. Az egy éves munkaerőegységre jutó bruttó hozzáadott érték Lengyelországban 6,6 ezer euró, míg Romániában csupán 6 ezer euró. Ennek több mint tizenegyszerese az éves munkaerőegység értéke az éllovas Hollandiában, ahol ez az érték 68,89 ezer eurót tesz ki – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2020 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített. A lista második helyén Dánia áll 56,8 ezer eurós éves munkaerőegységgel. A képzeletbeli dobogón a bronzérmet Németország szerezte meg 43,6 ezer euróval.

A listán negyedik helyen álló Franciaország 1,7 ezer euróval maradt el a németektől. Az ötödik helyen álló Belgium további 300 euróval kevesebb éves munkaerőegységgel büszkélkedhet. A hatodik helyen Spanyolország áll 37,3 ezer euróval, majd Svédország és Olaszország következik 32,5 ezer és 29 ezer euróval. Hazánk nyugati szomszédja, Ausztria csaknem 8 ezer euróval van a 27 EU-tagország átlaga felett a 28,5 ezer eurós éves munkaerőegységgel.

A nagyobb kibocsátó uniós tagországok közül Írország, Görögország és Portugália is átlag alatti adatot ért el, de ezek is meghaladják a magyar 10,8 ezer euró/éves munkaerőegységet.

A részmunkaidőben (töredékidőben) és idényszerűen végzett munka figyelembevétele teszi szükségessé az éves munkaerőegység (ÉME – angolul AWU) fogalmának bevezetését. Egy ÉME egyetlen olyan személy munkaidő-ráfordításának felel meg, aki egy egész éven át teljes munkaidőben végez mezőgazdasági tevékenységet egy mezőgazdasági egységben (1 ÉME = 1800 munkaóra). A töredékidejű munkavégzést teljes munkaidősre átszámítva hasonlítható össze a gazdasági szervezetek és az egyéni gazdaságok munkaerő-felhasználása.

A statisztikusok szerint az éves munkaerőegység jól használható adat a mezőgazdasági munka szerkezetének vizsgálatára. Fontos megjegyezni azonban, hogy ez az adat nem alkalmas a nemzetgazdaság más ágakkal való összehasonlítására, ugyanis a munka mennyisége és nem a munkát végzők száma kerül elszámolásra. Munkaerő-ráfordításként a kiegészítő tevékenységként végzett mezőgazdasági munkával is elszámol, azaz a nem mezőgazdasági főtevékenységű foglalkoztatottak mezőgazdasági munkáját is figyelembe veszi.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

A bruttó hozzáadott érték 4,1 százalékát adta az agrárium tavaly

2020. július 24. 11:33

A beruházások volumene az agráriumban 8,5 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyítva, teljesítményértéke 420 milliárd forint volt.

Főként a gyümölcsfélék, a gabona és az élő állat kibocsátása csökkent

2021. május 22. 04:47

A mezőgazdasági számlák előzetes adatai szerint 2020-ban az állattenyésztés volumene 1,3 százalékkal, a növénytermesztésé 3,3 százalékkal mérséklődött.

A burgonyatermelés visszaszorult az elmúlt évtizedben

2021. május 26. 05:02

2020-ban a teljes mezőgazdasági kibocsátás árindexe 7,2 százalékkal magasabb, a volumene 2,2 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél.

Növekedett a családi gazdaságok száma

2018. február 28. 07:44

A magyar mezőgazdasági kibocsátás növekedése 2010 és 2017 között az első háromban volt az unióban.