Agrárközélet
Agrárközélet

Elindult az első európai vízalap

Elindult az első európai vízalap

MTI

Ötmilliárd forint kezdő tőkével elindult az első európai vízalap, a Water Impact Fund a Magyar Fejlesztési Bank csoportjához tartozó MFB Invest Zrt. befektetésével és a Susterra Capital Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelésében - jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója a Víz Világtalálkozón tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az összesen 200 millió euróra tervezett kockázati tőkealap elsősorban olyan vállalkozásokba tervez befektetni, amelyek hozzájárulnak a globális vízügyi problémák megoldásához, mint a tiszta ivóvízhez és a szennyvízhálózathoz való hozzáférés vagy a hatékonyabb ipari vízfelhasználás.

Hozzátette: az MFB célja az alap létrehozásával a társadalmi felelősségvállalás, a finanszírozás mellett technológiák kifejlesztését is ösztönzik, amelyek fenntartható környezeti hatást fejtenek ki.

Bugár Csaba, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az alap kezdetben Magyarországon, a további befektetők belépése után pedig a hazai kihelyezések preferenciája mellett a közép-európai régióban, a lehetséges ázsiai befektetők belépése után közvetve az ázsiai régióban tervezi kihelyezni a tőkét. Az alap futamideje 10 éves, amelyből 5 év a befektetési, és 5 év az exit periódus, a várható éves hozam 12 százalék – ismertette.

Tóth Bence, a Susterra Capital Partners ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az alap elsősorban a víz- és szennyvíziparban, valamint egyéb vízintenzív szektorokban jelentős növekedési potenciállal, fenntartható üzleti modellel rendelkező vállalkozásokba akar befektetni, amelyek hozzájárulnak a globális vízügyi problémák megoldásához. Szintén fontos célnak nevezte a vízintenzív iparágak – mint a mezőgazdaság, vagy az élelmiszeripar – hatékonyabb vízfelhasználásának előmozdítását, különös tekintettel az aszály okozta gazdasági károk megelőzésére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Együttműködik az agrárium fejlesztésében az MFB és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

2019. február 28. 12:03

A két intézmény olyan finanszírozási termékek és szolgáltatások kidolgozását tűzte ki célul, melyek hatékonyan segíthetik az agráriumban tevékenykedő magyar kis- és középvállalkozásokat a versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú területek fejlesztésében.

Kamattámogatott forgóeszköz hitel a gabonafeldolgozó vállalkozásoknak

2023. október 16. 09:10

A gabonafeldolgozásban résztvevő vállalkozások számára is elérhető az államilag kamattámogatott forgóeszköz hitel, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB Zrt.) által működtetett agrár hitelprogramok között – jelezte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Újra elérhetőek az MFB agrár hitelprogramok

2023. május 12. 09:34

20 milliárd forintnyi kedvezményes kamatozású, kifejezetten az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások likviditási helyzetét segítő, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB Zrt.) által működtetett hitelprogram indul újra a napokban.