Agrárközélet

Az állami földárveréseken eddig 180 ezer hektárt adtak el mintegy 240 milliárd forintért

Agrofórum Online

Az állami földárverések második szakaszának lezárásáig, március 31-ig 180 ezer hektárt értékesítettek, ebből az államnak mintegy 240 milliárd forint bevétele származott.

Az állami földárverések második szakaszának lezárásáig, március 31-ig 180 ezer hektárt értékesítettek, ebből az államnak mintegy 240 milliárd forint bevétele származott – közölte az állami földekért felelős államtitkár hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bitay Márton Örs elmondta, a 6 hétig tartó őszi és a 4 hétig tartó tavaszi árveréseken minden tizedik földvásárlásra jogosult gazda vett földet. Ez 19 ezer birtoktestet és több mint 10 ezer vásárlót jelentett.

Hozzátette: az árverések mindenhol nagyobb gond nélkül zajlottak le. Az értékesítési átlagár minden megyében minimum 21-22 százalékkal meghaladta  az OTP Bank és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adott megyére vonatkozó referenciaárait, de volt olyan térség  is, ahol ez a felár 100 százalék körül volt – mondta az államtitkár.

Bitay Márton Örs kiemelte, hogy Fejér megyében az állam hektáronként mintegy 500 ezer forinttal kapott többet az egymilliósnál valamivel magasabb referenciaárnál a földárveréseken. Az állami földek értékesítésének célja nem az állami bevételek növelése, hanem az agrár középosztály megerősítése volt – hangsúlyozta.

Az MTI kérdésére elmondta: amennyiben a kormány úgy dönt folytatódik a Földet a gazdáknak program, a  harmadik szakaszban nemcsak a még el nem kelt földeket hirdetik meg újra, hanem a licitbe bevonhatják a halastavakat és a gyümölcsösöket is. Most azonban még arra nincs lehetőség, hogy több gazdálkodó együtt pályázzon egy-egy nagyobb birtoktestre. Ehhez szintén kormánydöntés szükséges – közölte az államtitkár.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Mezőgazdasági összeírást végez a KSH

2023. május 8. 17:24

Az adatgyűjtés célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók számára.

Súlyos problémákat emlegetnek Ausztria földhasználatával kapcsolatban

2021. június 28. 06:29

Ausztriában naponta 11,5 hektár szántó és rét szűnik meg. És ez nemcsak egyszeri adat, hanem 2018 óta átlagosan minden évben ez a helyzet.

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! - 4. rész: A vadon élő állatok és növények védelme

2020. január 16. 04:36

A vadon élő állatok és növények védelmét előíró követelmények közvetve a természetes élőhelyek védelmét is szolgálják.

Tudnivalók a jogszerű földhasználat igazolásáról

2018. július 25. 12:43

A földhasználat igazolására szóló dokumentum lehet például egy szerződés másolat, rokonság igazolás illetve minden olyan egyéb dokumentum, amely hivatalból nem lekérhető, ellenőrizhető.