20℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz
Agrárközélet

Az Opus agrárbevételei 42 százalékkal nőttek

Kép: opusglobal.hu

Az Opus Global Nyrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari szegmensének összes működési bevétele 42,5 százalékkal nőtt a 2019 első három negyedévéhez képest. Az EBITDA, azaz a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény 4,6 milliárd forintra ugrott a tavalyi 582 millióról.

Az elemzések szerint az előző negyedévhez képest javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai, majdnem minden érintett bizakodóbb, mint a járvány első hulláma alatt. A javulás annak köszönhető, hogy a társaságok az új körülményekhez alkalmazkodva stabilizálták a helyzetüket. Kedvezően hatott a mezőgazdaságra a vendéglátás és az idegenforgalom fellendülése a nyári hónapokban, és összességében a forint euróval szembeni gyengülése is előnyükre vált, hiszen javította a külföldi értékesítés jövedelmezőségét – hívta fel a figyelmet a cég a gyorsjelentésben.

2020 első kilenc hónapjában az OPUS Csoporton belül a mezőgazdasági szegmens társaságainak tevékenységét alapvetően csak kisebb mértékben befolyásolták a koronavírus okozta negatív hatások. A VIRESOL Kft. esetében azonban láthatóan megnehezítette a keményítő gyár termelésének felfuttatását. A vírushelyzet másik negatív hatásaként említhető, hogy a társaság termékeinek piacra vezetése akadályokba ütközött az egyes országok által bevezetett korlátozások okán.

A KALL Ingredients Kft.-nél a COVID-19 koronavírus terjedése a vállalat második negyedévét érintette negatívan az fuvarszervezés és értékesítési volumen oldalon, ahol a visszaesés látható volt. A harmadik negyedévben már javuló tendencia volt tapasztalható.

A Csabatáj Zrt. felkészült a COVID-19 járvány miatti hatások begyűrűzésére, de nem érintette olyan jelentősen, mint amennyire más termelő cégeknél ez megfigyelhető volt.

A szegmens vállalatai, a Csabatáj Zrt. kivételével éltek a pandémiás helyzetben meghirdetett kamat és tőketörlesztési moratóriummal, azonban a jelen háromnegyedéves jelentésében a társaságok kimutatták az időszakra jutó kamatterheiket.

Az Opus Global Nyrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari szegmensének összes működési bevétele 42,49%-kal nőtt a 2019 első három negyedévének kimutatáshoz képest. Ezen belül az értékesítés nettó árbevétele is jelentősen, 19,8 milliárd forinttal nőtt a bázis időszakhoz viszonyítva, amely 82,04%-os növekedést jelent. Mind a KALL Ingredients Kft., mind a VIRESOL Kft. jelentős hatékonyság növekedést tudott elérni 2020 időszaka folyamán, még akkor is, ha a koronavírus járvány érzékenyen érintette ezen társaságokat az értékesítés folyamatában.

Az egész Opus Global Nyrt. több mint 9 milliárd forintos üzemi eredménnyel zárta konszolidált szinten az idei első három negyed évet. A 9,893 milliárd forintos üzemi nyereség mellett az EBITDA mutató 26,223 milliárd forint volt, ezzel a cégcsoport 50 százalékkal növelte a bázisidőszaki 17,532 milliárdos EBITDA értékét. A vállalat 236,264 milliárd forint saját tőkével zárt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Egyre jobban bíznak a Caterpillar jövőjében

2020. július 10. 15:47

A 27 elemző által megadott érték átlaga 137,96 dollár részvényenként, de elég nagy a szórás az elemzők között.

UBM Csoport: történelmi csúcson Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégének árbevétele

2023. november 2. 16:40

Az UBM Holding Nyrt. közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság éves beszámolóját: Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja rekordszintű árbevétellel és EBITDA-val zárta a 2022. július 1-től 2023. június 30-ig tartó üzleti évét.

Idén is jelentős jogi költségekre készül a Bayer

2021. február 28. 04:36

A Bayer kiemelte, hogy továbbra is „határozottan elkötelezett” az Egyesült Államokban működő részleg átfogó rendezése mellett, azaz rendezni akarja a Roundup és más glifozát alapú szerekkel kapcsolatos ügyeit.

Határozott csökkenés a Rába mezőgazdasági szegmensében

2020. augusztus 16. 06:36

A Rába Csoport valamennyi fő piacán jelentős mértékű visszaesés volt tapasztalható 2020 I. félévében.