Agrárközélet

Árat emel a Danone

Agrofórum Online

Az élelmiszeripari vállalatcsoport érzi a magasabb nyersanyagárak és az ellátási lánc zavarainak hatásait. Most a Danone ezt áremeléssel akarja ellensúlyozni. A 2021-es esztendő második felében a csoport továbbra is a nyereséges növekedéshez történő visszatérésére számít.

A növekvő eladások ellenére a Danone élelmiszeripari vállalat aggódik a szinte felrobbanó költségek miatt. Ezek kezdetben magasabb nyersanyagárakkal indultak, az utóbbi időben megemelkedett az ellátási láncból adódó kiadásnövekedés mértéke a rendkívüli mértékű lassulás miatt – mondta Jürgen Esser pénzügyi igazgató, amikor Párizsban bemutatták a harmadik negyedév eladási adatait.

A vállalat a kedvezőtlen folyamatokat most áremeléssel és a termelékenység növekedéssel kívánja ellensúlyozni. A nyersanyagok beszerzésével kapcsolatos problémák mellett sok vállalat panaszkodik a logisztikai költségek jelentős növekedésére is. A vezetőség azonban megerősítette az idei előrejelzését.

A harmadik negyedévben a Danone 5,8 százalékkal, majdnem 6,2 milliárd euróra növelte eladásait. A devizahatásokkal, valamint a felvásárlásokkal és értékesítésekkel kiigazítva a növekedés 3,8 százalék volt. Így folytatódott az előző negyedévi növekedési tendencia. Valamennyi terület hozzájárult az értékesítés növekedéséhez, különösen a tej- és zöldségtermékek üzletága folytatta erős fejlődését. De az üdítőital és ásványvíz kereskedelmével foglalkozó részleg és a különleges élelmiszerek divíziója is helytállt.

2021-ben a Danone továbbra is a nyereséges növekedés visszatérésére számít az év második felében – számolt be a német Handelsblatt gazdasági lap. A társaság gyenge első negyedévet követően az első hat hónapban alacsonyabb bevétellel rendelkezett az előző évhez képest. A csoport nem adott ki információkat a nyereség alakulásáról.

A Danone-csoport termékeit mind az öt kontinensen, a világ 140 piacán árulják, és több mint százezer munkavállalója van. A cég vezető pozíciókat tölt be a friss tejtermékek, a palackozott vizek, a bébiételek és a kórházi táplálkozás piacán. A tejtermékek és növényi alapú termékek a bevételek 54 százalékát adják, a speciális táplálkozási szerek pedig a 30 százalékot. Utóbbi tartoznak a csecsemőknek és kisgyermekeknek készített termékek és a kórházi termékeik. A többek között Evian, Volvic, Badoit, illetve Aqua márkanéven forgalmazott ásványvizek biztosítják az árbevétel 15 százalékát.

Kép: danone.com

A Danone Kft. egyébként vezető helyet foglal el a magyar friss tejtermékek piacán és szintén piacvezető a joghurt kategóriában. A Danone Kft. savanyított tejkészítmények (kefir, natúr és gyümölcsjoghurtok és tejdesszertek), illetve az Alpro termékek forgalmazásával foglalkozik Magyarországon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.