Agrárközélet

Csúszik az aratás a keleti országrészben

MTI

Az esős időjárás a keleti országrészben lelassította a betakarítási munkákat, így ott a megszokott, július vége helyett várhatóan csak augusztus elején fejeződik be az aratás - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az MTI-vel.

Petőházi Tamás hozzátette: július eleje óta helyenként több mint 100 milliméter csapadék hullott a keleti megyékben, mintegy 10 ezer hektáron van belvíz, és 20-30 ezer hektárra tehető a károsan átnedvesedett terület.

Szél István, a NAK Csongrád-Csanád megyei elnöke közölte: az elmúlt napok, hetek viharai megnehezítették az aratást, amelynek befejezése az időjárás függvényében változik a megyében, az észak-nyugati részén csúszik a belvízkárok miatt.

Előreláthatólag augusztus 5-ig, 10-ig végeznek a kalászosok 90 százalékának betakarításával ezeken a területeken. Hódmezővásárhely körzetben körülbelül egy-másfél hét múlva végezhetnek, Makó körzetben egy héten belül, Homokhátságon és a szegedi járásban azonban időben fejezik be – tette hozzá.

Taskó József, a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerint a megyében az utóbbi évtizedek legnehezebb aratása zajlik, augusztus elejére tolódik az őszi növények betakarítása. A megyében 3400 hektárt meghaladó területen jelentettek a gazdálkodók az esőzések miatt belvíz-, felhőszakadás- és viharkárt az őszi vetésű szántóföldi kultúráknál.

Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke szintén azt emelte ki, hogy az elmúlt hetek csapadékos, viharos időjárása rendkívül megnehezített a gazdálkodók munkáját. A kényszerleállások után azonban a legtöbb helyen megfelelő ütemben haladt a betakarítás, amely az időjárás függvényében a következő két hétben befejeződhet.

A viharok több helyen lefektették a gabonát, így számos kárbejelentés érkezett a kárenyhítési rendszerbe és a biztosítók felé is.

Rácz Imre, a kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is 5-7 napos csúszásra számít az őszi vetésű növények betakarításban a csapadékos időjárás miatt, amely rendszeresen megszakítja a munkákat.

A megyében megkezdődött a szalma betakarítása és a tarlóhántás is. A szalma betakarításánál is gond az esős időjárás, nedvessége miatt kérdés, hogy bálázható-e vagy beforgatják a gazdák, a betakarítási munkákkal eddig 4-5 nappal csúsztak el a gazdálkodók. A tarlóhántás is legalább egy hetet késik – jegyezte meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Rosszabb a búzatermés a nedves időjárás miatt Franciaországban

2024. július 22. 14:10

A csapadékmentes őszi vetés és a nyirkos tavasz a nyugati országokban 2020 óta a legkisebb búzatermést eredményezheti Európában.

Kipergés-ellenálló repcék

2020. július 14. 07:55

A szélsőséges időjárás és a deszikkáláshoz felhasználható készítmények körének szűkülése miatt talán soha nem volt annyira fontos a repcehibridek hozamstabilitása, mint most.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai? (III. rész)

2020. június 13. 04:36

Korábbi cikkeinkben tájékoztatást adtunk a gabonanövények, a rizs betakarításának gépesítési törekvéseiről. A főbb növények közül most a gyapot gépesített betakarításáról számolunk be.

Hamarosan befejeződik az őszi árpa betakarítása

2019. július 11. 16:32

Őszi árpa esetén a legmagasabb termésátlagokat Tolna megyéből jelentették 6,6 tonnával hektáronként, kiemelkedik még Vas megye 6,3 tonnával és Fejér megye 6,1 tonnával.