Agrárközélet
Agrárközélet

A vidék biztonságáért együttműködik az agrártárca a polgárőrökkel

A vidék biztonságáért együttműködik az agrártárca a polgárőrökkel

Agrofórum Online

A tanya- és a zárkerti programok, a többmilliárdos mezőgazdasági beruházások révén fejlődik, vagyonában is egyre gyarapodik a magyar vidék, melynek védelme valamennyiünk számára fontos. Különösen a tanyás térségek, mezőgazdasági külterületek személy- és vagyonvédelmében jelentős segítséget nyújtanak a polgárőrök, akiknek áldoztatos munkáját nem tudjuk eléggé megköszönni – fogalmazott Feldman Zsolt a VIII. Országos Lovas Polgárőr Szemlén.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelő államtitkára a táborfalván tartott ünnepi eseményen jelentette be, hogy a szaktárca és az Országos Polgárőr Szövetség új közös programot indított. A Külterületek biztonsága, környezetünk védelme elnevezésű program célja a mezőgazdaságot érintő jogsértések megelőzése, különösen a zártkerti és külterületi termőföldeken elkövetett lopások megelőzése – mondta Feldman Zsolt. Hangsúlyozta: ennek érdekében kiemelten fontos a települések közigazgatási területén működő mezei őrszolgálatokkal a közös szolgálat hatékonyságának a növelése, a polgárőri és a mezőőri tevékenység összehangolása.

Az Agrárminisztérium erre a célra ebben az évben 40 millió forintot ad a polgárőrszövetségnek részben a lovas polgárőrök képzésére, eszközbeszerzésre, a külterületi szolgálat működési költségeire. Az együttműködéstől azt reméljük, hogy a külterületen élők nagyobb biztonságban tudhatják magukat, vagyontárgyaikat, terményeiket – fogalmazott Feldman Zsolt.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az esemény fővédnöke a Kincsem Nemzeti Lovasprogramot méltatva úgy fogalmazott: élénkül a magyar lovasélet, és ez jelentős mértékben az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának köszönhető. Mint mondta, a Táborfalván rendezett eseményen is mintegy 180 lovas vesz részt, bemutatva, hogy hányan is vállalják az önkéntes munkát. A Szövetség országosan mintegy 850 lóval lát el figyelőszolgálatot a határon, a földeken, hozzájárulva a vidéken élők biztonságérzetéhez – mondta Lezsák Sándor.

A VIII. Országos Lovas Polgárőr Szemlének és Kúltúrtörténeti Lovassági Napoknak nem véletlenül adott otthont Táborfalva – mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Mint fogalmazott, ez volt a helyszíne a hajdani örkénytábori Magyar Királyi Lovaglótanár-képző és Hajtóiskolának, mely helységnév 1944-ig mértékadó volt a világ lovas életében. A mai esemény ezt a hagyományt élteti tovább.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Változtak a Tanyafejlesztési program rendeletei

2018. december 12. 08:02

A 2011-ben indult Tanyafejlesztési program konstrukcióit 2013 óta rendeletek határozzák meg, amelyek a közelmúltban változtak.

Második alkalommal hirdették meg Az év tanyája díjat

2018. május 3. 10:08

Tavaly a felhívásra több mint 100-an nyújtottak be pályázatot, amely azt mutatja, hogy a tanyán élők büszkék az eredményeikre.

Diplomával a tanyára - mi ebben a jó?

2018. június 25. 10:37

Sipos Mihály és felesége Ruszkai Krisztina tanyáján jártunk Cegléd mellett.

Gazdahely Videó

Meghosszabbították a tanyák fejlesztésére kiírt pályázatot

2023. április 26. 12:10

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című, rendkívül sikeres pályázati felhívását ismét meghosszabbította, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. október 1-ig van lehetőség – közölte Nagy István agrárminiszter.