Agrárközélet

Az erdőtüzek megelőzése a cél

MTI

A megelőzést célzó fokozott intézkedésekre van szükség az erdőtüzek növekvő kockázatának visszaszorításához - jelentette ki az európai, közel-keleti és észak-afrikai erdőtüzekről szóló, 2017-es eseteket rögzítő jelentésében az Európai Bizottság csütörtökön.

A jelentés szerint tavaly Európában 1,2 millió hektárnyi erdőt és földet pusztított el erdőtűz. Az eseteknek 127 polgári és tűzoltó halálos áldozata volt, a gazdasági kár pedig 10 milliárd euróra becsülhető.

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságért és a sportért, valamint a Közös Kutatóközpontért (JRC) felelős biztos elmondta, az elmúlt néhány év adatai azt mutatják, hogy a tűzesetek száma és súlyossága növekszik. A Közös Kutatóközpont tudósai az európai erdőtűz-információs rendszeren keresztül folyamatosan nyomon követik az erdőtüzeket Európában.

„Az adatok összegyűjtése és elemzése révén a JRC segít a változások jobb megértésében, valamit alapot biztosít a nemzeti hatóságok számára a megelőzés és a tűzvédelmi felkészültség javítására” – fogalmazott.

A bizottsági jelentés azt mutatja, hogy a tüzek a száraz és meleg nyári hónapokon (július-szeptember) kívül is jelentkeznek. 2017-ben a legkritikusabb hónapok a június és az október voltak, amikor a tüzek Portugáliát és Észak-Spanyolországot fenyegették.

Mint írták, továbbra is a mediterrán térség marad a leginkább érintett terület. Ennek ellenére a közelmúltban a szokatlanul száraz nyarak Közép- és Észak-Európában nagy erdőtüzeket okoztak olyan országokban – például Svédországban, Németországban és Lengyelországban -, amelyek eddig nagyon kevés hasonlót tapasztaltak.

A szöveg megjegyzi, hogy a legtöbb tüzet emberek okozták, amelyet fenntarthatatlan erdőgazdálkodási módszerek, az ökoszisztémák állapotának romlása, valamint a nagyon tűzveszélyes erdei fafajok ültetése segít elő. A megelőzéshez megfelelő erdőgazdálkodási és földhasználati tevékenység szükséges, amely csökkentheti a tűzveszélyt és ellenállóbbá tehetik az erdőket a tüzekkel szemben – húzták alá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Őszi erdő – teli kosár

2023. október 16. 06:40

Az őszi kirándulások alkalmával rengeteg értékes gyógynövényt, termést, levelet, gombát gyűjthetünk, de nagyon fontos tisztában lennünk a gyűjtés szabályaival annak érdekében, hogy ne sértsük meg a törvényt, és vigyázzunk a természet értékeire!

Egyre rosszabb a német bükkerdők állapota

2022. december 29. 06:36

Sok bükkfa levele idén túl korán változtatta meg a színét, és lehullott a fákról. A szakértők szerint egyes fák esetében ez halálos ítéletet is jelenthet.

Holtfák szerepe a körforgásban

2023. április 21. 05:36

A holtfa és a hozzá kötődő biológiai sokféleség kulcsszerepet játszik az erdőben zajló biológiai folyamatok fenntartásában

Származási igazolványhoz kötött az erdőtelepítési támogatás

2021. március 28. 08:39

Az erdészeti szaporítóanyag megvásárlójának a facsemeték beszerzése során arra kell figyelmet fordítania, hogy a megvásárolni kívánt erdészeti csemetét engedélyes csemetekertben állították-e elő, és hogy a vásárláskor szállítói származási igazolványt kapjon a termelőtől.